Most születik az évtized férfi előadója

justin bieber
Vágólapra másolva!
Hisztik, drogok, verekedések. Kevés tinisztár tudja sikerrel venni a felnőtté válás során felbukkanó akadályokat. Az utóbbi idők legnagyobb összeomlását Britney Spears mutatta be, de Justin Bieber is nagyon közel járt hozzá. Most viszont kifejezetten jók az esélyei arra, hogy meginduljon a trón felé, ami egyelőre még Justin Timberlake-é, akivel több érdekes ponton egyezik a karrierjük.
Vágólapra másolva!
Justin Biebernek jók az esélyei Forrás: Comedy Central

A huszonegy éves Justin Bieber szeptemberben öt éve tért vissza az MTV Video Music Awards színpadára, hogy elénekeljen két számot. Miután a dalai lementek, Bieber összekulcsolta a két kezét, mintha imádkozna, aztán kezeivel a térdeire támaszkodva legörnyedt, mert elfogta a sírás. A közönség őrjöngött, érezhetően mindenki imádta. Bieber néhány pillanat múlva kiegyenesedett, a tenyerébe temette az arcát és úgy folytatta.

Nem sokkal később aztán erőt vett magán,

levette a fekete baseball sapkáját és lesétált a színpadról.

Az eset bekerült a hírekbe, mindenki eltérően állt hozzá: volt, aki szerint csak megjátszotta az egészet, volt, aki teljesen őszintének ítélte. A közvélemény mindenesetre jól fogadta a dolgot, Bieber végre esendő volt, és ezzel újabb szakaszba lépett minden idők egyik leggyűlöltebb előadójának újrapozícionálása.

Nem kellett sokat találgatni, miért fakadt sírva Bieber. Néhány nappal később Jimmy Fallon műsorában azt mondta, hogy érzelmileg megterhelő volt számára a fellépés: egyrészt azért, mert dühös volt magára, amiért apróbb hibákat vétett a koreográfiában, másrészt azért, mert meglepte, hogy a közönség így is imádja és támogatja.

- magyarázta Fallonnak.

Az utóbbi időben kétszer fújolták ki nagyon csúnyán a fiatal előadót. Egyszer a 2013-as Billboard-díjátadón, és 2014-ben a kanadai Junón, ahova Bieber már el se ment. A kanadai olimpiai curling csapat vette át helyette a díjat. A dolog érdekességét az adja, hogy Bieber ott a rajongók által odaítélhető díjat kapta meg, azaz a legnépszerűbb előadónak járó elismerést vehette volna át, csakhogy a díjátadó közönsége másképp gondolkodott.

Imádták és gyűlölték

Nem túlzás azt állítani, hogy Bieber volt az utóbbi évek leggyűlöltebb híressége. Az egész utólag internetes prankszerűségnek indult. A tinisrácok utálhatták, hogy minden lány belé szerelmes, úgyhogy ahol tudták lehúzták. Ebben aztán jó partnernek bizonyultak az őrülten tudatos zenerajongók is. A dolog olyan jól sikerült, hogy egy időben minden zenével, előadókkal kapcsolatos vicc vagy rajta vagy a Nickelbacken csattant.

A 2010 elején bemutatott Baby című száma például a Youtube legtöbb dislike-ot begyűjtött videója lett. 1, 2 milliárdszor kattintottak a klipre, és több mint 5 millióan dislike-olták. Az elmúlt években aztán Bieber már tett is azért, hogy megutálják. Olyan hírekkel szerepelt, minthogy egy elvadult házibuli során kárt tettek a szomszédjuk házában, részegen vezetett, összeugrott egy paparazzóval, vagy hogy

egy koncert előtt csúnyán megváratta a rajongóit.

Ahogy néhány évvel ezelőtt írtuk, nemcsak Bieber menedzsmentjét, hanem édesanyját is aggasztotta a fiatal előadó viselkedése. Ő jobb híján csak imádkozni tudott érte, mert úgy gondolta, a fia már önálló, felnőtt ember. Bieber valóban akkor töltötte be a tizenkilencet, a kanadai törvény szerint ekkortól számít felnőttnek, és ihat például alkoholt. Bieber is úgy beszélt a kisebb-nagyobb botrányokról, hogy nem érdemes komoly jelentőséget tulajdonítani az eseményeknek, mert ezek a felnövéssel járó dolgok, és hogy ő nem rossz ember, hiába szeretnék sokan, hogy azzá váljon.

A Billboardnak adott októberi interjújában viszont már arról beszélt, közel járt ahhoz, hogy a hírnév teljesen elpusztítsa. Az interjúban megszólalt a régóta mellette álló menedzsere is, aki bevallotta, másfél évre kudarcot vallott, amikor a fiatal énekes az önpusztítás útjára lépett.

Innen szép nyerni

Itt volt az idő tenni valamit. Justin Bieberéknek pedig úgy tűnik, sikerült visszakormányozniuk a hajót, és Bieber nem fog eltűnni a süllyesztőben. A zűrösebb időszakban megjelent harmadik albumát is egészen érettnek tartották már, azóta pedig sikerült továbblépnie. Bieber mellett már 2013 októberétől tűntek fel komolyabban vehető előadók: egy-egy dalába betársult Lil Wayne, R. Kelly és Chance the Rapper is. Idén pedig bemutatták a Where Are Ü Now-t, Skrillex és Diplo közös projektjének egyik számát, amiben szintén Bieber énekel.

A dalt a Billboard nyáron beválasztotta 2015 addigi legjobb számai közé. "Ez az a Justin Bieber, akire vártunk: érzelmes, sebezhető és okos is annyira, hogy együttműködjön az elektronikus zene két legmegbízhatóbb mesterével" - indokolták. A sokáig megkerülhetetlennek számító Pitchfork is elismerően mutatta be a dalt. Méltatták a Skrillexet és Diplót, és megjegyezték, Bieber végre úgy énekel, mintha valódi emberi érzések is lennének benne.

- jegyezték meg.

Az, hogy egy tinisztár szeretne méltósággal felnőni és kitörni a szerepből, egyáltalán nem új dolog a popzenében. Ahogy korábban felvázoltuk, megpróbálkozott ezzel Ricky Nelson, Frankie Lymon és Britney Spears is. Lymont tönkrevágták a drogok, és nem segített az sem, hogy mutálni kezdett. Bieber is bevallotta már, hogy a mutálás megnehezíti a dolgát, maga mondta, hogy néhány hangot nem tud már kiénekelni a Babyben, de állítása szerint az énektanárával megoldják a helyzetet. Meg lett volna a lehetőség arra is, hogy Bieberből örökké a "kicsi Justin" legyen, ahogy Ricky Nelson sem tudott soha Rickre váltani, de sikerült elkerülnie ezt is.

Egy hét múlva megjelenik a vízválasztónak számító negyedik albuma, és ezek a buktatók lehet, hogy örökké elhalványulnak. Eddig négy számot lehet ismerni a lemezről, mindegyik hatalmas sláger lett. A What Do You Mean lett az első single-je, ami vezette az amerikai slágerlistát, és

a Sorry is csak Adele visszatérése miatt csúszott le róla.

Akinek már sikerült

Épp néhány napja volt egy másik komoly, felnőtté válást jelentő album kiadásának tizenharmadik évfordulója. 2002 november ötödikén adták ki a szintén 21 éves Justin Timberlake Justified című albumát. Timberlake kapcsolata már 2000-ben kezdett megromlani minden idők harmadik legsikeresebb fiúcsapatának tartott 'NSYNC-kel, míg aztán a 2002-es MTV VMA-n bemutatta az első szólódalát, a Like I Love Yout, ami rögtön az amerikai slágerlista tizenharmadik helyére került.

Bieber hozzá képest sokkal jobban kezdett, úgyhogy kifejezetten jók az esélyei arra, hogy akár a mostani, akár a következő évtized legnagyobb férfi popelőadója legyen. Ahogy korábban is írtuk, Timberlake-et ugyanúgy nem vette komolyan senki, a következő albumára viszont már ő lett a nagybetűs, kritika által is elismert popsztár.

Erre az útra sikerült most fellépnie Justin Biebernek is.

Kettejük élete majdnem szorosabban is összefonódott olyan utólagos egyezéseken kívül is, minthogy a felnőtté válás egybeesik egy másik tinisztár szerelmének elsiratásával is (Timbelake Cry Me A Riverjét a Spearsszel való szakítás ihlette, míg Bieber állítólag Selena Gomeznek címezte a Sorryt). Ketten szerették volna ugyanis leszerződtetni Biebert. Az egyik Usher volt, a másik pedig természetesen Justin Timberlake.

Justin Bieber most esendő Forrás: Origo

Arról a mai napig találgatnak, hogy Bieber miért Ushert választotta végül mentorának. Van, aki azt mondja, azért, mert mellette új dolgokat is tanulhatott, míg Timberlake mellett csak a meglévő stílusát tökéletesíthette volna. Egy interjúban elmondta, az is közrejátszott, hogy nem szerette volna, ahogy az imént írtuk, hogy a "kicsi Justin"-ként pecsételjék meg. A koncertfilmjéből az valószínűsíthető, hogy egyszerűen csodálta Ushert, ezért választotta inkább őt.

Még nincs lefutva

Hogy mindettől függetlenül mennyire törékeny dologról van szó, jól mutatják az elmúlt napok történései. A közönség és a szórakoztató ipar készen áll, hogy elfogadja Justin Biebert, aki viszont láthatóan nincs teljesen képben az eseményekkel. A finnyás európai közönséget például sikerült megfőznie Biebernek, ugyanis ő volt az MTV Europe Music Awards legnagyobb nyerte: öt díjat vihetett haza, többek között

őt választották a legjobb férfi előadónak is.

Alig egy héttel ezelőtt viszont Bieber látszólag teljesen érthetetlen okokból, sértődötten vonult le a színpadról, mert a rajongók összefogdosták a lábfejét, miközben ő megpróbált a színpad elején föltörölni valamit. Utána persze rögtön bocsánatot kért Instagramon, és arra hivatkozott, hogy azért volt türelmetlen és morcos, mert keveset aludt mostanában, amit mi egyébként tökéletesen meg is tudunk érteni. Kérdés viszont, hogy Bieber később bírja-e majd a tempót.