Schmidt Mária kormánybiztos lehet

Orbán 5 évértékelő Schmidt Mária
Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy Schmidt kormánybiztos lesz és egyúttal távozik a Sorsok Háza éléről. A Népszabadság kormányzati forrásokra hivatkozva írja mindezt, de Schmidt Mária nem erősítette meg egyértelműen az információt.
Vágólapra másolva!

A lap szerint kormánykörökben megfogalmazódott az elképzelés, hogy az 1956-os forradalom 60. évfordulója, 2016 legyen ’56-os emlékév, annak koordinátora pedig kormánybiztosi rangban Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

A Sorsok Házával kapcsolatban pedig nem hiszem, hogy az Orbán-kormánynak Heisler András, a Mazsihisz vagy akár Zoltai Gusztáv igényei szerint kellene alakítania a politikáját" - mondta Schmidt Mária az Origónak, utalva a holokauszt-emlékközpont körül kialakult patthelyzetre.

Schmidt Mária még nem kapott hivatalos értesítést Forrás: Istvan Bielik

A Sorsok Háza épülete ugyan elkészült a Józsefvárosban, mégis elképzelhető, hogy akár évekig tartó egyeztetés következik a kiállítás tartalmáról, hiszen korábban Lázár János egyértelművé tette: a zsidó szervezetek egyetértése nélkül nem nyílhat meg a múzeum. A kialakult helyzetért ugyanakkor Schmidt Mária Lázár Jánost hibáztatta.

Hónapok óta nincs előrelépés

A zsidó szervezetekkel történő egyeztetések nem haladnak. Heisler András, a Mazsihisz elnöke már korábban is bírálta Schmidtet, most azt mondta a lapnak, hogy már hónapok óta semmilyen kapcsolatban nem állnak vele, és kérdés, hogy egyáltalán hajlandók lennének-e a jövőben egyeztetni Schmidt Máriával.

Sorsok Háza holokauszt emlékközpont, józsefvárosi pályaudvar Fotó: Bielik István - Origo

A Népszabadság értesülései szerint a Miniszterelnökség nem lát esélyt arra, hogy jövő áprilisiban megnyíljon a Sorsok Háza, pedig Schmidt Mária ezt jelölte meg lehetséges időpontként.