Menekülök velük én is

színházak éjszakája
Ilyen a fizikai akadályok akrobatikus legyőzése, és talán ez is színház
Vágólapra másolva!
Menekültkérdés, kulisszajárás, villámrandi és Kéming-out - negyedszer lesz színházak éjszakája, két tucat fővárosi teátrumban mintegy félszáz helyszínen lesznek programok, ezekből szemezgettünk, szigorúan szubjektív alapon.
Vágólapra másolva!

Lesz itt minden, nyilvános próbák, felolvasások, beszélgetések, zenélgetés, színházbejárás, és mindenféle egyéb nyalánkság, amit talán jobb, ha nem nevezünk el sehogy, hanem csak odamegyünk.

Kellemetlen kérdések

Például a Katona színházi workshopokat tart, délelőtt kicsiknek (7-10 éves kor között), délután felnőtteknek, ahol többek között megválaszolásra kerül az a tömegeket nyomasztó kérdés, hogy ki az a dramaturg, és mit csinál.

Este Pelsőczy Réka tesz fel

a társulat pár tagjának vetésforgóban, egy ember egy órát kap.

Ilyen a fizikai akadályok akrobatikus legyőzése, és minden bizonnyal ez is színház Forrás: Színházak éjszakája Facebook-oldal / Dömölky Dániel

A Jurányi Inkubátorház udvarában parkourelemekkel dúsított táncakciók lesznek, összeáll a Bélaműhely és a Duda Éva Társulat, hogy hulladékból gyártott hangszerek megszólaltatásával és fizikai akadályok akrobatikus legyőzésével csináljanak valami izgalmasat. Ezt mondjuk onnan, ahol mi ülünk, elég nehéz elképzelni, de talán pont ez az egész lényege.

Éjféli találkozó a fantommal

Az Operaházban másfél órás épülettúrát tartanak, az éjféli sétán talán a padláson élő fantomot is megpillanthatjuk egy kulcslyukon át. Különböző, most inkább jótékony homályban hagyott okok miatt volt szerencsém párszor végigrobogni az Opera eldugott folyosóin és például a közvetlen az épület tetőszerkezete alatt lévő jelmezraktárban - csak ajánlani tudom az élményt.

A MU-ban a TIKK Vitaszínház a magyar oktatás helyzetét boncolja fel a nézők aktív részvételével - bár a szervezők humort ígérnek, megkockáztatjuk: nem lesz ez egy rövid este.

A kommentelők tudják

A Nemzeti Színházban nem a vitakedvre építettetek, hanem a Duna közelségére: délután hajóval lehet a színházhoz érkezni, a fedélzeten Blaskó Péter, hogy aztán megejtsünk egy villámrandit (sajnos tényleg ez a neve a programnak) mondjuk Szűcs Nellivel vagy Trill Zsolttal.

A már említett Jurányi Inkubátorház színháztermében a jó értelemben vett bűnrossz színház felkent papjai Kéming-out (ha tetszik) címmel (ezért a szókapcsolatért mi kiosztjuk a teljes programsorozat Tandori Dezső-különdíját) csinálnak majd valamit, amiről így írnak a programfüzetben:

- mondta a férfi, majd titkos információkat adott át egy nagyhatalmú ország nagyhatalmú emberének. Vagy ez az egész nem igaz. Akkor hogy került Pilátus a krédóba? Egy történet, amelynek még a szereplői sem mindig tudják, hogy kicsodák, és hogy mikor mit tettek. De akkor ki tudja? Az újságírók? A hatóságok? A bírák? A kommentelők? Valószínűleg a kommentelők."

Igen, a kommentelők biztosan, ezt mi is megerősítjük. Ha már a programcímeknél tartunk, az Arany Málna-díjat a Bethlen Téri Színháznak adnánk, ha lenne ilyesminek értelme. De ettől még a Ki vagy te, kortárs tánc? című "formabontó" (nanáhogy!) program még érdekes is lehet.

Mácsai Pál színész és az Örkény Színház igazgatója Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az Örkény Színház épületét fél órában mutatják be, aztán Mácsai Pál tart előadást a ház és a repertoár kapcsolatának történetéről.

Itt tudtunkkal nem él fantom, de ez ne riasszon el senkit.

Özönvíz és menekültek

A Madách-ban fogják és kipakolják az összes szelfihátterüket, úgyhogy bárki adhat a nárcizmusának egy kattintást a Mamma Mia!, a Mary Poppins vagy a Fantom kulisszája előtt, de érdekes próbálkozásnak látszik a Szente Vajk által vezetett vetélkedő is a Madách-ról.

A Lengyel Intézetben Spiró György és Valló Péter beszélget majd, a baj ezzel csak annyi, hogy a kiírás szerint mindösszesen 45 percen keresztül. Viszont van egy olyan sanda gyanúnk, hogy a Szkénében 9-re kiírt Müller Péter Sziámi AndFriends & Pintér Béla és Társulata koncerten elszabadul majd az őrület, és a vinnyogva-szörnyülködve röhögésé lesz a főszerep – ahogy amúgy Pintér darabjaiban általában.

Pintér Béla, a Pintér Béla Társulat vezetője Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Két kevésbé vidám információt majdnem kifelejtettünk a cikkből, pedig ezekkel akartuk kezdeni a programszemlét. A Budapest Bábszínház idén sajnos kimarad a mókából, mert az augusztusi esőzések miatt a színház közönségforgalmi része totál elázott, a helyreállítási munkák még zajlanak.

A másik, nem éppen vidámnak ígérkező program az Átrium Film-Színházban lesz: Menekülök velük én is - Elfogadás vagy kirekesztés? címmel a menekültkérdésről szerveztek estet.

De hát ki mondta, hogy a színház mindig olyan fenemód vidám hely?