James Bond csak egy neofasiszta gengszter

A kémtörténetek ugyan a hidegháború idején élték virágkorukat, de előtte és utána is sok író nyúlt a témához. A titkosügynökök már a 20. század elején felbukkantak a thrillerek lapjain, a második világháborúhoz közeledve pedig szabályosan ellepték őket. Ám manapság, a Wikileaks és a megfigyelési botrányok korában újra izgalmas témává vált a kémkedés, így nem árt sorra venni a műfaj klasszikusait. 

Bár James Bond és klónjai fél évszázada igyekeznek elhitetni a világgal, hogy a kémek Martinik, alkalmi flörtök, luxusautók és állandó fegyverropogás között tengetik életüket, bőven akad realistább megközelítése is a témának. Több angol író maga is belekóstolt a titkosügynökök világába, így meggyőződhetett róla, hogy a kém általában nem sármos szuperhős, sokkal inkább egy szürke, meghasonlott hivatalnok, akinek munkaköri leírásába tartozik a skizofrénia és az árulás.

James Bond bárhol szolgálna, ahol van Martini és jó nők Forrás: Fórum Hungary

Joseph Conrad: A titkosügynök

A lengyel származású Joseph Conrad tengerészből lett író, így nem meglepő, hogy leginkább az olyan hajós történeteiről ismerik, mint A sötétség mélyén vagy a Lord Jim. Pedig az ő nevéhez fűződik az egyik korai kémtörténet, ami rögtön mintha már paródiája is lenne a születőben lévő műfajnak. Mr. Verloc az igazi jellegtelen nyárspolgár, aki a kormány megbízásából épül be a külföldről pénzelt anarchisták közé, és még egy merényletet is bevállal, hogy a hatalomnak legyen oka lecsukni őket.

A londoni robbantás persze rosszul sül el,

ám az olvasó közben bepillanthat a 20. század elejének politikai alvilágába és abba, hogy milyen privát frusztrációk talaján szökkennek szárba a világot lángba borító ideológiák.

Joseph Conrad úgy lett az egyik legnagyobb brit író, hogy huszonéves korában tanult meg folyékonyan angolul Forrás: leemage/©Costa/Leemage/Costa

W. Somerset Maugham: Ashenden, a hírszerző

Maugham már befutott írónak számított, mikor 1916-ban felbukkant nála az angol titkosszolgálat egyik magas rangú tisztje, hogy a hazának szüksége lenne a szolgálataira. A kozmopolita életet élő író Svájcban és Oroszországban is igyekezett minél többet megtudni a forradalomra készülő bolsevik mozgalomról. Részben ezeken az élményein alapultak azok a novellái, amelyek Ashenden, a szimpatikus, elegáns és bátor titkosügynök kalandjait mutatják be. Bár Maugham mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a történeteknek semmi közük a valósághoz:

a hírszerző munkája általában igen egyhangú. Nagy része merőben haszontalan.

Az elbeszélőnek hiányos és lényegtelen anyagot kínál, az író dolga, hogy összefüggést teremtsen a részletek között, hogy az elbeszélést drámaisággal ruházza fel, és hogy az egészet hihetővé tegye. Nos – ezen igyekeztem jómagam is e kötet novelláiban” – mentegetőzött a könyv megjelenésekor.

Graham Greene: Az emberi tényező

Greene-től nehéz választani, de csak azért, mert életművét végigkísérték a jobbnál jobb kémregények. Mindegy, hogy épp a spanyol polgárháború (Titkos megbízatás), a Blitzkrieg lebombázott Londonja (A félelem minisztériuma), a nagyhatalmak által megszállt Bécs (A harmadik) vagy épp a vietnami háború jelenti a hátteret (A csendes amerikai), Greene mindig képes átlényegíteni a műfajt.

Orson Welles A harmadik ember filmfeldolgozásában Forrás: Origo

Ez igaz Az emberi tényező-re is, amelyik egy angol kém szürke hétköznapjait mutatja be, mégis felcsillantva egy csipetnyi izgalmat és hősiességet az unalmas aktamunkában.

Az örök kívülálló Greene persze maga is belekóstolt a hírszerzésbe,

de finoman szólva is távol állt tőle az a szemellenzős patriotizmus, amely sok izgalmas kémregény sajátja. Nem véletlen, hogy főhősét részben Kim Philbyről, a hidegháború leghírhedtebb angol kettősügynökéről mintázta, aki lebukása után Moszkvába menekült az igazságszolgáltatás elől.

John Le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

Mondanom sem kell, hogy a legnagyobb élő kémregényíró is évtizedekig dolgozott az angol titkosszolgálatnak. Le Carré épp a James Bond-féle szenzációhajhász figurák ellenében hozta létre realista kémtörténeteit. „Nem szeretem Bondot, abban sem vagyok biztos, hogy kémnek nevezhetjük egyáltalán” – mondta egyszer a 007-esről, aki szerinte

valójában egy neofasiszta gengszter, hisz bármelyik országnak szolgálatot teljesítene, ahol száraz Martinit töltenek, és jó nők veszik körül.

Le Carré első nagy bestsellere az 1963-as A kém, aki bejött a hidegről volt, amiből pár év múlva híres filmfeldolgozás is készült.

Gary Oldman a Suszter, szabó, baka, kém filmváltozatában Forrás: Photo12/Archives du 7e Art/Studio Canal/Studio Canal

„Mit képzelsz te a kémekről? Azt hiszed, morálfilozófusok, akik mindent Isten vagy Marx tanaihoz mérnek a világon?

Valójában pár kopott, mocskos nyomorultról van szó, mint én. Kisemberek, szánalmas alkeszek, queerek, papucsférjek, akik cowboyokat és indiánosdit játszanak, hogy feldobják a rohadt kis életüket”

– fakad ki Richard Burton a film legerősebb jelenetében, amiben végleg leszámol a kémkedést övező mítoszokkal. Le Carré egész életművét a kémtörténeteknek szentelte, az utóbbi években a Suszter, szabó, baka, kém és Az üldözött című regényeit filmesítették meg.