Nézze velünk élőben a Sziget koncertjeit

sziget logo
Vágólapra másolva!
Azoknak sem kell lemondaniuk a fesztiválélményekről, akik nem tudnak eljutni a Hajógyári-szigetre. A Telekom támogatásával a Sziget zenei programjából rengeteg koncert élő streaming közvetítése megvalósul a YouTube csatornáján keresztül.A koncerteket bárki élőben követheti a Telekom és a Sziget holnapján. Négy helyszínről lesz közvetítés: a Telekom Arénából, a Nagyszínpadról, továbbá az A38 és a Mastercard Világzenei Színpadról.Ma indul a közvetítésA koncertközvetítés a fesztivál minden napján 16 és 23 óra között tekinthető meg, reggel 6 és 13 óra között pedig az előző nap progamját ismétlik.Az első élő közvetítés ma 16 órakor a The Biebers koncertje lesz, őket követi az Ocho Macho és az Irie Maffia, illetve 18 óra 55 perckor a lufieregetés, majd a hét folyamán látható lesz a Quimby, a Punnany Massif és további népszerű hazai fellépők, valamint természetesen számos ismert név a nemzetközi szcénáról, mint az Interpol, a Hollywood Undead, a The Ting Tings, Gogol Bordello és sokan mások.Aki nem akar lemaradni az élő közvetítésekről, az iratkozzon fel a következő linken a csatornára, illetve az Origón is folyamatosan követheti az eseményeket percről percre.Csatlakozzon a fesziválozókhoz!Aki fesztiválkalandokra is vágyik, az egy online regisztráció után maga irányíthatja a monitorral, kamerával és mikrofonnal felszerelt, 4G-vel működő interaktív figurákat, a FestivalBuddykat, és virtuálisan együtt bulizhat a fesztiválozókkal.Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.
Vágólapra másolva!