Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Emlékszik még arra, mikor játszott utoljára Magyarországon?
Az biztos, hogy játszottam, méghozzá zenekarral, a Zeneakadémián, és Armin Jordan vezényelt. De hogy mit és pontosan mikor? Továbbá Gidon Kremerrel is koncerteztünk.
Milyen emlékei vannak magyar muzsikusokról? Például Fischer Annie-ról, akivel még közös fotón is láthatjuk.
Fischer Annie volt a legnagyobb zongorista, akit valaha hallottam. Nők között az abszolút kedvenc, kétség nem fér hozzá. Valami miatt stílusában Clara Schumannhoz hasonlítanám, pedig őt nem hallhattunk játszani. Annie rendkívüli muzsikus volt, nagyon meggyőzően játszott mindent. Először Brüsszelben találkoztam vele, Stefan Askenase házában, ahol játszottam is neki. Nagyon vicces, hogy azok a darabok, amelyeket egyébként ő is játszott,
nem tetszettek neki az előadásomban, amik viszont nem voltak a repertoárján, azokat imádta.
Aztán nagyon szeretem Cziffra Györgyöt, találkoztam is vele a dél-franciaországi Vence-ban, Ivry Gitlis fesztiválján, ahol mindketten felléptünk. A feleségével, Soleilkával is találkoztam. Érdekes, hogy nagyon félénk embernek tűnt számomra, pedig kivételes virtuóz volt, egyszerűen felvillanyozó. Hallottam tőle néhány Liszt-művet, többek között a Magyar fantáziát, hihetetlen volt. Genfben is találkoztunk, de akkor már komoly depresszióban szenvedett, nem sokkal a fia halála után.
Ha jól emlékszem, játszottam a Budapesti Fesztiválzenekarral is, de hogy mit és hol, már nem tudom. Talán Ravelt, Dutoit vezényletével. De szép emlékeim vannak még a hegedűs Sívó Józsefről, aki a Bécsi Filharmonikusok koncertmestere volt, valamint Fenyves Lorándról, aki Genfben tanított és nagyon jó barátom volt. De van egy másik magyar barátom is Genfben, aki szintén nagy tehetséggel megáldott pianista, de sajnos abbahagyta a zongorázást: Kukorelly György. Mindent egybevetve,
fantasztikus zenészeket adott Magyarország a világnak.
Milyen volt a közös munka a Kremerata Balticával és a Concerto Budapest fúvósaival? Milyen állomásai vannak még a mostani turnénak?
Az együttes felváltva játszik velem és Radu Lupuval. Én még két koncerten játszom velük Svájcban: Baselben és Saanenben. Abu Dhabiba nem én megyek, noha még nem jártam ott, de arrafelé most nagyon meleg van, meg el is fáradtam. A közös munka pedig hibátlan volt, nagyon élveztem, keményen dolgoztak a darabokon. Szerintem nagyon jól kommunikáltunk egymással. Maga hogy érezte?
Ugyanezt, nekem nagyon tetszett.
Például az oboák. Tetszett a játékuk?
Hogyne, és a fagottoké is.
De a fuvola és a kürtök is szépen szóltak.
Érdekes, hogy Beethoven B-dúr zongoraversenyét játszotta, mivel talán ez a legritkábban játszott Beethoven-concerto.
Úgy gondolja? Emlékszem, először Buenos Airesben hallottam Friedrich Gulda előadásában. Annyira megtetszett, hogy megtanultam. A cadenza igazán vicces, de azt nagyjából húsz évvel később komponálta hozzá Beethoven, aki nem is igazán szerette ezt a zongoraversenyét, mégis visszatért hozzá később.
Sokszor inkább Mozartra emlékezteti a hallgatót.
Igen, vagy még inkább Haydnra. De a cadenza már teljesen olyan, mint a kései szonáták. Én nagyon szeretem. A második tétel igazán különleges.
Ha már szóba került Gulda: az életrajzaiban azt lehet olvasni, hogy művészi fejlődésének két legfontosabb figurája Friedrich Gulda és Arturo Benedetti Michelangeli volt.
Benedetti Michelangeli csak négy órát adott nekem egy év leforgása alatt, ő teljesen más, de Gulda nagyon fontos volt számomra. Persze később Nikita Magalofftól és Madame Lipattitól is sokat tanultam, de Fritz Gulda volt mind közül a legfontosabb. Nagyon csodáltam őt. Egyébként ő nem is tanított, csak engem és Claudio Abbadót, de őt mindössze két hónapig.
Hogyan tanított?
Nagyon eltérő, sajátos módszerrel, aminek része volt, hogy önkritikát gyakoroljak. Minden egyes óránkat rögzítette, majd együtt kellett visszahallgatnunk a felvételeket és nekem kellett megmondanom, hogy mi nem tetszett a saját játékomban és ki kellett azt javítanom. Amikor azt mondtam, hogy akkor most hazamegyek gyakorolni, azt válaszolta, hogy „nem, csináld meg most!”.
Nagyon különleges volt ez a módszer, és amit még tőle tanultam, arról azelőtt nem is hallottam, és ez pedig a zene humora, elsősorban a korai Beethovennél és Haydn műveiben. Argentínában ez új dolog volt. A romantikus műveknél persze nem jön annyira elő, de aztán majd a huszadik században Prokofjevnél és Sosztakovicsnál igen. Alfred Brendel írt is egy könyvet a zenében megjelenő humorról, sőt még előadásokat is tartott ebben a témában.
Van valamilyen különleges szokása a koncertek előtt vagy után?
Nem igazán. Bár az elmúlt időszakban végzek egy kis kartornát,
sétálok körbe-körbe az öltözőben, valahogy úgy, mint a kikötött állatok,
illetve ami nagyon jót tesz az idegeknek, az a levegőt kifújós anzac gyakorlat, amit a fúvósok szoktak csinálni és a ló prüszkölésére emlékeztet. Amikor először rám tört, hogy ilyet csináljak, már a színpadon voltam, épp valamelyik Chopin-zongoraversenyt kezdte el játszani a zenekar, és nem tudtam, hogy hogyan hajtsam végre, hiszen egyik oldalon volt a zenekar, a másikon a közönség. Szóval a szám elé tettem a kezem és gyorsan letudtam. [nevet]
Sokat segít a fiatal tehetségeknek, mind versenyeken zsűritagként, mind saját fesztiváljain, főképp Luganóban, ahová rendszeresen meghívja a felfedezettjeit. Ez egyfajta misszió?
Nem szeretek ilyen nagy szavakat használni, mint misszió és társai. Csak csinálom, segítek és örülök neki.
Ön szerint ki számít tehetségnek?
Szerintem a tehetség nagyon kevés elemből képes valami nagyot alkotni. Ezeket az elemeket tudja kombinálni, képes asszociálni. De a tehetség nem ugyanaz, mint a zseni. És teljesen más dolog kreatívnak lenni zeneszerzőként, mint előadóként. Tehetségekről inkább az előadóművészetben beszélhetünk.
Esetleg a tehetségnek kevesebb erőfeszítést kell tennie céljai elérése érdekében?
Nem, szerintem ugyanúgy erőfeszítéseket tesz ő is, csak másképp. Nagyon fontos a megfigyelés és a felfogóképesség, és hogy tudja a dolgokat egyesíteni, összeegyeztetni. Persze a képzelet is nagyon fontos és a fizikai képességek, amik rendszerint nagyon korán kialakulnak. Valahol hangszerfüggő is ez, de egy hegedűsnél már négy-ötéves korban felfedezhető, hogy mennyire tehetséges.
Én például sokkal nagyobb igényeket támasztok a hegedűsök felé, mint a zongoristákkal szemben:
egy hegedűsnek nagyon különlegesnek kell lennie ahhoz, hogy igazán szeressem a játékát.
De imádom a hegedűt, hiszen bizonyos dolgokat szinte lehetetlen rajta megcsinálni, ezért olyan vonzó.
És kire mondaná, hogy zseni?
Az előadóművészetben nem tudok ilyet mondani.
Inkább zeneszerzőre mondaná?
Igen, inkább. Persze itt sem lehet összehasonlítani Beethovent Csajkovszkijjal. Szerintem az a zseni, aki valami olyat alkot, amit azelőtt soha senki.
Mit csinál szívesen, amikor nem kell zongoráznia? Se fellépés, se próba, se gyakorlás...
Szeretek csak úgy szabad lenni, és azt csinálni, amit éppen akarok.
Van esetleg valamilyen hobbija?
Nem mondanám. Kicsit érdekel az asztrológia és nagyon szeretem a filmeket.
És most láttam nemrég Franciaországban egy megrázó, de igen csodálatos magyar filmet, a Saul fiát.
Tudta, hogy most nyerte meg a Golden Globe-díjat és megkapta az Oscar-jelölést is?
Igazán? Nem, erről még nem hallottam. Ráadásul a rendező, Nemes Jeles László, azt hiszem, még csak harmincnyolc éves, nagyon fiatal. Számomra érdekes, hogy egy ilyen fiatalember, aki még nem is élt akkor, hogyan tudott ennyire impresszív filmet alkotni ebben a témában.
Apropó, filmek: köztudott, hogy nem szeret nyilatkozni, magáról beszélni, viszont Stéphanie lánya készített egy dokumentumfilmet 2012-ben Bloody Daughter címmel kettejük kapcsolatáról, az apjához, Stephen Kovachevichhez fűződő viszonyukról, családi titkokról. Hogyan tudta Önt rávenni?
Ő engem bármire rá tud venni, mivel teljesen ural engem. Egyébként nem volt megerőltető, mivel hosszú időn keresztül forgatták, és csak néha-néha kellett foglalkozni a feladattal, egy-egy jelenetet felvenni. Szerintem nagyon szép film lett.
Mi lenne a művészettel rémes szülők nélkül?
A filmtörténet egyik legőrültebb és legszomorúbb muzsikusportréja a Bloody Daughter című dokumentumfilm, amelyben Stéphanie, Martha Argerich lánya, zavarba ejtő intimitással mutatja meg a zseniális zongorista hétköznapjait, gyerekeihez, volt férjeihez, művészetéhez való viszonyát. Illetve azt, hogyan tette pokollá a családja életét. A zenetörténet tele van hasonló sztorikkal, és az sem ritkaság, hogy a művészi tehetség és átlagon felüli teljesítmény nehéz gyerekkor következménye.
