Nem lehetsz a nők áldozata, ha egyszer gyűjtő vagy

2015.12.04. 19:31

Amit ő csinál, az nem is munka, csak tiszta élvezet – mondja interjúnkban Uruguay legkelendőbb kulturális exportcikke, a Montevideóban született operaénekes, Erwin Schrott, Plácido Domingo felfedezettje, aki már maga sem tudja, hányszor énekelte a Don Giovanni címszerepét vagy másik fő karakterét, Leporellót. December 4-én és 6-án ő lép az Erkel Színház színpadára Don Giovanniként, a megbetegedett Ildebrando D’Arcangelo helyett.

  • Az operában még a takarítónak is fontos szerepe van.
  • Don Giovanni egy csődtömeg.
  • Ez a szakma éjjel-nappali munkát igényel.
  • Minden reggel hálát érez mindenért, ami megadatott neki.
  • Vannak, akik azt gondolják, baromi ronda, de ez rendben van így.

Könnyű önöknél otthon éreznie magát az embernek - indítja a beszélgetést Erwin Schrott. - Az első, amivel az érkezésem után szembesültem, az volt, milyen befogadó a kultúrájuk, könnyedén otthonos környezetet teremtenek a külföldiek számára. Manapság nem is fontosabb annál semmi, mint hogy úgy érezzük, örömmel fogadnak bennünket.

Minden alkalom olyan, mintha az első lenneFotó: Szabó Gábor - Origo

Miben látja a fő különbséget aközött, hogy Leporellót vagy Don Giovannit játszik éppen? Hiszen korábban Mozart operájának mindkét főszerepét játszotta már.

A parókában. Mindkettő nagyon összetett karakter. Már egy évtizede dolgozom azon, hogy olyan mélyre ássak le mindkét személyiségben, amennyire csak képes vagyok rá. Mégis, minden alkalom olyan, mintha az első lenne. Nemcsak kötelességből mondom, de tényleg úgy gondolom, hogy a Don Giovanni az egyik legerősebb és leggyönyörűbb mestermű, amely lehetőséget ad arra, hogy folyamatosan fejlődjek általa, és még tíz év után is úgy érezzem, lehet még jobban csinálni.

Don Giovanni és Leporello között az a legalapvetőbb különbség, hogy az egyikük a szolga, a másik az úr. Számomra az a legnagyobb feladat, hogy mindkettejükben megtaláljam a tisztességet és a méltóságot, és ha az egyiküket játszom, ne akarjak a másik lenni.

Don Giovanni egy kicsit hideggé és távolivá válikFotó: Szabó Gábor - Origo

Melyik karaktert játssza szívesebben?

Mindkettőt ugyanannyira szeretem. Leporello sokkal összetettebb és emberibb figura. Don Giovanni inkább egy mítosz, aki valamiféle nem emberi erővel rendelkezik, vagy azt gondolja, hogy rendelkezik vele. Így a viselkedése sem annyira emberi, mint a többieké, amitől egy kicsit hideggé és távolivá válik. Ezért is szokták elérhetetlen hősként játszani. Ő erkölcstelen figura, aki nem követi sem a vallás, sem a társadalom szabályait. Én inkább főgonosznak látom őt, egyfajta Mefisztofelének, és nem hősként. Ő nem csábító, hanem gyűjtő.

Don Giovanni ragadozó, vagy a helyzet, a nők áldozata?

Ragadozó. Ő a saját maga áldozata. Nem lehetsz a nők áldozata, ha egyszer gyűjtő vagy. A nők pontosan tudják, hogy mit akarnak. De – a nők szerencséjére és Don Giovanni szerencsétlenségére – ő soha nem éri el azt a pontot, amit el szeretne érni. Don Giovanni egyáltalán nem tudja megkaparintani, amit szeretne. Ő egy csődtömeg.

Soha nem fog megbánni semmitFotó: Szabó Gábor - Origo

Ha ítélkeznem kellene a figurák fölött, azt mondanám, ő az inkorrekt fél, aki nem tanul, nem fejlődik semmit sem egész életében. Ez a gyönyörű az egészben: amikor meghal, és szembesül Istennel vagy a halállal, azt kiáltja, soha nem fog megváltozni, soha nem fog megbánni semmit. Úgy döntött, ilyen életet fog élni, és nem is változtatna rajta semmit.

Nehezebb beugrani egy produkcióba, ahogy ön teszi most az Erkel Színházban a Don Giovannival, mint az elejétől részt venni a próbafolyamatban?

A pályám során mindkettő gyakran előfordult – elég sűrű a menetrendem, előfordul, hogy csak néhány héttel később tudok csatlakozni a próbafolyamathoz. Az én feladatom az, hogy minden szaktudásomat belepréseljem a rendelkezésre álló időbe, és ha kell, akár húsz perc beszélgetés alapján is megértsem, mit vár tőlem a rendező.

Ókovács Szilveszterrel, az Operaház igazgatójávalFotó: Szabó Gábor - Origo

Az én szakmám éjjel-nappali munkát igényel; nincs olyan, hogy azt mondom, „végeztem, akkor most mehetek shoppingolni” – és nem is szeretném ezt mondani. Folyamatosan gondolkodnom, kutatnom, kérdeznem kell arról, mit szeretne a rendező, és ezt a próba után otthon is folytatnom kell.

Ezért is kérnek fel engem: mert szélsőségesen komolyan veszem a munkámat. Hiszen ez hatalmas felelősség; nagy ajándék, hogy azt csinálhatom, amit csinálok. De százötven százalékon kell teljesítenem, hogy a nézők végül azt mondják, élvezet volt, hogy pont őt láthattam.

Miért pont Don Giovanni lett az ön visszatérő szerepe?

Mert ezt szerettem volna. Huszonhárom vagy huszonnégy éves voltam, amikor először felkértek egy Don Giovanni felvételére.

Az én választásom az volt, hogy nemet mondtamFotó: Szabó Gábor - Origo

Akkor mégsem az ön választása volt?

Az én választásom az volt, hogy nemet mondtam. Egy annyira fiatal embernek, mint én voltam akkor, még rengeteg időre lenne szüksége ahhoz, hogy el tudjon énekelni egy ilyen hatalmas szerepet. Ez komoly felelősség a következő generációk miatt: nem is tudom, hány felvételem van Don Giovanniból, és bármelyiket is hallgatom, mindig hálás vagyok az előadóknak, hogy tanulhattam valamit a teljesítményük révén. Azt mindig hallani, ki mennyi elkötelezettséggel állt neki a feladatnak, mennyit dolgozott rajta.

Egy huszonnégy éves ember egyszerűen még nem lehet készen erre a szerepre. Az olyan lenne, mint tizenkilenc évesen eljátszani Macbeth-t: biztos, hogy akkor még hiányzik belőled valami. Ahhoz tapasztalat kell. Ezért mondtam nemet – jó sok gondolkodás után – arra a Don Giovannira.

Akkor akartam elvállalni, amikorra már elsajátítottam mindent, amit lehet, és amikor úgy éreztem, egyedi tudnék lenni, és olyan nyomot hagyhatok magam után, amit odaadhatok a következő generációknak. Nem arról van szó, hogy jobb akartam lenni a többieknél, csak másmilyen. Olyan, amire aztán büszke lehetek.

Minden reggel úgy ébredek fel, hogy hálás vagyok mindenért, ami csak megadatott nekemFotó: Szabó Gábor - Origo

Rengetegszer énekelte már Don Giovanni szerepét különféle produkcióban. Még soha nem érezte unalmasnak?

Minden reggel úgy ébredek fel, hogy hálás vagyok mindenért, ami csak megadatott nekem: a családomért, a feleségemért, a gyerekemért, a barátaimért. Hogyan is unatkozhatnék? Még a lehetősége is távol áll tőlem. Minden alkalommal úgy akarom játszani Don Giovannit, hogy a közönség szeresse az előadásomat, de ehhez szívből kell jönnie az alakításomnak, mert ha unnám, ha nem szeretném, azt azonnal hallani lehetne.

Emlékszem, Leporellót játszottam abban az előadásban, amiben Ruggero Raimondi utoljára énekelte Don Giovannit: friss volt, épp úgy, mintha először énekelte, mert érződött, hogy szereti, amit csinál. Minden azon múlik, hogy szeresd, amit csinálsz, és elhivatott legyél.

Mennyire fontos önnek a rendezés azokban az előadásokban, amelyekben részt vesz?

Az opera csapatmunka, amiben részt vesz az igazgatótól a jegyszedőn a nézőtéri munkatárson és a takarítón keresztül mindenki. Ez egy hatalmas gépezet, amelyben mindenkinek fontos szerepe van. A legfontosabb, hogy mindenkiben meglegyen az elkötelezettség.

Mindenkinek megvan a joga véleményt alkotniFotó: Szabó Gábor - Origo

A rendezők természetesen hatnak  rám, hiszen ők tudják a legtöbbet az előadásról, amibe nekem is be kell illeszkednem. Nem arról van szó, hogy bármit megtehetnék, de én is hozzáadhatom az elképzeléseimet, ötleteimet, de a színrevitel sikeréhez a rendező csodálatos elképzeléseire van szükség.

Van valami, ami zavarja a modern operarendezésekben? Van olyan mai trend, amit elítél?

A modern rendezések mindig is modernek voltak a maguk idejében. Voltak, akiknek tetszettek, és voltak, akik nem voltak tőlük boldogok. Volt, aki rossznak tartotta a Don Giovannit, amikor Mozart előállt vele. Mindenkinek megvan a joga véleményt alkotni, de a legfontosabb akkor is a közönség. Ők döntik el, hogy megveszik-e a jegyet vagy sem. Ők minden produkció fokmérői.

Az emberek néha szeretnének olyasmiket látni, amiket még nem láttak korábban. De az opera mégiscsak az éneklésről szól. Olyan ez, mint a rulett: van, hogy nagyon tetszik, amit látsz, de van, hogy úgy mész haza: hát, ez nem volt túl jó, de micsoda énekesek voltak benne!

Marlon Brando és az én orromFotó: Szabó Gábor - Origo

Az emberek gyakran mondják, ön az opera Marlon Brandója.

Az emberek gyakran túl sok vodkát isznak.

Kínosnak érzi ezt a titulust?

Ahogy mondtam, mindenkinek joga van véleményt alkotni, erre nincs befolyásom. Ezért aztán nem is érdekel, mit beszélnek rólam az emberek. A lényeg úgyis az, hogy ha eljönnek meghallgatni, a végén elégedetten menjenek haza. Ez az, ami foglalkoztat, mert ez az, amire van befolyásom. Ha az emberek látnák hasonlóságot Marlon Brando és az én karrierem, külsőm vagy nem is tudom, az orrom között, ám legyen. Más emberek meg azt gondolják, baromi ronda vagyok. Ez is rendben van.

Meg szokta hallgatni a kollégái előadásait?

Nem sokszor hallgatok otthon, szórakozásból is operát, miután hazaértem a munkából, azaz az operából. Inkább azért teszek fel ilyen lemezeket, hogy tanuljak azokról a szerepekről, amelyekre készülök: hogyan oldották meg mások a feladatokat, hogyan teremtették meg a karaktert. Ez számomra a legfontosabb, hiszen az opera nemcsak a stílusról, de a drámáról is szól.

Az opera nemcsak a stílusról, de a drámáról is szólFotó: Szabó Gábor - Origo

Egy dolog, hogy el tudjam énekelni a szerepet, de hihetőnek is kell lennem, és ez már a következő lépcsőfok. Azt szeretném, hogy az emberek az előadás után úgy érezzék, én vagyok Don Giovanni, Leporello vagy Figaro. Nem ábrázolnom kell a karaktert, hanem azzá kell válnom.

Szeretne rendezni vagy vezényelni?

Nem hiszem, hogy az emberek örülnének neki: elképesztően követelőző vagyok. Volt már, hogy vezényeltem, noha nem tanultam, hogyan kell, de a legnagyobbaktól gyűjthettem tapasztalatokat. Minden a tapasztalatról szól.

Van, hogy fiatal basszbariton énekesek megkérnek, tanítsam őket, de én nem tudok tanítani semmit, legfeljebb megosztani velük a tapasztalataimat, és kijavítani néhány berögzült mesterkéltséget. De mindnyájunknak az a feladata, hogy felépítsük a saját elképzeléseinkből megszülető karaktereket úgy, hogy ne engedjünk túl sok teret a külső befolyásoknak. Ha operát hallgatok, az valójában nem is annyira a tanulásról, inkább a tiszteletről szól.

Egy kicsit buddhista módon gondolkodom az operáról: mindnyájan újra- és újraszületünk az egyes szerepeinkben, és az által fejlődünk, amit a karakterek vagy mi magunk csináltunk. Minden korábbi szerep segít, akár jól sikerült, akár nem. Amit csinálok, nem is nevezném munkának. Eleinte, fiatalon még persze az volt, de ma már csak élvezet, még ha nagy is a felelősségem.

Áldottnak érzem a helyzetemetFotó: Szabó Gábor - Origo

Amikor a Don Giovanni nyitánya alatt várakozom a függöny mögött, akkor – nem is tudom, hogy mondjam – áldottnak érzem a helyzetemet. Hiszen a világ legjobb operaházaiban lehetek, és a legjobb karmesterekkel, a legjobb énekesekkel, a legjobb kollégákkal dolgozhatok együtt.

Hogyan érvényesülhet az ön erőteljes basszbaritonja mellett egy Leporello?

Nem tudom, működhetnek-e még ma a régi megszokások. Biztos, hogy jó lehet, ha hasonló Don Giovanni és Leporello hangja, de máskor épp a különbségektől válik érdekessé az előadás. Huszonhárom évesen elmentem egy meghallgatásra, ahol az opera intendánsa azt mondta: jó esélyem van Don Carlosra, de Don Giovannit soha nem fogok énekelni, ahhoz túlságosan sötét, testes, erős a hangom.

Mindenkinek tisztelem a véleményét, el is gondolkodtam azon, talán tényleg nem kéne Don Giovannit játszanom, fókuszálhatnék inkább Leporellóra. Aztán egy év múlva felkértek egy Don Giovanni-felvételre, három-négy év múlva pedig Plácido Domingo kért fel, hogy Don Giovannit énekeljem egy washingtoni szuperprodukcióban. Akkor melyikük tévedett? Egyikük sem. Az ízlések változnak az évek során.

Fotó: Szabó Gábor - Origo
Névjegy
Erwin Schrott 1972-ben született az uruguayi Montevideóban. Kisfiúként elbűvölte a klasszikus zene, így opera-előadások gyermekkórusaiban énekelt és zongorázott, majd felvették a helyi konzervatóriumba. A műfaj rajongói akkor ismerték meg basszbariton hangját, amikor 1998-ban megnyerte a Plácido Domingo által életre hívott Operaliát.

Visszatérő fellépő a New York-i Metropolitan, a milánói Scala és a Covent Garden színpadán, de rendszeresen énekel Párizsban, Bécsben, Chicagóban, Washingtonban, Nizzában, Hamburgban és a Salzburgi Ünnepi Játékokon is. Visszatérő, nagy szerepe Don Giovanni, de Mozart operájának másik főszerepét, Leporellót is többször játszotta.

Amikor 2014-ben Budapesten járt, arra kérte a hallgatóságot egy kék kiegészítő vagy ruhadarab viselésével csatlakozzanak az autizmus világnapjához. Szívügyének tekinti, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők társadalmi és szociális helyzetére és magára a betegségre is, mivel Anna Netrebko orosz operaénekesnővel közös kisfia is enyhén autista. Az énekes aktívan részt vállal közös alapítványuk, az Anna and Erwin Foundation – Anna Netrebko and Erwin Schrott for Kids munkájában, amelyet a gyermekek megsegítésére hoztak létre.

A fenti interjú a Magyar Állami Operaházban, négy újságíró részvételével megtartott kerekasztal-beszélgetés leirata.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK