Ők voltak a korábbi évek legdurvább fesztiválarcai

Ők voltak a korábbi évek legdurvább fesztiválarcai
Vágólapra másolva!
Minden fesztiválnak megvan a maga zenei stílusa, varázsa, sztárfellépője, és persze az aktuális bohóca, akiről futótűzként terjed az interneten egy videó. Ezekből a videókból hamarosan remixek és mémek lesznek, majd szépen lassan az internet kukájában landolnak. Összeszedtünk néhány ilyen videót, hogy feleleveníthessék a korábbi fesztiválok sztárjait.
Vágólapra másolva!

A 2014-es Balaton Sound egyértelműen az esőtánc jegyében telt. Volt, aki bánkódott a rossz idő miatt, de volt, aki inkább óriási egyszemélyes bulit rendezett a sárban, és milyen jól tette! A tavalyi fesztivál arca egyértelműen ez a fiatalember lett.

Ami 2015-ben Pumped Gabo, az 2013-ban ez a rózsaszín fecskenadrágos férfi. Egészen kitűnő koreográfiával kápráztatta el az internet népét.

Drámai zenével festették alá egy fiatal férfi küzdelmét, ahogyan fényes nappal, nem éppen szomjasan eldülöngél a kukától nagyjából másfél méterre. A produkciót több ezren nézték meg a 2010-es Balaton Sound óta.

Sokat tanulhatunk a 2013-as Volt fesztivál két bajnokától. Internetezők tömegei leshették el tőlük, hogyan ne álljon neki senki sátrat állítani.

Nem csak hazánkban találni furcsa arcokat a fesztiválokon. 2000-ben egy német parádén aratott óriási sikert a Technoviking, aki láthatóan egy üveg vízbe kortyolástól kap erőre, és járja el táncát.

A 2013-as amerikai tavaszi szünet időszakában megrendezett fesztiválon történteket bizonyára megbánta a fiatal lány, aki mindenáron szeretkezni próbált egy fával. Azóta több százezren nézték meg a róla készült videót, amelyen szabályosan elcsábítja a növényt, és még szenvedélyes csókot is váltanak.

Kulcsár Edina áldozatot hozott a fesztiválozásért, de így is gyönyörű!http://www.life.hu/sztarok/20150710-kulcsar-edina-aldozatot-hozott-a-fesztivalozasert-lemondott-a-magassarkurol.htmlKulcsár Edinát olyan szerelésben kaptuk el, ahogy még sohasem láttuk! Nem így tervezte a bulizást!TV + Sztárok--Tücsi megmutatta: Így kell levetkőzni egy fesztiválra!http://www.life.hu/sztarok/20150710-tucsi-aryee-claudia-a-sportklub-hiradosa-vadito-szerelesben-balaton-soundon.htmlMég ránézésre is vacogtunk Tücsi különleges, fesztivál szerelésétől, ami az egyik legeredetibb szett volt a Balaton Soundon.TV + SztárokOrigoFesztivál viharban, zuhogó esőben - szerezd be a tökéletes gumicsizmát és esőkabátot!http://www.life.hu/trend/20150709-fesztival-viharban-zuhogo-esoben-szerezd-be-a-tokeletes-gumicsizmat-es-esokabatot.htmlStílusosan fesztiválozni? Mindenki erre vágyik, és bár nemrég megmutattuk az idei trendeket, a zuhogó eső és a vihar mindent felülír. Ami kell, az egy jó gumicsizma és egy esőkabát – mutatjuk is, miből válogathatsz!TrendFotó: Polyák Attila - OrigoVillámgyors fesztiválmanikűr - ezért odáig leszel!http://www.life.hu/trend/20150706-manikur-nyarra-csodas-fesztivalmanikur.htmlHa nyár, akkor a strandolás és fagyizás mellett ami még beugrik, az a fesztiválozás. Ilyenkor sorra rendezik a jobbnál jobb zenés, szabadtéri bulikat. Ma ennek apropóján egy nagyon vidám, színes, de roppant könnyen és gyorsan elkészíthető manikűrt mutatok meg!TrendOrigoPalvin Barbara meglepő cuccban fesztiválozikhttp://www.life.hu/sztarok/20150709-palvin-barbara-pantos-nadragban-fesztivalozik-a-balaton-soundon.htmlPalvin Barbara ígéretéhez híven végigbulizza a nyarat? A Balaton Sound nulladik napján máris megjelent, és meglepő öltözékben bulizott!TV + Sztárok--Fesztiválra megyek, mit vegyek fel? Megmutatjuk!http://www.life.hu/trend/20150630-trendi-csinos-fesztivalszettek-2015-nyarara.htmlA fesztiválokon mindenki próbál egy kicsit lazább, extrémebb, szexibb lenni, mint a mindennapokban, hiszen ilyenkor sokkal többet megengedhetünk magunknak, mint az irodába. Mutatjuk is az idei fesztiválszezon kötelező kellékeit!TrendThinkstock