Bartók és Kodály kompozíciói népi hangszerek hangján, zongorán, és Rost Andrea előadásában csendülnek fel április 12-én, a Zeneakadémián. A koncert ötletét Szokolay Dongó Balázs vetette fel, akinek régi törekvése, hogy megmutassa, mennyire természetesen kapcsolódhatnak össze a népi hangszerek a klasszikus zenével. 

Szokolay Dongó Balázst előadóművészként és zeneszerzőként is régóta foglalkoztatja az archaikus zenék műfajtól független kapcsolódása, az, hogy a különböző zenei irányzatok miként hatottak egymásra az évszázadok során.

Szerinte kicsit szerencsétlen megoldás, hogy a manapság született népzenei feldolgozásokat a world music műfajával szokás felcímkézni, "de ha már használjuk ezt a kifejezést, akkor mindenképpen fontos megemlítenünk azt is, hogy ennek a műfajnak az egyik legnagyobb képviselője maga Bartók és Kodály” - mondja Szokolay Dongó Balázs, aki ezzel együtt nem igényli, hogy műfaji meghatározásokba való szorítkozást.

Rost Andrea énekli Bartók és Kodály műveitForrás: Dobos Tamás

„A világ mindig felteszi a kérdést, hogy a különböző zenei stílusok hogyan hatnak egymásra, de én nem igazán tudok erre válaszolni. És nem is szeretnék. Számomra csak zene van."

A koncert világújdonsággal is szolgál, hiszen korábban még senki sem próbálta meg népi furulyán előadni Bartók népdalfeldolgozásait.

Ott vannak a DNS-ünkben

„Balázs régi álma volt, hogy népzenészként kiteljesedhessen a komolyzenében is, hogy össze tudja kapcsolni a két műfajt, eltűnjenek a választóvonalak és igazi átjárhatóság jöjjön létre” – mondja Rost Andrea, aki örömmel kapcsolódott ebbe a munkába, hiszen klasszikus zenészként maga is rengeteget merít a népzenéből.

Szerinte az ősi hangsorok hozzánk tartoznak, ott vannak a DNS-ünkben, még akkor is megszólaltatnak, megszólítanak valamit bennünk, ha egyébként nem igazán ismerjük a konkrét dalokat. Remélem, hogy az est után a legtöbben szinte felkiáltanak majd felfedezésükben, hogy miért is nem mindig így hallották ezeket a műveket.”

Van mihez kötődni és van miből meríteniForrás: Nánási Pál

Legyünk büszkék

Rost Andrea úgy véli, fontos felismernünk, hogy milyen alapvető részét képezi a népzene az identitásunknak. „Legyünk erre büszkék, hiszen olyan jó érzés, hogy van mihez kötődni, van miből meríteni, bárhová kerülünk a világban. Ezért kell a zene szeretetét továbbadnunk a gyerekeinknek, mert ha ezt nem kapják meg, olyan örök hiány, űr keletkezik bennük, amit majd mindig megpróbálnak betömködni valami mással, pedig ezek a kipróbált, ősi, letisztult hangok egész életükre szóló érzelmi hátteret adhatnának nekik. A zene és a játékosság nemcsak boldogságot, hanem egyfajta jó értelemben vett lazaságot is ad az embernek, egy olyan hozzáállást, amely később az élet egyéb területein is segítségünkre lehet. Nincs más dolgunk tehát, mint megmutatni a gyerekeinknek is ezt a hatalmas kulturális örökséget.”