A Guardian egy nagy cikkben hívja fel a figyelmet Zalatnay Saroltára, akit már a címben így nevez a szerző.

Zalatnay Sarolta egy interjúnFotó: Margitay Klára/Life.hu

A szabadúszóként dolgozó Angus Batey felütésként azon töpreng, hogy egy kommunista országban akár könnyebb is lehetett egy előadó útja a sikerhez, hiszen kisebb volt a verseny, mint egy kapitalista országban. Az viszont, hogy valaki olyan sajátos nyelven énekel mint a magyar, és az ország vezetői mindent megtesznek, hogy meggátolják abban, hogy a hanyatló nyugat erői megfertőzzék, azért mégse akkora segítség.

A cikkben röviden írnak Zalatnay gyerekkoráról, arról, hogy a szülei operaénekest szerettek volna nevelni belőle, de egy mandulaműtét csúnyán keresztül húzta a számításaikat. Batey megemlíti többek között az is, hogy Zalatnay egy tévéműsornak köszönhetően futott be, hogy dolgozott a folk-popjazz együttesként kategorizált Bergendy együttessel és a pszichedelikus popzenét játszó zenekarként jellemzett Metróval.

Arra Batey külön kitér, hogy a legfontosabb zenész, mint fogalmaz: a kulcsfigura Zalatnay karrierjében Frenreisz Károly volt, akivel különösen gyümölcsöző volt az együttműködése, többek között neki köszönhette a bemutatkozó lemezét. Aztán ír még a Locomotiv GT-vel való kapcsolatáról, akik a második és harmadik albumot segítettek elkészíteni. Közben olyan szórakozotató dolgokat lehet olvasni, minthogy a Skorpió a magyar Deep Purple.

A végére jutottak a bulvárosabb témák, például a városi legenda, hogy a Bee Gees énekese, Maurice Gibb megkérte a kezét, de Zalatnay visszautasította. Az utolsó bekezdésben pedig Batey arról sem felejt el beszámolni, hogy Zalatnay szerepelt a Playboyban, hogy felbukkant a Big Brotherben, és hogy adócsalás miatt börtönbe került. Azzal zárul a cikk, hogy hiába árulják bántóan olcsón a korai albumait, a világ nagy része számára teljesen ismeretlen.