Kádár János nem beszélhetett a pornóról

2016.04.17. 19:03

Csempészett pornóújságokról, a délegyházi nudista strandról, a szexről a magyar filmekben, Rákóczi téri prostituáltakról, a bevállalós Ifjúsági Magazinról és mindezek mellett persze a szocialista erkölcsről szól az előző rendszer szexuális életét bemutató Szex és szocializmus című kötet, amelynek két szerzőjével monokinis naptárakról és kamaszok meztelen fenekét bámuló Leninről is beszélgettünk.

  • Elég érettek vagyunk erkölcsileg ahhoz, hogy megfelelően viselkedjünk a nudista strandon? 
  • A szexről lehetett beszélni a Kádár-rendszerben, de a leszbikusság és pláne a női maszturbáció abszolút tabutémák voltak. 
  • Nem működhetett volna ilyen szervezetten a prostitúció a Rákóczi téren, ha a kurvák nem működtek volna együtt a rendőrséggel. 
  • A hetvenes években nyílt vita folyt a nyitott házasság intézményéről a Nők Lapjában. 
  • Furcsa volt, ha valakinél soha nem csattant el otthon egy atyai pofon. 
  • Már 1973-ban kötelezővé tették a szexuális felvilágosítást az iskolákban – más kérdés, hogy ez hogyan zajlott a gyakorlatban. 

Mi volt az a szexualitás tágan értelmezett témakörén belül, amivel a legnagyobb botrányt lehetett okozni az előző rendszerben? 

Murai András: A homoszexualitás és a leszbikus kapcsolatok témája. Átlapoztunk harmincöt évnyi Ifjúsági Magazint, és egyetlenegy olyan cikket találtunk, amelyben kitértek erre. Ez nagyon mélyen elhallgatott jelenség volt, mert a rendszer abszolút deviánsnak tartotta. Érdekes viszont ezzel szemben, mennyire megengedően kezelték a nudizmust: a nyolcvanas évek elején már megjelentek olyan cikkek, amelyek szurkoltak a naturizmus legalizálásának. 

Murai András és Tóth Eszter Zsófia, a Szex és szocializmus című kötet szerzőiFotó: Marton Szilvia - Origo

Akkor a nudizmus nem volt ellenzéki törekvés?

M. A.: Közvetlen, politikai értelemben nem. Legfeljebb annyiban, hogy kezdetben illegális tevékenységet folytattak azok, akik Délegyházán létre akarták hozni az első nudista strandot.

A legtöbb országban, ahol devianciának tartják a homoszexualitást, erős és hangos propaganda is zajlik ellene. Magyarországon viszont – ahogy említette – nem lehetett a témáról beszélni. Hogyhogy nálunk nem jelentek meg a témáról „lejárató” cikkek sem?

M. A.: Nem is nagyon foglalkoztak vele. Úgy gondolták, jobb erről nem is beszélni. A nyolcvanas évek elején jelentek meg először olyan rendőri jelentések, amelyekben három csoportra osztották a prostituáltakat: luxusprostituáltakra, köztériekre és homoszexuálisokra. Korábban még ilyen, leíró jellegben sem jelent meg ez a csoport. 

Részlet Makk Károly Egymásra nézve című filmjéből

Makk Károly 1983-as Egymásra nézve című filmje épp ezért revelatív hatású volt. Ez legalább két értelemben tabudöntő film volt: egyrészt 1958-ban, a megtorlások időszakában játszódott, amiről nem lehetett beszélni, másrészt pedig egy leszbikus kapcsolat áll a középpontban. Igaz, a főszerepet lengyel színészek játszották el, nem magyarok.

Tett különbséget a rendszer férfi és női homoszexualitás között?

M. A.: A férfi homoszexualitást a törvény is tiltotta, a női viszont nem szerepelt benne. De ettől még a leszbikusoknak is mindent titokban kellett megélniük. 

Nem volt meg a megfelelő szókincsFortepan / Urbán Tamás

Homofóbbá tette a magyar társadalmat a téma teljes elhallgatása?

M. A.: Az egész társadalomról nem tudok nyilatkozni. Végignézve az Egymásra nézve teljes magyar recepcióját, azt lehet látni, hogy a kritikusok egyszerűen nem találják a megfelelő szavakat a nők közötti szerelem leírására. Mintha a társadalomban nem lett volna meg a megfelelő nyelv, szókincs ahhoz, hogy beszéljenek róla. Nem gondolom, hogy ez homofóbia. Egyszerűen nem tematizálódott a nyilvánosságban ez a téma. 

A szerzők
Tóth Eszter Zsófia PhD történész, társadalomkutató, a VERITAS Történetkutató intézet tudományos főmunkatársa, oktat az ELTE-n és a ZSKF-en. Fő művei: Puszi Kádár Jánosnak, Kádár leányai, Szex és szocializmus (Murai Andrással), Repülök a gyógyszerrel (Rácz Józseffel és Bajzáth Sándorral).
Murai András filmtörténész, kommunikációkutató, docens a Budapesti Metropolitan Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetemen. Kutatási területe többek között a kollektív emlékezet.

Noha nyilván nem azért, mert a szocialista politikusok annyira progresszív elveket vallottak volna a nők jogairól, de az előző rendszer több tekintetben tulajdonképpen feministának volt nevezhető: a hivatalos iránymutatások ösztönözték a nemek közti egyenlőséget, a női munkavállalást, a férfiak nagyobb szerepét a gyereknevelésben. 

Tóth Eszter Zsófia: Mindezt államfeminizmusnak szokták nevezni: hivatalosan ki volt mondva a nők egyenjogúsága az élet minden területén – persze a gyakorlatban ez nem működött. Bár ebben az időszakban a nők járhattak egyetemre, de akkor is kevesebbet kaptak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. 

Az Ifjúsági Magazin cikke a melltartóhasználatrólForrás: Murai András

És sok cikk szólt arról, hogy a közgazdásznők nem tudtak érvényesülni, ha nem mondjuk Kovács Jánosnéként, hanem Szabó Máriaként mutatkoztak be. Amikor 1968-ban Nyugaton elkezdődött a feminizmus második hulláma, és a nők melltartókat égettek, arról azért úgy cikkezett a Nők Lapja: ez már túlzás, ezek elhajlások.

A nők a gyes bevezetéséig – 1967-ig – kevés ideig tudtak otthon maradni a szülés után, sőt kényszer volt, hogy hamar visszamenjenek dolgozni. Ha egy munkásnő hároméves koráig szoptatta a gyerekét, az kirívónak számított, hiszen az volt az állam elvárása, hogy menjenek vissza a munkába, és adják le a gyerekeket az üzem bölcsődéjébe. Ebben az időszakban nagyon határozottan megmondták, mi a helyes. A védőnő például kikérte magának, ha a csecsemő három hónaposan még nem evett főzeléket. Ez apróságnak tűnhet, de szimbolizálja, milyen erősen beavatkoztak az élet minden területébe.

Folyamatosan nevelni akartakForrás: Fortepan

M. A.: A Kádár-rendszer nyilvános diskurzusára jellemző volt, hogy folyamatosan nevelni akartak, legyen szó családmodellről, szexualitásról, testiségről, női magatartásról. Állandóan meg akarták állapítani a helyes és helytelen magatartási formákat, meg akarták vonni a határokat. Még a nudizmus kérdését is erkölcsi kontextusba terelték:  az Ifjúsági Magazin cikkei arról szóltak, fel kell nőnie a magyar társadalomnak ahhoz, hogy be tudja fogadni a nudizmust, és vajon elég érettek vagyunk-e erkölcsileg ahhoz, hogy megfelelően viselkedjünk a strandon.

Eltelt több évtized, de most újra azzal van tele a sajtó, feladata, „princípiuma”-e egy nőnek a munka, vagy inkább meg kéne maradnia a gyerekszülésnél. 

M. A.: Valóban, de ez a nevelő szándék akkor még lefedte az erről folyó beszédet az egész országban, míg ma csak a nyilvánosság egy szűk szeletét teszik ki azok, akik egy bizonyos mederbe szeretnék terelni a nők életét. 

Tóth Eszter ZsófiaFotó: Marton Szilvia - Origo

Miképpen volt kijelölve a nő és a férfi szerepe a nyilvános diskurzusban, és mi volt emellett vagy ezzel szemben a hétköznapok valósága?

M. A.: A Kádár-rendszer közbeszéde sem volt teljes egészében homogén: más nyelvezetet használtak a művészeti alkotások, ettől eltértek a szexuális felvilágosító könyvek, és megint másképp beszéltek ugyanarról a kabarétréfák, a Ludas Matyi karikatúrái vagy a Nők Lapja olvasói levelei. De az tény, hogy irányított és felügyelt közbeszédről van szó. 

Ennek megfelelően a férfi és női szerepeket sem jelölték ki teljesen egyértelműen. A hetvenes évek végén például kibontakozott egy hosszan tartó, nyílt vita a Nők Lapja hasábjain a házassági modellről, amelyben az egyik fél a nyitott házasság mellett érvelt. 

A nyitott házasság mellett érveltekForrás: Fortepan

T. E. Zs.: Más és más volt a helyzet az egyes évtizedekben is. Az ötvenes évek macsó férfi hőse az olvasztár volt, vagy az élmunkás, aki túlteljesíti a százalékot. Ez értelemszerűen már nem volt meg a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években. Férfi interjúalanyaim szerint az ideális férfi jól bírta az italt, munka után betért a kocsmába, ahonnan nem rohant haza az asszonyhoz, és fizikailag is erős volt. Egy nő azt mondta élete szerelméről, hogy az mindent meg tudott szerelni, de emellett pelenkázta a gyereket is:  tehát megjelent a modern apa képe is, aki részt vállal a gyereknevelésből. De olyan jóformán nem létezett, hogy egy apa egyedül nevelte volna a gyerekét. 

Nagyon nem támogatták a leányanyaságot sem: még a hetvenes évekből is volt gimnáziumi tanárnő, aki terhes lett, és bár kirúgni a teljes foglalkoztatottság miatt nem rúghatták ki, de olyan körülményeket teremtettek számára, hogy végül visszament a szülőfalujába. Pont, mint a század elején, amikor a megesett cselédeket visszaküldték a szülőfalujukba szülni. 

Terjeszteni a modern elveketFotó: Fortepan

A társadalom elfogadta, ha egy férfi nőiesnek tartott tevékenységeket végzett? 

T. E. Zs.: Közegtől függ. Apám például katonai főiskolán tanított, és a seregben próbálta terjeszteni a modern elveket – hát, nem igazán fogadták el. Nagyon szerettem bejárni hozzá, de ha bementem, mindig megkérdezték tőlem: „Nálatok tényleg soha nem csattan el egy atyai pofon?” Ha azt mondtam, nem, azt furcsállották. Megjelenhetett a Nők Lapjában egy cikk arról, milyen a modern apa, de olyanról a nyolcvanas évek végéig egyszer sem hallottunk, hogy egy férfi gyesre ment volna. 

A könyv visszatérő állítása, hogy a szocialista állam nagyon igyekezett modernnek láttatni magát. Mit tett a kép erősítéséért? 

M. A.: Vajon miért nem tartozott a szexualitásról való beszéd a tabutémák közé?  Hiszen voltak tabuk, például az 56-os forradalomról, a szegénységről, a kábítószer-használatról való beszéd. Az egyik ok épp az lehetett, hogy a Kádár-rendszer szerette a modernségét hangsúlyozni.

Murai AndrásFotó: Marton Szilvia - Origo

Az 1973-as ifjúságpolitikai törvény például előírta, hogy kötelező az oktatás részévé tenni a szexuális felvilágosítást. Már az is a modernség képét mutatta, hogy a közbeszéd tárgyává lehetett tenni a párkapcsolati modellek kérdését, hogy teret kaptak például az olyan viták, mint az előbb említett a nyitott házasságról.

T. E. Zs.: Volt olyan interjúm, amelyben azt mesélték, a szexuális felvilágosítás közröhejbe fulladt: az erősen középkorú biológia-tanárnő egyáltalán nem volt hiteles. Az ismereteket inkább titokban Ifjúsági Magazint olvasva szerezték, vagy a nagypapa egy darab pornóújságjából, amit még évtizedekkel azelőtt hozott be. A nyolcvanas években, amikor már be lehetett szabadulni Bécsben egy szexboltba, az sokaknak olyan volt, mint becsöppenni a Paradicsomba.

Filmek nem, csak erotikus fotók készültekForrás: Fortepan

M. A.: A nyolcvanas években pedig bejöttek az első hangalámondásos VHS-pornókazetták. Voltak olyan területek, amelyek nem a nyilvánosság szintjén zajlottak: ez is ilyen volt. De például a leszbikus kapcsolatokról és a homoszexualitásról való beszéd nem kerülhetett nyilvánosságra, ahogy az NDK-ból érkező lányokkal folytatott balatoni kalandok is inkább csak a személyes beszámolók szintjén léteznek. Volt, amit nem lehetett tematizálni még az irányított közbeszéd keretein belül sem.

Forgattak Magyarországon szexfilmet az előző rendszerben?

T. E. Zs.: Nem tudunk róla, hogy forgattak volna, inkább csak erotikus fényképekről meséltek. Pest környékén 1968 után voltak értelmiségi kommunák, de nem hiszem, hogy itt filmet forgattak volna. Terjeszteni sem merték volna.

A Szex és szocializmus című kötetForrás: Origo

Hogyan viszonyultak a hatóságok a pornóhoz, a VHS-kazetták csempészéséhez?

T. E. Zs.: Létezett egy belügyminisztériumi utasítás arról, hogy az országba pornográf terméket nem lehet behozni. Ezt a nyolcvanas évek második felében oldották fel. De ez a téma olyan szinten tabu volt, hogy el sem tudom képzelni mondjuk Kádár Jánost, ahogyan egy beszédében ez szóba kerülhetett volna. Ugyanígy abszolút tabu volt a női maszturbálás is: férfimaszturbálásról lehetett találni egy-két cikket, de nőiről egyet sem. 

Hogyan kezelte az állam a prostitúciót? Mennyire lehetett „modernnek” nevezni a hozzáállását?

T. E. Zs.: Interjúztam a rendőrrel, aki évtizedekig a Rákóczi téren szolgált. Egy mappával jött el a beszélgetésre. Letette elém, és azt mondta: „Ezek azok a nemzetközi egyezmények, amelyek alapján dolgoztam.” 

Az üzletszerű kéjelgés is büntetőjogi tényállás voltFortepan / Magyar rendőr

Ő is azt mondta – és ezt a levéltári források is alátámasztják –, hogy az alapelv szerint a prostitúció melegágyát kellett megszüntetni, azaz főként a striciket és kerítőket büntették, bár persze az üzletszerű kéjelgés is büntetőjogi tényállás volt. A prostituáltak közül többeket beépített a titkosszolgálat: ahhoz, hogy évtizedeken át mehessen minden a Rákóczi téren viszonylag szervezett keretek között, együtt kellett működni a rendőrséggel.  Akit rajtakaptak, és így lebukott, annak börtönbe kellett mennie, de ha kapott egy ajánlatot a rendőrségtől, és igent mondott, nem kellett ülnie. 

Részlet a K2 című, az előző rendszer „éjszakai lányait” bemutató dokumentumfilmből

M. A.: A nyolcvanas évek közepéig nem jelenhettek meg a prostitúcióról szóló komolyabb tanulmányok. A Nők Lapjában azért időnként megjelent egy-egy egyéni sorstörténetet bemutató cikk, amelyek elsősorban a lányokat tették felelőssé az életformájukért. Az, hogy e mögött társadalmi probléma húzódna meg, nem merülhetett fel: vagy a múlt rendszerből itt maradt csökevénynek tartották, vagy – a rendőri jelentések szerint – úgy gondolták, konkrétan az érintettek tehetnek róla, mert lusták, mert nem akarnak dolgozni, könnyű élettel akarnak sok pénzhez jutni. 

T. E. Zs.: Úgy gondolták: a prostitúció burzsoá jellegzetesség, és megvetendő, hogy ilyen léha, erkölcstelen életmódot élnek egyes lányok. A Nők Lapjában egyébként mindig a fővárosba költöző lányokat hozták fel rossz példának: „Vigyázzatok, mert ha rossz társaságba kerültök a városban, könnyen lecsúszhattok, de ha elmentek a gyárba dolgozni, ott ez nem történhet meg, mert megvéd a szocialista brigád.” 

Prostituált igazoltatásaFortepan / Magyar rendőr

(Tóth Eszter Zsófia ekkor azt mondja, a gyakorlatban is szemléltetnie kell a dolgozó anyák életét: el kell mennie kisfia születésnapja ügyében intézkedni.) 

A könyvben külön fejezet foglalkozik az 1985-ös Magyarország szépe versennyel, az ötven év szünetet követő első magyar szépségversennyel, amelynek nyertese, Molnár Csilla nem sokkal később öngyilkos lett. Mennyiben függ össze ez a tragédia a rendszer működésével? 

M. A.: A szépségkirálynő-választás megszervezése, lebonyolítása és utóélete már magában hordozza a kapitalizmus beszivárgásának jeleit. De amit el lehetett rontani, az ott el is romlott. Interjút készítettünk a verseny két helyezettjével is, és ebből egyértelművé vált: a lányok teljesen kiszolgáltatottak voltak. Például aktfotók jelentek meg róluk külföldi újságokban az engedélyük nélkül.  Mindez nem a diktatórikus rendszer, inkább a magyar társadalom akkori működésének és bénaságának a következménye.

Egyébként a korabeli sajtó meglehetősen elítélő módon beszélt a szépségkirálynő-választásról: aggodalmukat fejezték ki, nem értették, miért van erre szükség, miért kell kiszolgáltatni a fiatal lányokat. És lehet, hogy mindezek összefüggnek Molnár Csilla tragédiájával. 

Molnár Csilla Andrea (középen) 16 éves fonyódi gimnazista, Magyarország szépe és udvarhölgyei, Kruppa Judit (jobbra) 19 éves dunaújvárosi óvónő és Füstös Veronika (balra) 18 éves budapesti női fodrász a Budapest Kongresszusi Központ színpadánForrás: MTI/Benkő Imre

A könyvből kiderül: a rendszer minden erejével azon volt, hogy egy roppant erkölcsös állam képét mutassa. Lehet azt mondani, hogy a problémák ellenére az legalább tényleg erkölcsösebb kor volt, mint a mai?

M. A.: Inkább azt mondanám, sokkal egyértelműbben voltak kijelölve a határok, míg ma végtelenül relativizálódtak az értékek. Akkor rendszerszinten jelölték ki, mi a helyes és a helytelen magatartás. De inkább úgy fogalmaznék, szigorúbb erkölcsű társadalom volt, mintsem erkölcsösebb. Ennek előzménye, hogy a Kádár-rendszer társadalmában is mélyen gyökerezett a múltból átemelt keresztény értékrend a családmodellt, a férfi-női szerepeket tekintve. És bár a Kádár-rendszer nem tudta definiálni, mi is az a szocialista erkölcs, a keresztény értékrendszer lényegében megfelelt ennek. 

A minap cseréltem le a téli gumikat az autómon. A szervizben volt egy szórólap, amin nem volt semmi más, csak egy csomó felni – és a felső sarokban, teljesen indokolatlanul, egy fehérneműbe bújtatott nő. Ilyen formájú „erkölcstelenségre” volt példa az előző rendszerben? 

M. A.: A Kádár-rendszer tárgyi kultúrájában a hetvenes évek legvégén jelentek meg azok a naptárak, amelyeken először bikinibe, majd csak bugyiba öltözött nők voltak. Vagy ott volt a toll egy nővel, aki „levetkőzött”, ha a feje tetejére állítottad.

Üzemi látkép meztelen nős naptárral 1984-bőlForrás: Fortepan

A magyar filmekben a hatvanas évektől fogva jelent meg hébe-hóba a meztelenség, például a Jancsó-filmekben – ahol ez szimbolikus volt, és a kiszolgáltatottságot jelezte –, majd a hetvenes évek végétől megjelent a szexualitás bátrabb, naturalistább ábrázolása is. Nem lehet azt mondani, hogy vizuálisan ne jelent volna meg a meztelenség, de olyan kifejezéssel, mint „a női test tárgyiasítása”, akkor még nem lehetett találkozni. 

Ugyanakkor 1983-ban a KISZ agitációs-propaganda osztálya megfogalmazott egy állásfoglalást az Ifjúsági Magazinnal – a KISZ hivatalos lapjával – kapcsolatban, mondván, az nem közvetíti megfelelően a KISZ értékrendszerét és ideológiáját. Mert túl sok a punk, túl sok a rock, túl sok a szexuális téma, és túl sok a meztelenséget megmutató kép. 

Jancsó Miklós: Magánbűnök, közerkölcsök

És részben azért is, mert 1982 októberében, készülvén a nagy októberi szocialista forradalom napjára, a lap ünnepi címlappal jelent meg, Marxszal, Leninnel és Petőfi Sándorral (elképesztő, ahogyan bizonyos költőket kisajátított a szocialista rendszer). A hátoldalon pedig két meztelen kamaszt látunk hátulról, mert ebben a számban a délegyházi nudista strandról is megjelent egy cikk. És ha kinyitottam a lapot, kis túlzással Leninék a kamaszok fenekét nézhették. Érezni a kettősséget: megfelelünk a rendszer elvárásainak, de azért beemelünk az ifjúságot érdeklő témákat is. 

Marx, Lenin, Petőfi és a nudistákForrás: Murai András

Azt írják, az Ifjúsági Magazin azért is volt jó forrás a kutatásaikhoz, mert az akkori fiatalok nem tudtak máshoz fordulni a szexualitásra vonatkozó kérdéseikkel. De miért nem? 

M. A.: Egyrészt az Ifjúsági Magazin kimondott küldetése volt, hogy átvállalják a szülőktől, az iskolától a felvilágosító szerepet. Hogy miért nem lehetett az iskolához és a tanárokhoz fordulni ilyen kérdésekkel, az nem szorul különösebb magyarázatra, de könnyen elképzelhető az is, hogy a családokban is tabutémának számított, de legalábbis nem volt magától értetődő az erről való beszéd. Érdekes, de az Ifjúsági Magazin legitimálta is magát azzal, hogy felvállalta az addig tabunak számító témákat: „Hát hol máshol lehessen erről eszmét cserélni, ha nem a KISZ ifjúsági lapjában?” 

A szexualitás erkölcsi kontextusban jelenik megFortepan/ Urbán Tamás

Mit gondol, mi az, ami a témában a leginkább megváltozott az elmúlt rendszerhez képest, és mi az, ami a leginkább hasonló maradt? 

M. A:. A homoszexualitásról való beszéd radikálisan megváltozott, már magával a téma nyilvánosságra, közbeszédbe kerülésével. Drasztikus változás a pornográfia megjelenése is, ami a totális illegalitásból szinte egyik napról a másikra teljesen elfogadottá vált. Emellett a mai társadalomban a szexualitás akár vizuálisan, akár a róla való beszéd szintjén az élvezet forrásaként jelenik meg. A Kádár-rendszerben a testiség erkölcsi kontextusban, normatív térben jelenik meg, mindig azzal a céllal, hogy kijelöljék a helyes viselkedést, a helyes utat és a határokat. 

A hagyományos családmodell részben megmaradt, ugyanakkor megjelentek új fogalmak is: például a szingliség a rendszerváltásig, illetve Bridget Jones naplójá-ig nem is létezett. Polarizáltabb, sokrétűbb lett a férfi-női szerepről, családmodellekről való gondolkodás. 

Nem létezett szingliségFortepan / Urbán Tamás

És még egy változás: a tetoválás megítélése. Ma nemcsak, hogy magától értetődő dologról van szó, de sokak számára a tetoválás identitást jelent. Ezzel szemben a Kádár-rendszerből kizárólag olyan írásokat találtunk, amelyek kifejezetten deviáns, normaszegő magatartásnak tekintették, és azt állították, csak a börtönben ülők tetováltatják magukat. Ezt gondolták még a nyolcvanas években is. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK