Barbie Szűz Mária lett, Kent keresztre feszítik

barbie jézus
Vágólapra másolva!
Két argentin művész létrehozta a fröccsöntött megváltást: fogták a világ legnépszerűbb játékfiguráit és a nagy vallások szentjeivé és isteneivé formálták őket. Céljuk nem a hívők provokálása volt, hanem az, hogy felhívják a figyelmet a sokszínűségre. 
Vágólapra másolva!

"Ha Barbie lehet doktor, tanár és rendőrfelügyelő, akkor miért épp Szűz Mária ne lehetne?" - tette föl a kérdést Marianela Perelli és Pool Paolini 2014-ben, mikor először állították ki vallási témájú játékbabáikat.

Ken Jesus Christ 2016 model

Posted by Pool&Marianela on Friday, February 19, 2016

Az argentin művészpáros 33 figurát alakított át a buddhizmus, hinduizmus, judaizmus és kereszténység ismert alakjaivá. Barbie például feltűnik Szűz Máriaként, Sivaként vagy Szent Ritaként,

míg Ken Buddhaként meditál, Mózes bőrébe bújik, vagy épp Krisztusként váltja meg az emberiséget a kereszten.

Az alkotók egyedül az iszlámhoz nem mertek hozzányúlni, arra hivatkozva, hogy azt túlzottan tisztelik, így sosem tudjuk meg, milyen lenne Ken Mohamed próféta szerepében.

Gyerekkora óta rajongó

Az alkotók hangsúlyozták, hogy nem akarják provokálni a hívőket, inkább az a céljuk, hogy új formában róhassák le a tiszteletüket a világvallások nagy alakjai előtt. Ezzel egyben lázadnak is uniformizálódó világunk ellen, mely szerintük azt jutalmazza, ha az emberek mindenről pontosan ugyanazt gondolják.

Perelli gyerekkora óta nagy Barbie-rajongó, de már kislányként is zavarta, hogy a kínálat nem elég sokszínű. A "Műanyag Vallás"-sorozatban így azt gyerekkori álmát váltotta valóra, hogy a Barbie-kínálatot kibővítse a spiritualitás irányába is.

Európába is megérkezett

A fogyasztói társadalmat a vallással közös nevezőre hozó tárlat most Európába is megérkezett, a megistenült Barbie és Ken előtt szeptember közepéig róhatjuk le tiszteletünket egy párizsi galériában. Akit pedig a Mattel híres játékfiguráinak hihetetlenül gazdag kultúrtörténete érdekel, annak ajánljuk Linor Goralik magyarul is megjelent könyvét, a Barbie - Az igazi szőkenő-t.