Vidnyánszky és Alföldi is ott lesz a POSZT-on

Vidnyánszky Attila, rendező, a Nemzeti Színház igazgatója, interjú
Vágólapra másolva!
Itt a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja. A mustra június közepén lesz.
Vágólapra másolva!

Idén Kiss B. Atilla, Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta a programot. A következő előadások kerültek be a versenyprogramba:

  • Don Quijote - Nemzeti Színház, Budapest. Írta: Verebes Ernő - Cervantes, rendezte: Vidnyánszky Attila
  • Túl zajos magány - Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza. Írta: Bohumil Hrabal, rendezte: Ivo Krobot
  • A vágy villamosa - Nemzeti Színház, Pécs. Írta: Tennessee Williams, rendezte: Rázga Miklós
  • Lear király - Radnóti Miklós Színház, Budapest. Írta: William Shakespeare, rendezte: Alföldi Róbert
  • Istenítélet (A salemi boszorkányok) - Vígszínház, Budapest. Írta: Arthur Miller, rendezte: Mohácsi János
  • A Bernhardi-ügy - Örkény István Színház, Budapest. Írta: Arthur Schnitzler, rendezte: Ascher Tamás
  • 12 dühös ember - Székesfehérvári Vörösmarty Színház. Írta: Reginal Rose, rendezte: Cserhalmi György
Vidnyánszky Attila is ott lesz Fotó: Mudra László - Origo

A fenti előadások a Nagyszínházban lesznek, az alábbiak pedig a Kamara- vagy stúdiószínházban:

  • Az olaszliszkai - Katona József Színház, Budapest. Írta: Borbély Szilárd, rendezte: Máté Gábor
  • Lilomfi - Latinovits Zoltán Színház, Budaörs. Írta: Szigligeti Ede - Vecsei H. Miklós - Kovács Adrián, rendezte: ifj. Vidnyánszky Attila
  • A gát - Csiky Gergely Színház, Kaposvár és Nemzeti Színház, Budapest. Írta: Conor McPherson, rendezte: Bérczes László
  • Vízkereszt, vagy amire vágytok - Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy. Írta: William Shakespeare, rendezte: Bocsárdi László
  • Tóték - Katona József Színház, Kecskemét. Írta: Örkény István, rendezte Rusznyák Gábor
  • Piszkavas - Harmadik Színház, Pécs. Írta: Martin McDonagh, rendezte: Vincze János
  • Tartuffe - Jászai Mari Színház, Tatabánya. Írta: Molière, rendezte: Szikszai Rémusz
  • Macska a forró bádogtetőn - Katona József Színház, Kecskemét. Írta: Tennessee Williams, rendezte: Zsótér Sándor
  • A te országod - Forte Társulat. Írta: Tar Sándor - Keresztury Tibor, rendezte: Horváth Csaba

A cél, hogy ne legyenek botrányok

Ahogy arról januárban hírt adtunk, a POSZT-nak új ügyvvezetője lett Magyar Attila személyében. Akkor Magyar elmondta: minden erejével, tudásával azon lesz, hogy a következő három év a sikerről és ne a botrányokról szóljon.

Úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évek POSZT-tal kapcsolatos szomorú tapasztalataiból okulva pályázatában vállalta, hogy a legfontosobb színházszakmai kérdésekben a most felállítandó szakmai tanácsadó testületre támaszkodik. A testület feladata lesz a versenyprogram kiválasztásának, a zsűrizési tematika kialakításának, a díjazási koncepció lefektetésének írásbeli szabályozása, megteremtve a zavartalan működés lehetőségét.