A napokban lezárultak a színházigazgatói pályázatok. A Radnóti Színház élére ketten, a Katona József, a Centrál, valamint a József Attila Színház vezetésére egy-egy jelölt pályázott.

A Népszava információi szerint Kováts Adél színésznő, a Radnóti Színház régi tagja pályázott a színház vezetésére, és együtt dolgozna a főrendezővel, Valló Péterrel, valamint a gazdasági igazgatóval, Komáromi Györggyel.

Kováts Adél színésznő, a Radnóti Színház régi tagja pályázott a színház vezetéséreForrás: MTI/Zih Zsolt

A másik pályázó Anger Zsolt színész-rendező, aki az utóbbi tizenöt évben inkább rendezőként dolgozott, és öt éve nagy sikerrel játsszák a Radnótiban a Főfőnök című darabját, amely Lars von Trier dán filmrendező azonos című filmjének történetét dolgozza fel.

Úgy véli, a társulattal van esély arra, hogy fölvegyék a 21. század világával a versenyt. "Nagyon modern és izgalmas színházat lehet ott csinálni, ami továbbra is kamarajellegű, polgári művészszínház lenne, szórakoztató és elgondolkodtató előadásokkal" - fogalmazott a lapnak a színész-rendező, aki szerint a Radnóti Színház már nyert, mert bármi is lesz az eredmény, jó kezekbe kerül a színház.

Úgy vélte, sem gazdaságilag, sem művészileg nincsenek kihasználva a színház lehetőségei és arról is beszélt, hogy mivel Kováts Adélt "ékkőnek tartja a színház koronáján", ha nyer, a tenyerén fogja hordozni.

Az ember nem vezet az anyósülésről

A leköszönő direktor, Bálint András a Színház.hu interjújában elmondta, szívesen segít majd utódjának. "Ahogy azt József Attila az Ódában írta: „Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz..." 

Bálint András szívesen segít majd utódjánakForrás: MTI/Zih Zsolt

A régi szerepeim megmaradnak a Radnótiban, ugye készül a Heltaim, a Krleža darabban az apát játszom, és azt remélem, hogy az utódom ezeket meghagyja nekem. Ha tanácsra lesz szüksége, akkor pedig szívesen adok neki, de csak akkor, ha kéri. Egy biztos: megszívlelem azt, amit elődöm, Keres Emil mondott nekem, amikor igazgató lettem:

Az ember nem vezet az anyósülésről”. Ő is ehhez tartotta magát, én is így teszek. Addig is járom az erdőt a kutyámmal, tanulom a szövegeim és élvezem a készülődést" - fejtette ki Bálint András.

A Katona, a Centrál, a József Attila Színház eddigi vezetői, Máté Gábor, Puskás Tamás, Nemcsák Károly folytatni szeretnék a munkát.