Új oldaláról ismerhetjük meg Wim Wenderst

wim wenders
Wim Wenders / Red Carpet / Arrivals / 28. European Film Awards / in Berlin / 12. 12. 2015
Vágólapra másolva!
A legendás német filmrendező először rendez operát, mégpedig a Berlini Állami Operaháznak.
Vágólapra másolva!

Georges Bizet Gyöngyhalászok című operájának premierjét 2017. június 24-re tervezik, a karmester Daniel Barenboim főzeneigazgató lesz.

Wendersszel "régóta flörtölt" Barenboim, most eljutottak odáig, hogy Wenders velünk dolgozzon

- mondta Jürgen Flimm intendáns.

Ez az első alkalom, hogy Wenders operát rendez. A filmes 2013-ban már tárgyalt a Bayreuthi Ünnepi Játékokkal Richard Wagner operaciklusa, A Nibelung gyűrűje újrarendezéséről, szerződés azonban nem született.

Wim Wenders Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Aapimages/Panckow

Flimm szerint Wenders azért választotta Bizet operáját, mert ez volt az első opera, amelyet életében látott.

Felújítják az operaházat

Az állami operaház a három legnagyobb berlini operaház egyike. Az Unter den Linden körúton álló intézmény felújítása már évek óta tart, ezért a társulat a nyugat-berlini Schiller Színházban vendégszerepel. A tervek szerint 2017 októberében nyithat meg újra a felújított operaház.

- fogalmazott Flimm, a felújítási munkálatok az elmúlt években ugyanis elhúzódtak, a költségek jelentősen megnőttek.

Terry Gilliam is jön

Az operaház a 2016-2017-es szezonban fő színpadán nyolc premiert tervez, köztük Hector Berlioz Faust elkárhozása című művét is bemutatják. A rendező Terry Gilliam lesz, a brit Monty Python komikuscsapat egyik alapítója.