14,5 milliárd sem túl sok az Eiffel-csarnokra. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kormány kulturális nagyberuházásásait méltatta a köztévén.

Sosem lehet túl sok a kultúrára elköltött állami pénz - mondta Hoppál Péter a köztévé kedd esti műsorában az Eiffel-csarnok felújításával kapcsolatban.

Hoppál Péter örül, hogy a Vigadó nem porlad el

A kultúráért felelős államtitkár a 14,5 milliárd forint állami támogatással megvalósuló projekttel kapcsolatban elmondta: örömmel tölti el, hogy az elmúlt öt esztendőben fel tudták újítani a fővárosi Zeneakadémiát, a "porladó" Pesti Vigadót vagy a Várkert Bazárt.

A kultúrára költött pénz sosem lehet túl sokForrás: MTI/Bruzák Noémi

Hozzátette, ezek az épületek nemcsak megújultak, hanem új kulturális funkciókat is kaptak és képesek kiszolgálni a budapesti, illetve a nemzetközi közönséget.

Méltó és illő, hogy előre haladjunk a XXI. századi kor igényei szerint az infrastruktúra fejlesztésében

- mondta.

14,5 milliárdért építenek raktárat és próbacentrumot

Az államtitkár a hétfőn, a témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a kormányzat a múlt héten elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében mintegy 14,5 milliárd forint értékben megújulhat a Kőbányai úti Eiffel-csarnok 2017 nyarára.

Kiemelte: a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma összességében 14 milliárd 425 millió forintos állami támogatást kap a munkálatokra. Az idén 1 milliárd 841,5 millió forintot, a maradék több mint 12,5 milliárdot a 2016-ban és 2017-ben biztosítják a költségvetésből. A csarnok a Magyar Állami Operaház műhely- és raktárháza lesz.