Három év után jelentkezik új kislemezzel a Punnany Massif, amelynek első dalát az Origón hallgathatják meg először. Az eddigi Punnany-slágereknél kissé karcosabb hangvételű Nem szerelem a párkapcsolatok árnyékos oldalába enged bepillantást. Dalpremier.

„A szerelem témakörét már eléggé körbejártuk a zenekarral: volt már szakítós dalunk, nagyon szerelmes dalunk és minden egyéb is. A mostani inkább olyan, mint egy túl hosszúra nyúlt kapcsolat, amiben kicsit odaszólunk az asszonynak” – mondta az Origónak Farkas Roland, alias Wolfie, a pécsi hip-hop banda egyik frontembere.

Idén kevesebbet fognak koncertezniForrás: Punnany Massif

A dal címe ennek megfelelően Nem szerelem lett, amelyet itt hallgathat meg elsőként (a teljes számot a Deezeren regisztrálva lehet meghallgatni):

A Nem szerelem-hez különleges videoklip is készült, amelynek nagy részét a rajongók által beküldött felvételekből vágták össze. Ennek a premierje szintén az Origón lesz hamarosan.

Langyosra játszották magukat

A mostani dal az előfutára a Fel kislemez-trilógia második részének, amelyik május közepén jelenik meg, csaknem három évvel a sorozatot elindító Fel#1 után. A folytatás azért húzódott ilyen sokáig, mert azóta annyi koncertje volt a srácoknak, hogy nem tudtak a dalírással eleget foglalkozni.

„Az elmúlt pár évben már mi is úgy éreztük, hogy langyosra játszottuk saját magunkat, így meghoztuk a döntést, hogy az idei évet inkább az alkotói munkának szenteljük és kevesebbet koncertezünk” – mondta Wolfie, aki szerint az idei visszahúzódás azért is kell, hogy jövőre sok új dallal vethessék bele magukat a fesztiválszezonba.

A Punnany Massif amúgy stílszerűen ezt a döntését is dalformában jelentette be a rajongóknak nemrég, bár a Változások-at ők inkább csak "hangos üzenet"-nek nevezik maguk között, nem pedig dalnak.

A Fel#2 lemezbemutató koncertje május 13-án lesz a Budapest Parkban.