Jogerős a Golgota védettsége

munkácsy golgota
Vágólapra másolva!
Pákh Imrének gyakorlatilag arra is engedély kell, hogy megmozdítsa a tulajdonában lévő Munkácsy-festményt.
Vágólapra másolva!

Jogerősen is védetté nyilvánították a Munkácsy-trilógia részét képző Golgota című festményt - közölte az alkotás védettségének ügyében első- és másodfokon is eljáró Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ a Magyar Időkkel.

Munkácsy Golgotája Forrás: Origo

A lap szerint a döntés értelmében a festményt csak

külön engedéllyel lehet kivinni az országból,

de még a debreceni Déri Múzeumból is más helyre szállítani, miközben az állam élhet elővásárlási jogával.

Nem tudtak megállapodni

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban jelezte, hogy a képet a jegybank értéktár programjának részeként kívánja megvásárolni, a műkincsvételre vonatkozó lehetőségeken belül, hatmillió dolláros - több mint 1,6 milliárd forintos - vételárért.

A Forster Központ tavaly november 20-i elsőfokú döntésében vette fel a védett műalkotások listájára az amerikai-magyar üzletember, Pákh Imre tulajdonában lévő Golgotát. A védetté nyilvánítás előtt az amerikai-magyar műgyűjtő kilencmillió dollárt kért a trilógia tulajdonában lévő darabjáért, és többször azt állította, hogy egy orosz vevőjelölt már érdeklődik a festmény iránt.