Fotósorozatban mutatta meg a gyógyulás állomásait, és hogy mikor hogyan érezte magát.

Aniela McGuinness a betegsége előttForrás: Origo

A 32 éves amerikai színésznő, Aniela McGuinness elhatározta, hogy egy humoros fotósorozattal próbálja feldolgozni, hogy mellrákos lett. McGuinness 2014 szeptemberében három nappal azelőtt tudta meg, hogy rákos lett, hogy elment volna az előre leegyeztetett szűrésre. Azt 25 éves korától fogva tudta, hogy komolyan veszélyeztetett, az édesanyját is petefészekrák miatt vesztette el. 

Mielőtt levetette a melleit, szerette volna, ha megörökítik, hogyan nézett ki, de nem akarta, hogy a képnek olyan hangulata legyen, mintha egy gyilkosság gyanúsítottjának rendőrségi fotója lenne. McGuinness ekkor úgy döntött, hogy egy szokatlan fotósorozattal dokumentálja tapasztalatait. A My Breast Choice néven bemutatott sorozatban végigkövették teste alakulását: készült fotó a műtétje előtt, a műtétje után, és közvetlenül a kemoterápiás kezelések után is.

"Kellett valami, ami elvonja a figyelmemet, amíg keresztülmegyek ezeken a dolgokon, valami, aminek köszönhetően hasznosnak érezhetem magam, és kiélhetem a kreativitásomat" – magyarázta a színésznő. "Szerettem volna valami olyat csinálni, ami felrázza az embereket, megváltoztatni, ahogy a nők a masztektómiát látják, szeretném, ha látnák a humort ebben a sötét helyzetben is." 

Ebben a videóban az alábbi módon kommentálta a képeket. 

Az első képet azért csinálták, hogy maradjon egy fotója a melleiről, mielőtt megműtik őket. Az Amerikában ikonikusnak számító Rosie-plakátokat idézték meg: 

Rosie-kéntForrás: Blast’em Photography

"Azt akartam, hogy megragadjuk az érzést is, hogy milyen elveszíteni a melleidet, és milyen érzés az, hogy megjelennek ezek a vágások a testeden." 

A halloween előtt egy héttel készültForrás: Blast’em Photography

Ezt a fotót a kemoterápia vége után készítették. "Nincs hajam, expanderek adják a melleim alakját, úgy éreztem magam, mintha egy próbababa lennék."

McGuinness közvetlenül a kemoterápia utánForrás: Blast’em Photography

A sorozat utolsó darabja. "Nem akartam, hogy helyreállítsák vagy tetoválják a mellbimbóimat, mert még az ezzel kapcsolatos viccek is szórakoztatnak." 

Nem akarta visszatetováltatniForrás: Blast’em Photography

Ez a fotó nemrég került fel az Instagramjára. Túl van a műtéten, a kemoterápia után elkezdett visszanőni a haja. Itt már "baszd meg, rák" feliratú pólóban nevet. 

"Baszd meg, rák" feliratú pólóban nevetForrás: Blast’em Photography

"Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről" – osztotta meg a blogján a filozófiáját. "Úgy kinyomnám" – írta a képhez az Instagramon. 

Viccelődés az utolsó fotózás előttForrás: Instagram

"Furcsa humorom van. Tudom, hogy a sorozat vitákat szülhet, de én valami mást szerettem volna mutatni" – magyarázta Aniela McGuinness. 

Egy utolsó fotó szintén az InstagramrólForrás: Blast’em Photography

Kövesse az Origo Kult rovatát a Facebookon!