Eltemették Kertész Imrét

kertész imre
Vágólapra másolva!
„A nyomasztó, kilátástalannak tűnő évtizedekben Kertész Imre volt a legszabadabb ember, akit ismertem” - mondta Spiró György író pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Nobel-díjas író temetésén, ahol meglehetősen kevesen gyűltek össze. A ravatalozó megtelt a meghívottakkal, rajtuk kívül a szertartás előtt pár perccel alig néhány tucatnyian voltak. Később is mindössze száz-százötvenre nőtt ez a szám. 
Vágólapra másolva!

„Sötét világban adatott eszmélkednie, lámpásul Thomas Mannt, Nietzschét, Camus-t és Kafkát forgatta, az ő segítségükkel lett e sivatag egyre tudatosabban önkéntes száműzöttje” - mondta Spiró György a Nobel-díjas íróról.

Eltemették Kertész Imrét Forrás: Burger Barna

„Értékrendjében, noha lírai alkatúnak mondanám, a regény minden más műfajt megelőzött. Radikális következtetéseit élvezettel hallgattuk, a legsúlyosabb kérdésekről tűnődött, összerántva a különböző diszciplínák területeit” - mondta Spiró.

Kertész Imre temetése, Fiumei úti Nemzeti Sírkert, 2016.04.22. Fotó: M.Schmidt János – Origo

„A temetés nem a vége valaminek, hanem a kezdete, a teendőinknek, amelyeket ránk hagyott a halott.

Kertész Imre szövegeit újra és újra kell olvasnunk.

(...) Nagy magyar író, akkor is, ha viszonya a nemzettel finoman szólva nem dráma nélküli, nem rózsás. Rögzíteni hát, ami nincs, vagyis nyugalmat találni” - fogalmazott Esterházy Péter.

Kertész Imre temetése, Fiumei úti Nemzeti Sírkert, 2016.04.22. Fotó: M.Schmidt János – Origo

A Nobel-díjas író életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után, március 31-én hunyt el.