Molnár Piroska kénytelen lesz lassítani

molnar piroska
Vágólapra másolva!
Ha tudok, ha nem, muszáj lesz lassítanom és megtanulnom nemet mondani - mondta egy interjúban Molnár Piroska színművész, akit életműdíjjal tüntetett ki a Színházi Kritikusok Céhe.
Vágólapra másolva!

"Molnár Piroska az a színésznő, aki a szakmájára tette fel az életét, átengedte magát a magyar színház és filmművészetnek.

- indokolták döntésüket a kritikusok.

Molnár Piroska Forrás: Zsigmond László Photographer/Zsigmond László Márton

A színművész szerint amikor az ember a kritikusoktól kap életműdíjat, az majdnem vetekszik azzal, mint amikor kollégái szavaznak meg neki elismerést. Vagy épp választják maguk közé, ahogy vele is történt a nemzet színészeinek illusztris névsorába való bekerüléskor.

Reméli, lesz még ereje

"A kritikusok díja szakmai elismerés, ugyanakkor az ember kicsit zavarban is van tőle, hogy lezáródik-e valami.

De remélem, hogy nem, hogy még lesz erőm, időm, és az életmű tovább épülhet"

- jegyezte meg.

Molnár Piroska szerint minden felajánlott szerepnél van valami, ami vonzóvá teszi azt számára: néha a kolléga, a rendező neve, vagy maga az alapanyag az, ami ellenállhatatlan. De hozzátette: „Ha tudok, ha nem muszáj lesz lassítanom, életkoromnál és fizikai erőmnél fogva is kénytelen leszek lassítani, és meg kell tanulnom nemet mondani".

Molnár Piroska a Szabadesésben Forrás: Vertigo Media

Egyszer kért szerepet

Eddigi pályafutására visszatekintve Molnár Piroska elmondta, hogy életében talán mindössze egyszer kért szerepet, Az öreg hölgy látogatásá-t, amely Ascher Tamás rendezésében került színpadra és pályájának egyik csodálatos emlékeként őrzi.

A Színházi Kritikusok Céhe ötödik alkalommal ítélte oda életműdíját. Az elismerést először 2011-ben adták át Törőcsik Marinak. 2012-ben Senkálszky Endre kolozsvári színművész, 2013-ban Zsámbéki Gábor rendező, 2014-ben Fodor Tamás színművész, rendező, színházigazgató kapta a díjat.

Az elismerést vasárnap este adták át a Színikritikusok Díjának ünnepségén a Trafó Kortárs Művészetek Házában.