Mindjárt itt a Magyar Dal Napja

magyar dal napja,
Vágólapra másolva!
Elindult a visszaszámlálás a Magyar Dal Napjáig, amit ezúttal a festői szépségű Bükfürdőn rendeznek.
Vágólapra másolva!

Két hét múlva Bükfürdő lesz a Magyar Dal Fővárosa, ugyanis ott tartják a Magyar Dal Napját. A rendezvényt Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-ban, a Sziget nulladik napján tartották, és hamar országos eseménnyé nőtte ki magát. Tavaly Hévíz viselte a címet.

Az elmúlt években szeptember második vasárnapján átlagosan 150 órányi zene szólt és több mint ezer előadó lépett színpadra népszerűsítve ezzel a magyar zenét,

teret adva az ismert fellépők mellett a helyi előadóknak is - írják egy közleményükben a szervezők.

A rendezvény, mint olvasható, komoly összefogás eredménye, amiben részt vesznek a helyi turisztikai szereplők és a közeli Szombathely és Zsira is. Szeptember 13-án már délelőtt elkezdődik a program a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum parkolójában kialakított koncerttéren.

A korai órákban gyerekdalokkal lépnek fel az együttesek, később aztán Harcsa Veronika, a Pál Utcai fiúk és a 30Y is koncertezik.

Bük, Zsira és Szombathely között közlekedő 30Y jelzésű buszon koncertfotó-kiállítást is tartanak.