Santana újra széttépi a gitárt

2016.01.25. 16:46

Negyvenöt év után újra összeállt Santana régi zenekara, és áprilisban közös stúdióalbumot ad ki Santana IV címmel. 

Santana mára a zeneipar ügyeletes gitárvirtuózává lépett elő. Nehéz lenne hirtelen olyan popsztárt találni, akivel nem zenélt még közösen az elmúlt évtizedekben. A gitáros tehát szólóban is jól érvényesült, most azonban visszatért gyökereihez, vagyis ahhoz az időszakhoz, amikor még kevésbé jól fésült és rádióbarát szólókkal őrjítette meg rajongóit.

Varázslatos élmény volt számára a közös zenélésForrás: NOTIMEX/Nicolás Tavira

A Santana mellett Gregg Rolie billentyűs-énekes, Neal Schon gitáros-énekes, Michael Carabello ütőhangszeres és Michael Schrieve dobos alkotta legendás formáció nagy figyelmet keltett a 60-as évek végén, még Woodstockban is sikert aratott, de 1971-ben kiadott többszörös platinalemeze, a Santana III óta nem készített közösen albumot. 

Most azonban ott folytatják, ahol 45 éve abbahagyták: az áprilisban megjelenő Santana IV című lemez 16 új dalt tartalmaz, amelyeket az elmúlt két évben vettek föl.

Varázslatos volt. Nem kellett erőltetnünk a hangzást, jött az magától. Innentől már csak ki kellett egyensúlyoznunk a dallamokat az elszállásokkal, hogy az emberek azonnal rájöjjenek: ez bizony Santana" - mondta a mexikói-amerikai gitárvirtuóz, de régi zenésztársa, Neal Schon is hasonlóan áradozott a több éves munkafolyamatról:

"Sosem voltunk még ilyen közel egymáshoz Carlossal. A közös zenélésben szuper-agresszívvá válunk, de egyben dallamosak és líraiak is maradunk. Hihetetlen párbeszéd zajlik köztünk a gitárokon keresztül" - mondta.

A felvételen Santana jelenlegi zenekarának több tagja is részt vett, az új albumról származó első kislemezt Anywhere you want to go címmel február 5-én mutatja be a zenekar.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK