Pont ilyen vagyok, amikor elgurul a gyógyszerem

Péterfi Bori énekesnő

Minden intézmény nyomokban diktatúrát tartalmaz, a mai kormánynak pedig a nők lehetnének a legkomolyabb ellenfelei – mondja Péterfy Bori színész, énekesnő, aki október óta a főnővért játssza a Belvárosi Színház Száll a kakukk fészkére-adaptációjában. A szerepen kívül arról is beszélgettünk vele, miért törvényszerű a szexizmus a színházban, miért küldenék lobotómiára a nők a férjüket, és miért izgalmasabb a sok pasi–egy nő felállás.

• Nyilvánvaló, hogy egy színésznő találkozik szexizmussal a pályáján, de az okos nők is könnyen befolyásolhatják a férfiakat.
• Nem gondolja, hogy „egy színész ne politizáljon”, és az sem érdekli, ha ezzel közönséget veszít.
• Vékony a határ, hogy egy előadásban tényleg helye van a vetkőzésnek, vagy csak a rendező akarta látni a színésznő mellét.
• A politika olyan, mint a fertő, lehúz a sárba.
• Sok nő belerokkan abba, hogy mindig példát kell mutatnia, soha nem lehet fáradt vagy hisztis.

Miért érdekes ma a Száll a kakukk fészkére?

Leginkább a szabadság szimbóluma miatt. El is hangzik a darabban, hogy az elmegyógyintézet olyan, mint a társadalom kicsiben. És tényleg: minden intézmény nyomokban diktatúrát tartalmaz.

Mikor először vittem óvodába a kisfiamat, majdnem sírtam én is, annyira nyomasztóan hatott rám hirtelen a sok szabály és parancs: most kézmosás, most sorakozó, most bemész, most becsukod, most kinyitod. Vagy a szülészeten, ahol soha nem kopogtak, mielőtt rám törték az ajtót, és felkapcsolták a villanyt. „Mi van, anyuka? Vegye ki az ágyból a gyereket, nem szabad maga mellé tenni!”. Borzasztó, és már annyira megszoktuk, hogy azt hisszük, nem is lehet másként.

Aki egy kicsit is lazább, arra azonnal ráfogják, hogy őrült Fotó: Polyák Attila - Origo

Ebben élünk, és most nem az aktuálpolitikára gondolok – bár arra is lehetne –, hanem általában a rendszerre, ami mindenkit beszippant, és ahol félned kell, akár az ellenőrtől a buszon, akár más szabályoktól. Ha elgondolkodsz, hány törvényt tartasz be úgy egy nap alatt, hogy észre sem veszed, megbolondulsz. És aki egy kicsit is lazább, szabadabb, arra azonnal ráfogják, hogy őrült.

Melyik karakter áll a legközelebb a személyiségedhez az előadásból?

Volt már, aki azt mondta, az én személyiségem inkább olyan, mint McMurphyé. Ez látszólag valóban igaz: nehezen bírom a kötöttségeket, és bár sok szorongás van bennem, egy ilyen helyzetet nagyon rosszul bírnék, és valószínűleg úgy viselkednék, mint McMurphy. Színészileg viszont elképesztően izgalmas Ratched nővér: óriási élmény volt kitalálnom, hogyan szeretném máshogy játszani, mint ahogyan szokták, és ebben Znamenák István rendező is partner volt.

Én vagyok a főnöknő, aki nyolc-kilenc férfival dolgozik együtt Forrás: Takács Attila - Orlai Produkció

Ez a nő a regény erősen finomított Broadway-verziójában eléggé egysíkúra van megírva. Szerintem ő finom, elegáns úrinőkent próbál viselkedni, aki végig hisz a saját igazában, és egy matriarchátust tart fenn. Az én fejemben már egy teljes mozi megy arról, hogy ő miért lett ilyen. Szerintem saját magára gondol, amikor a betegségekről beszél;

a gyerekkori abúzustól kezdve mindenfélét képzelek arról, miért ilyen férfigyűlölő, és miért akar bosszút állni.

Végtelenül magányos, de persze ott van benne a vágy, az elfojtott szexualitás és még rengeteg minden. Szerintem nagyon bonyolult es összetett figura. Remélem, ebből át is megy valami a nézőknek.

Találtál magadban valamit a Főnéni diktatórikusságából is?

Abszolút. A férjem szerint pont ilyen vagyok, amikor otthon elgurul a gyógyszerem. És a zenekarban is hasonló a helyzet: én vagyok a főnöknő, aki nyolc-kilenc férfival dolgozik együtt, összezárva egy turnébuszban, sokszor a teljes őrület határán.

A mostani kormány legnagyobb ellenfelei a nők lehetnének Fotó: Polyák Attila - Origo

De a munkában nagyon fegyelmezett vagyok. Szerintem ilyen helyzetekben egy nőnek példát kell mutatnia: soha nem lehetek hisztis, soha nem lehetek elégedetlen vagy fáradt, nekem húznom kell, szépnek, erősnek, boldognak kell lennem, pont úgy, ahogyan ezt otthon is elvárják a nőktől.

Ebbe azért sok nő belerokkan.

Valóban nagyon nehéz, szinte lehetetlen teljesíteni.

A nőknek kell a hátukon vinniük és összetartaniuk a családokat, de ez manapság egyre kevésbé tartható. Valahol olvastam, hogy a mostani kormány legnagyobb ellenfelei a nők lehetnének, ha összefognának a férfiuralom ellen. Nagy a felelősség, de itthon nehéz, mert minden nőt kitúrnak a politikából, akit meg odaengednek, az – tisztelet a kivételnek – szégyen a női nemre.

Megöl egy olyan édes pasit, mint Jack Nicholson Forrás: Takács Attila - Orlai Produkció

Lehetséges a Száll a kakukk fészkére feminista olvasata?

Érdekes, hogy ez annak idején nem merült fel, sőt ki se merték mondani a feminizmus szót. Nyilván nem véletlen, hogy hatvannyolc sztárszínésznő utasította vissza Ratched nővér szerepét. Tudták, hogy ez olyan tabu, amit ha eljátszanak, azzal örökre kikerülnek a filmvilágból, mert azonosulnának az első számú közellenséggel, aki

férfiakon uralkodik, férfiakat aláz, és megöl egy olyan édes pasit, mint Jack Nicholson.

Ebből Hollywoodban nem lehet felállni. Louise Fletcher ugyan megkapta érte az Oscar-díjat, de több igazán jelentős szerepe nem volt.

Az én szerepem igazságát már az első jelenetemben megalapozza, amikor felolvasom McMurphy előéletét, minden nő rémálmát: alkohol, erőszak, rendbontás, szerencsejáték és talán nemi erőszak. A feleségek ilyenért otthon már lobotómiára küldik a férjüket, csak másképp intézik el.

A Három nővér óriási élmény volt a Nemzeti Színházban Udvaros Dorottyával és Schell Judittal Forrás: Gordon Eszter - Nemzeti Színház

Elégedett vagy a színházak női szerepeivel?

Erre azért nem tudok válaszolni, mert én nem jártam végig egy tradicionális színházban a női pályaívet Júliától Bernarda Albáig. Általában kísérletező, társulatközpontú csapatokban dolgoztam, és már eddig is rengeteg fantasztikus női karaktert játszhattam el. De a színház férfias szakma: a rendezők jó része férfi, a szerepek nagy részét is férfiaknak írták, és sok férfi rendező önmaga különböző kivetüléseit látja a problémákban, ezért férfiszempontból rendez.

Kellenek olyan rendezők, akik nőkben is tudnak gondolkodni.

Nyilván izgalmasabb és élesebb a sok pasi–egy nő felállás. A drámák általában nők körül forognak, de elég egy belőlük ahhoz, hogy már dráma legyen körülöttük. És egy színésznő is boldog attól, ha egyedüli nőként játszhat, körülötte csak férfiakkal; én sem véletlenül vagyok ilyen boldog ebben a zenekari felállásban, még ha szeretek is nőkkel dolgozni. A Három nővér óriási élmény volt a Nemzeti Színházban Udvaros Dorottyával és Schell Judittal.

Nagyon megalázó helyzetbe még nem kerültem Forrás: Gordon Eszter - Nemzeti Színház

A The Guardian nemrég megkérdezett rengeteg filmkészítő nőt, találkoztak-e már a munkájuk során szexizmussal. Te találkoztál?

Nem fogok hazudni: ezen a pályán nyilvánvaló, hogy egy nő találkozik szexizmussal, ez abszolút jelen lévő probléma. De visszafelé is működik:

egy okos nő, ha akarja, elég könnyen tud befolyásolni egy férfit.

Ezt nem szokták szexizmusnak hívni, pedig ez is az. Nagyon megalázó helyzetbe még nem kerültem, bár fiatal színésznőként persze volt, amin elcsodálkoztam, hogy ilyet lehet. Egy idő után megtanultam rögtön kiszimatolni és már előre kivédeni az ilyen helyzeteket.

Ha valaki színésznőnek megy, akkor merjen levetkőzni Fotó: Polyák Attila - Origo

Hogyan lehet előre kivédeni?

Ha olyan tekintélyt, olyan hírt vívsz ki magadnak, ha nem viselkedsz úgy, mint amit elvárnak tőled. Például olyan helyzetekben, mint amilyenekbe egy magyar rock and roll zenekar folyamatosan kerül, és bódék háta mögött kell átöltözni és sminkelni. Ha ilyenkor kemény vagy, és nem híresül el rólad, hogy hisztis vagy, annak meglesz a hatása.

De a színházban azért mást jelent a szexizmus.

Elkerülhetetlen, mert a kollégák zsigeri testi közelségben élnek egymással.

Persze fiatal színésznőkkel történhet bármi, és az olyan fogalmakat sem véletlenül találták ki, mint a szereposztó dívány. Mégis teljesen más, ha egy irodában dolgozó, terhes anyát mószerol a főnöke, mint a színházban, ahol a test ugyanolyan munkaeszköz, mint a lélek.

Egy társulatban a színészek ismerik egymás minden porcikáját, hihetetlen közelségbe kerülünk a munka során. És ki dönti el, hogy egy előadásban tényleg helye van a vetkőzésnek, vagy csak a rendező akarta látni annak a színésznőnek a mellét? Vékony a határ. De ha valaki színésznőnek megy, akkor merjen levetkőzni, mert ez is a feladatai közé tartozik.

Jól érzem magam a bőrömben Forrás: Takács Attila - Orlai Produkció

Énekesnőként is része a színpadi eszköztáradnak az egyes ruhadarabok levétele. Miért?

Jó, ha vannak levehető ruhadarabok, amikor az ember belemelegszik a fellépőruhájába. Én mozgékony vagyok, szeretem, ha kevés ruha van rajtam a színpadon. Jól érzem magam a bőrömben, ha ez változik, majd szólnak, hogy vegyek fel valamit.

Tudom, hogy a fiúk melyik sortomat szeretik a legjobban; mindig nagy a boldogság, főleg a hátsó fronton, a doboknál, ha azt veszem fel.

De ez olyan, mint egy család; aki nem része, el sem tudja képzelni, milyen egy zenekarban élni, és hogy ott mik képezik teljes természetességgel közös megbeszélés tárgyát. Például a frontnő minden porcikája.

A Péterfy Bori & Love Bandnek több olyan dalszövege van, mint például a Csobogás, súlyosabb, komolyabb mondanivalóval.

Nekünk ez nagyon fontos. Ezért is készülnek sokszor lassan a lemezeink: a magyar nem egy popzenei nyelv. Ami angolul jól hangzik, magyarul sokszor nagyon kínos. Ez nagy kihívás, akkor is, ha én írok szöveget, és akkor is, ha megfelelő szövegírót keresek. Nem akarjuk lejjebb adni, ha már úgy döntöttünk, magyar nyelven éneklünk, és nem angolul; ha nem születnek jó szövegek, várunk, nincs hová sietnünk.

Miért olyan fontos neked, hogy szóljon is valamiről egy-egy szám a jó zene mellett?

Én színész vagyok; nem az éneklés a szakmám, hanem az előadás. Nincs ötoktávos hangterjedelmem, hogy mindegy legyen, mit éneklek. Ha egy dalban nincs dráma, sztori, halál vagy valami, amit el tudok játszani fejben, az nem érdekel. És ez lehet két sor is, ha az tökéletesen el van találva, nem kell feltétlenül eposzokat megfogalmazni, de kell az izgalom, hogy elő tudjam adni a dalokat.

Te számos társadalmi ügyben szólaltál meg. Sok színész azt mondja, a művészettel épp elég dolgot el tudnak mondani a világról, nem kell a színpadon túl is szerepet vállalniuk.

A politikára én is nemet mondok, mert akármihez adod őszintén, jó szándékkal a nevedet, az biztosan bemocskolódik, és hiába nem tehetsz róla, magával ránt.

A politika olyan, mint a fertő, lehúz a sárba.

De én abszolút nem gondolom, hogy „egy színész ne politizáljon”, „egy színésznek ne legyen véleménye”, és az sem érdekel, ha ezzel közönséget vesztek. A színház a máról kell, hogy szóljon: egy művész igenis mondja el a véleményét. Nagyon utálom, hogy a színész csak a szerepét mondhatja el, a gondolatait nem. Én nem ilyen színházban nőttem fel. Egy gondolkodó, szuverén ember épp ettől érdekes, és ha ez valakinek nem tetszik, akkor nincs miről beszélni.

Ahhoz nem lehet nem érteni, hogy emberek legyünk vagy állatok Fotó: Polyák Attila - Origo

Sok színész azt mondja, azért nem akar a menekültkérdésről vagy más aktuális társadalmi kérdésekről beszélni, mert nem értenek hozzá eléggé.

Ha nem értesz hozzá, olvasd el az újságot, olvasd el, miket gondolnak azok, akik értenek hozzá. De ahhoz nem lehet nem érteni, hogy emberek legyünk vagy állatok. Sokan mondják – ott van például a Mephisto híres jelenete –, hogy „én csak egy buta színész vagyok”. Hát én meg egy okos színész vagyok!