Valójában nincs is botrány a Vígszínházban

eszenyi harkányi
Vágólapra másolva!
Harkányi Endre évtizedek után otthagyja a Vígszínházat, mert „méltatlanul bántak vele”, ráadásul így tett Szegedi Erika színművész is – a hír körbejárt a bulvársajtóban. Utánajártunk, mi történt.
Vágólapra másolva!

November 18-án és 19-én volt látható a Hír TV Alinda című műsorában egy interjú Harkányi Endrével, a Vígszínház Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészével, amelyben a színész elmondta: szerződést bontott az intézménnyel, mert a felére akarták csökkenteni a fizetését.

Harkányi szerint az igazgató "királynővé avanzsált" Forrás: Facebook/Eszenyi Enikő

„Itt most már királynővé avanzsált az igazgató asszony” – mondta később a Borsnak, hozzátéve, hogy Eszenyi Enikő „nemcsak velem bánt el, hanem az egyik kolléganőmmel is”. A Bors „kinyomozta”: Szegedi Erikáról van szó. A bulvárlapban dátummegjelölés nélkül idéztek egy interjút a színésznővel, amelyben az olvasható: „A közelmúltban nagy nehezen, de rászántam magam arra, hogy otthagyjam a Vígszínházat.”

Csakhogy nem tették hozzá: a kérdéses döntésre még 2013-ban került sor, amikor Reviczky Gáborral és Gyuriska Jánossal együtt Szegedi Erika is elhagyta a társulatot.

Harkányi Endre a Professzor szerepében Az ígéret földje című előadásban, 2012-ben a Centrál Színházban Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Harkányi Endre ügye sem újdonság. Nemcsak a színházi szokásjog, de a színházi törvény (a „2008. évi XCIX. törvény az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól”) szerint is lezajlanak a szerződtetési tárgyalások minden évben április 30-ig. Ekkor állapodott meg arról Harkányi és Eszenyi, hogy – vígszínházi forrásunk szerint –

közös megegyezéssel bontják a szerződést.

Harkányi elmondta, a konfliktus abból indult ki, hogy a szerződése évadonként 80 előadásra szólt (ez egyébként a színházi törvény szerint a főállású munkaviszonyhoz szükséges minimális szám), de a színész ebből csak 67-et teljesített, így elmondása szerint a színház a felére akarta csökkenteni a fizetését. Ő a színházi törvény egyik passzusára hivatkozott – a 31. § (4.) bekezdésére –, miszerint ez a szám közös megegyezéssel 40%-kal csökkenthető, ám erre Eszenyi nem mondott igent.

Bár a bulvárlap erről nem írt, ennek ellenére a 2015 szeptemberében kezdődő évadban Eszenyi még számított Harkányira, aki minden előadása után – havi két vagy három alkalomról van szó – fellépti díjat kapott.

Az Origo színházszakmai szervezetnél dolgozó, névtelenséget kérő forrása szerint a színházaknál bevettnek nevezhető szokás, hogy a nyugdíjas korban lévő színészek nem kapják meg a fix havi fizetést, hanem

a nekik járó nyugdíj összege mellett fellépti díjat kapnak előadásaik után.

Így általában az idős színészek sem járnak rosszul, és a színházaknak több pénzük marad például pályakezdők szerződtetésére. A Vígszínház ebben az évadban egyébként 11 pályakezdő vagy fiatal művészt szerződtetett, köztük a megszűnt Szputnyik Hajózási Társaság több állás nélkül maradt tagját. A Vígszínház társulati névsorában Harkányién kívül jelenleg kilenc 65 évnél idősebb színész neve szerepel.

Morális okokból nem tér vissza a színházba Forrás: MTI/Zih Zsolt

A Vígszínház az Origo megkeresésére ennyit felelt: „A Vígszínház tisztelt idős művésze, Harkányi Endre nyilatkozatát nem kívánja kommentálni, sem a sajtóban arról vitát folytatni.”

Harkányi Endre 1934-ben született; először 1963 és 1968, majd 1983 és 1994 között volt a Vígszínház társulatának tagja, aztán egy évadnyi kitérő után, 1994 óta újra a körúti színház művésze volt. A Borsnak azt mondta: „nem anyagi, hanem morális” okok miatt a jövő évadban már nem tér vissza. Jelenleg még a színház Makrancos Kata és Hegedűs a háztetőn című előadásaiban látható.