Állítólag megszólalt Kulka János

Kulka János színész, interjú
Vágólapra másolva!
A Borsonline értesülése szerint megszólalt a betegágyán Kulka János, akit öt nappal ezelőtt szállítottak kórházba.
Vágólapra másolva!

Ellentmondásos hírek keringenek Kulka János jelenlegi állapotáról. „Állítólag pár szót képes kipréselni, egyelőre az »igen« és hasonló egyszerű szavak mennek neki. Az orvosok szerint ez a javulás jele, ugyanakkor pontosan mutatja azt a tempót, ahogy az olyan betegségekből lehet felgyógyulni, amelyeket az Országos Idegtudományi Intézetben kezelnek” - írja a lap.

Kulka János állapota javul Fotó: Pályi Zsófia - Origo

„Kulkának igen hosszú időre lesz szüksége ahhoz, hogy újra a régi legyen, úgy beszéljen, tanuljon és mozogjon, mint azelőtt. Azt azonban már tudja, mi történik vele, érzékeli a környezetét, és tisztában van az állapotával is.”

Kulka János az életmentő műtét után az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet intenzív osztályán fekszik. Az intézet hivatalos közleményt adott ki a színész állapotáról.

Az időablakon belül sikeres stroke-ellátásban részesült, az elzáródott agyi érből sikerült a véralvadékot eltávolítani.”

Kulka János színművész Fjodor Iljics Kuligin szerepében játszik Anton Pavlovics Csehov Három nővér színművében Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az Origo is megírta, hogy Kulka Jánost kedden este szállították a mentők kórházba, azóta kiderült, hogy stroke-ja volt, és egy vérrögöt távolítottak el egy agyi érből.