Balhésra sikerült a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése csütörtök délelőtt: Gulyás Márton civil aktivista a színpadra állva megzavarta Fekete Györgyék rendezvényét. Tudósítónk a helyszínről jelenti.
Gulyás Márton és három kísérője vendégként regisztrált a Vigadó Dísztermében tartott közgyűlésre. Úgy láttuk, a szervezők a kezdés előtt biztonsági emberek kíséretében igyekeztek meggyőzni arról Gulyásékat, hogy távozzanak.
Gulyás még a rendezvény megkezdése előtt odament a színpadhoz, és mondott valamit Kucsera Tamás Gergelynek, az MMA főtitkárának és Fekete Györgynek. Eközben egy férfi eltakarta Gulyás egyik kísérőjének kameráját. Feltehetően emiatt a fennakadás miatt csúszott a rendezvény kezdése.

Gulyásék mindennek ellenére maradtak a közönség sorai között, és csendben végignézték a közgyűlést, aminek nagy része a tagozati díjak átadásával telt. Ezalatt a biztonságiak és a szervezők láthatóan feszülten figyelték őket, és odébb ültettek mellőlük két idős akadémikust.
Gulyás akcióba lendült
Fekete György beszédében az MMA elmúlt évi teljesítményeiről azt mondta, "alakulóban van a magyar művészeti élet legmagasabb szintjének a génbankja a Magyar Művészeti Akadémián." Később Fekete "győztes forradalomnak" nevezte 1956-ot. Gulyás ezek után lendült akcióba.
Felment a színpadra, hogy kérdéseket tegyen fel Feketének, kiabálva tiltakozott, és Pozsgay Imréhez hasonlította Fekete Györgyöt.
Szó szerint ezt mondta: Fekete György a magyar kulturális élet Pozsgay Imréje". Az MMA belső közvetítőrendszere, amellyel a sajtót tájékoztatták, ezen a ponton leállította a közvetítést a teremben zajló eseményekről.
Két, Gulyás Mártonnal együtt érkező férfi eközben transzparenst tartott fel, amelyen a Nemzeti Kulturális Alap logója volt látható, kiegészítve Fekete György jellegzetes hajviseletével. Ezzel arra utaltak, hogy egy tervezet szerint az MMA megkerülhetetlen lesz művészetfinanszírozási kérdésekben az NKA szakmai önállóságának rovására. A transzparens a későbbi tülekedés során megsérült.

Fekete György arra kérte a szervezőket, vezessék ki Gulyást, mondván, nincs joga felszólalni. Öt-hat biztonsági őr próbálta kivezetni Gulyás Mártont, aki eközben leesett a színpadról.
Jankovics Marcell, az MMA elnökségi tagja "szánalmasnak" titulálta az esetet, amin "csak mosolyogni lehet". Egy másik akadémiai tag szintén a mikrofonját használva jegyezte meg: "Van, aki bohóckodni jött ide, és van, aki dolgozni".
Gulyás Márton az épület előtt is folytatta beszédét, néhány újságíró és egy-két dohányzó akadémikus közelében. A közgyűlést Gulyás értelmetlen rongyrázásnak nevezte, amit "egy őrült" vezet.

"Fekete György, aki minden segget végignyalt az államszocializmus alatt, most győztes forradalomnak nevezi 56-ot. Ez tiszteletlenség a forradalom áldozataival és hőseivel szemben - mondta. - Ez az elmúlt öt évben harmincmilliárdba került az adófizetőknek" - tette hozzá. Szerinte botrány, hogy ezt tűrjük, vállalni kellene a rendbontást és az udvariatlanságot.
A közgyűlés hátralévő része fennakadás nélkül lezajlott. A napirendi pontokat pár perc leforgása alatt megszavazták, majd az akadémikusok elvonultak ebédelni.
Most Fekete azt mondta, hogy jelenleg "referensek" dolgoznak az intézetben, és azt kutatják, hogy mit kell majd kutatni. Ezt „jelképes működésnek" nevezte. Az intézetről eddig sem lehetett sokat tudni, és Fekete György most sem jelölt meg világos célokat. Az intézet feladatáról azt mondta: "Egybe kell írnia az egyetemes kortárs magyar művészetet." Hozzátette, hogy hiába tudjuk a magyar kultúráról, hogy világszínvonalú, ezt nem könnyű bebizonyítani.