Már biztos, hogy megépül az új Néprajzi Múzeum

neprajzi muzeum
Vágólapra másolva!
Több fordulót követően megszületett a megállapodás szerdán a Liget Budapest projektért felelős Városliget Zrt. és a Néprajzi Múzeum tervpályázatán győztes francia tervezőcsapat, a Vallet de Martinis és a DIID iroda között a tervezői szerződésben rögzítendő feltételekről.
Vágólapra másolva!

Nem ment könnyen a megállapodás,

mert az álláspontok igen távol voltak egymástól. A Városliget Zrt. szerint a francia félnek jelentősen át kellett strukturálnia eredeti ajánlatát a Néprajzi Múzeum tervpályázatát követő közbeszerzési eljárás során, melynek célja a szerződési feltételek rendezése volt.

Hamarosan aláírják a szerződést Forrás: Ligetlatvany.hu

Második nekifutásra

Az első eljárás eredménytelenné nyilvánítása után a Városliget Zrt. új közbeszerzési eljárás megindításáról döntött, azonos feltételekkel. Ennek tárgyalásai zárultak le sikerrel szerdán.
A Városliget Zrt. szerint a szerződéskötés két héten belül várható, majd azt követően indul a Néprajzi Múzeum igényeinek megfelelően alakított, részletes tervezési folyamat.

Az engedélyezési tervek jövő év elejére készülnek el,

a kivitelezés 2016 első felében kezdődik, majd az épület 2018 márciusában nyílik meg a látogatók előtt az Ötvenhatosok tere Ajtósi Dürer sor felőli végén.

Eddig gúzsba volt kötve

Az új Néprajzi Múzeum rideg, funkcionális, modern látványtervét sokan kritizálták, legutóbb főleg miután nemrég körbejártak az interneten Németh Ádám valósághű, kissé ijesztő látványtervei az tervezett épületről.

Kemecsi Lajos szerint végre méltó helyre költözhet a Néprajzi Múzeum Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kemecsi Lajos, a múzeum igazgatója viszont elégedett az épülettel, amely szerinte funkcionálisan hatalmas lehetőségeket rejt magában, és jól közvetíti a nyitott szellemiséget a park és a város szövetének összekötésével.

„A sajtóban nevezték már radiátornak is ezt a házat, de az biztos, hogy a belső megoldások nagyon jók, a műtárgymozgatások útvonala kidolgozott” – mondta az Origónak adott interjúban, kiemelve hogy a Néprajzi Múzeum soha nem működött saját épületben, sőt múzeumnak szánt épületben sem, így az alapítása óta gúzsba volt kötve.

„Most olyan kiállítási térbe költözhetünk, amit ránk szabtak”

– nyilatkozta.