Aki kukorékolni mer, azt becsukatom

Szerencsi Éva film, jelenet 
Szerencsi Éva a Szabó Magda regényéből, Zsurzs Éva rendezésében készülő Abigél című film jelenetében.  A női főszerepeket Szerencsi Éva és Piros Ildikó alakítja.
Budapest, 1977. február 3. Szerencsi Éva (k) a Szabó Magda regényéből, Zsurzs Éva rendezésében készülő Abigél című film jelenetében. A női főszerepeket Szerencsi Éva és Piros Ildikó alakítja.
Vágólapra másolva!
Szabó Magda népszerű regényéből, az Abigélből készült musical szabadtéri ősbemutatójával folytatódik pénteken este a Szegedi Szabadtéri Játékok műsora. Szabó Magda 2005-ben járult hozzá a musicalváltozat elkészítéséhez, a 2008-as, márciusi bemutatót azonban már nem élhette meg.
Vágólapra másolva!

Emlékeznek ugye, amikor tövig rágtuk a körmünket az izgalomtól a tévé előtt ülve, megmenekül-e Vitay Georgina. Kiderül-e, kicsoda valójában Abigél? Emlékeznek erre is: Aki kukorékolni mer, becsukatom!

Zsurzs Éva nagyszerű rendezésében az Abigél volt az első magyar kultfilm. Azon ritka esetek egyike, amikor a film felülmúlta az amúgy nagyszerű regényt. Nyilván azért is, mert maga a szerző, Szabó Magda írta a forgatókönyvet. Abigélt is utolérte a végzet, musical készült belőle. Most Szegeden mutatják be.

Vágó Zsuzsi (k) Vitay Georgina szerepében Kocsák Tibor, Somogyi Szilárd és Miklós Tibor Abigél című musicaljének próbáján Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A musicalt Somogyi Szilárd rendezésében láthatja a közönség a hétvégén, aki szerint a legnagyobb kihívás az volt, hogy a hatszáz oldalas regényből két felvonásos színpadi művet szerkesszenek. Így a dramaturgiából sok minden áldozatul esett.

Vitay Georgina szerepében Vágó Zsuzsi Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Somogyi Szilárd szerint a szövegkönyvet készítő Miklós Tiborral és a zenét szerző Kocsák Tiborral együtt

Nádasi Veronika (k) Zsuzsanna testvér szerepében Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A szabadtéri ősbemutató különleges kihívások elé állította a produkciót készítő Budapesti Operettszínház stábját, hiszen a Dóm téren majdnem négyszer akkora színpadon mutatják be a darabot, mint a fővárosban. A koreográfus, Lőcsey Jenő elmondta, a fesztiválon 44 táncossal szerepel több mint a kőszínházi előadásokon.

Vágó Zsuzsi (b2) Vitay Georgina, Peller Anna (b3) Torma Piroska és Kékkovács Mara (j) Bánki Anna szerepében Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A Dóm téren egyhuzamban a negyedik nyáron szereplő Vágó Zsuzsi, aki a főszereplőt, Vitay Georginát játssza, azt nyilatkozta, neki "többletenergiát" ad a hatalmas nézőtér és a színpad. A szóló számoknál az óriási térben egyedül állva

az egyszemélyes drámát még közelebb viheti a nézőkhöz,

a magány még inkább érezhetővé válik - tette hozzá.

Udvaros Dorottya (középen) Horn Mici szerepében Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Udvaros Dorottya, aki alapvetően prózai színésznek tartja magát, de mindig imád zenés darabban játszani, első felkérésre elvállalta Horn Mici szerepét. Úgy fogalmazott, a színpadon olyan összetett jellemű, szerethető asszonyt formál meg, aki elveszítette egyetlen fiát, ülhetne magányosan a világtól elzárkózva, de úgy érzi, olyan emberek veszik körül, akiknek adhat, segíthet.

A Kőnig tanár urat alakító Csonka András szerint mindenkinek kötődik személyes élménye a regényhez vagy a Zsurzs Éva rendezte televíziós sorozathoz. A zene és a dalszövegek csak új dimenziót nyitnak a szép történet előtt – mondta.