Esterházy szerint Orbán nem államférfi

Esterházy Péter
Vágólapra másolva!
Esterházy Péter interjút adott a liberális német hetilapnak, a Der Freitagnak. Az interjúban beszélt Orbán Viktorról, az Európai Unióról és a művészekre nehezedő nyomásról is. Szerinte ma Magyarországon egy vidéki újságíró nem írhatja meg, amit akar, őt pedig már régóta nem hívják a köztévébe.
Vágólapra másolva!

A német nyelvterületen is jól ismert író a magyarok önsajnálatáról és a kultúra helyzetéről is beszélt. Az interjú címe:

"A magyarok szívesen merülnek el az önsajnálatban, s Orbán megerősít bennünket ebben. Ügyesen játszik a magyarok bizonytalanságával, ahogyan ezt már sok elődje tette századokon át – s felveszi ehhez a rebellis fiatal pózát.

Ahelyett, hogy felelősséget vállalna, a magyarok indulataira épít és gerjeszti félelmeiket.

Orbán nem államférfi" - állítja Esterházy.

Európa hátat fordít neki

„A magyarok reggel acsarkodnak Brüsszel ellen, délután pedig megnézik, megjöttek-e számláikra az uniós kifizetések" - mondta az író.

A Kossuth-díjas író azt mondta, évek óta nem hívják a köztévébe Forrás: MTI/Kollányi Péter

Majd feltette a kérdést: "Bizonyára függünk az orosz gáztól és olajtól, de magyarázat ez arra, hogy Putyin fényes fogadtatást kap Budapesten, miközben a többi európai állam hátat fordít neki?"

Esterházy szerint közvetett nyomás nehezedik a művészekre.

A kormány ellenőrzi, hová jut a pénz, "melyik színház, melyik kiadó kap támogatást, milyen játék- és tévéfilmeket készítenek. Az Orbán-rendszer ily módon igen erősen beavatkozik a kultúrába,és ez nagyon veszélyes."

Írhat, amit akar

A Kossuth-díjas író hozzátette: ő írhat, amit akar, de nem ez a fontos. "Az igazi kérdés az: megírhatja-e egy vidéki újságíró, amit akar? Úgy hiszem, nem. (...) S ki jelenhet meg a közszolgálati tévében? Engem például már éve óta nem hívnak..."

Az interjúból magyarul a 168 óra közölt részleteket.

Esterházy Péter legutóbbi könyve a Magvető kiadónál jelent meg Az évek iszkolása címmel. Az interjúkötetben az író Marianna D. Birnbaummal beszélget.