25 milliárdból újul meg az Iparművészeti Múzeum

Iparművészeti Múzeum
Budapest, 2011. február 18. Málló vakolat az Iparművészeti Múzeum épületén. Megkezdődött az épület teljes körű műszaki vizsgálata, a mely egy átfogó rekonstrukció első lépése lehet. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) január elején hatvanmillió forintot adott a tetőszerkezet megerősítésére. 2011-ben elkezdődhet az intézmény rekonstrukciójának első szakasza. A több évre tervezett felújítás teljes költsége mintegy 14 milliárd forintra rúg, ebből az első szakasz várhatóan 5 milliárd forintba kerül. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Új szárnyat is építenek, a terv szerint 2018 első felében nyitnának ki újra. Addig viszont be kell zárniuk. Azt még nem tudják, hova költöznek addig, 
Vágólapra másolva!

Horváth Judit, a múzeum osztályvezetője egy szerdai beszélgetésen árulta el, hogy a kormány döntött a múzeum régóta várt rekonstrukciójáról. Az éület olyan rossz állapotban van jelenleg, hogy a Zsolnay-kerámia és a tetőcserép is vödörszámra hullik róla.

A balesetveszély miatt a járda fölé tetőt építetttek.

Évek óta védőtető húzódik a járda felett Forrás: MTI/Kovács Tamás

A 25 milliárdos rekoknstrukció hírét Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója erősítette meg a Magyar Narancsnak. A főigazgató elmondta a lapnak: 2016 nyaráig kell elhagyniuk az épületet,

a múzeum átmeneti otthonáról még nem született döntés.

Málló vakolat az Iparművészeti Múzeum épületén Forrás: MTI/Kovács Tamás

2018 első felében készülne el a teljes műemléki rekonstrukció és az új szárny.

A múzeum területe és a kiállítótér az átalakítással jelentősen nőni fog.