A pszichopata gyilkos Patrick Bateman mindenütt elfogadottá válik

Amerikai pszicho, Bret Easton Ellis
Vágólapra másolva!
Jövő februártól a New York-i Broadwayn is bemutatják a Londonban már nagy sikerrel játszott Amerikai psycho című musicalt.
Vágólapra másolva!
Christian Bale az Amerikai pszichóban Forrás: InterCom

Az előadást tavaly decemberben a londoni West End színházi negyed Almeida Színháza tűzte műsorra a Ki vagy, doki? tévésorozat korábbi színészével, Matt Smithszel a főszerepben. A musical jórészt elismerő szavakat kapott a kritikusoktól.

Az eredeti tervek szerint a darab az off-Broadwayn folytatta volna pályafutását, de a siker fényében most úgy tűnik, a Broadway egyik színháza fogadja be. A BBC News beszámolója szerint egyelőre nem dőlt el, hogy melyik színházzal szerződnek a producerek.

A sorozatgyilkos Patrick Bateman szerepét Benjamin Walker alakítja majd a Bret Easton Ellis regényéből készült musicalfeldolgozásban.

Őt korábban a Dicsőség zászlajában vagy az Abraham Lincoln, a vámpírvadász című filmekben lehetett látni.

A könyv még 1991-ben jelent meg, de az eredeti amerikai kiadója, a Simon & Schuster három hónappal a kiadás előtt ejtette, mondván, nem akar beleállni a botrányba, amit a feltételezett szadisztikus részek okozhatnak.

Egy másik kép, ami jól adja vissza a könyv hangulatát Forrás: InterCom

A Vintage Books vette magához a projektet, ők is, Ellis is rengeteg halálos fenyegetést kaptak az Amerikai pszicho megjelenése után. Csak Ellishez állítólag 13 jutott el a kiadás évében, köztük olyan is, amihez a fotóját is csatolták kiszúrt szemmel.

A legnagyobb reklámot talán mégis az jelentette, hogy egy Los Angeles-i nőegylet arra kért mindenkit, hogy bojkottálja a könyvet és a kiadó minden termékét.

Vicces mellékszál, hogy a könyv miatt megtiltották Ellisnek, hogy részt vehessen a párizsi Euro Disney megnyitóján.

A könyvből természetesen készült egy kissé lagymatag filmváltozat is, amiben Christian Bale alakította a pszichopata Patrick Batemant. A filmet olyannyira nézőbaráttá tették, hogy nem is a legszigorúbb kategóriába került.