Az erőszak, a vallás és a szex százezer év múlva is velünk lesz

2016.04.25. 16:03

Hogyan tudnánk az élet feltételeit megőrizni a Földön? – Jostein Gaarder szerint ez korunk legfontosabb filozófiai kérdése. Az idei könyvfesztivál díszvendége szerint a pesszimisták csak a lustaságukat leplezik, így a bizakodásnak nincs valódi alternatívája. A norvég író a hatvan nyelvre lefordított Sofie világát újraolvasva döbbent rá, hogy elfelejtett foglalkozni a klímaváltozással. Ezt a mulasztását pótolta a most magyarul is megjelent Anna világában, amelyben egy kislány igyekszik megváltoztatni az emberiséget.

  • A szén-dioxid nem áll meg az országhatárokon, hogy bemutassa az útlevelét. 
  • A környezetszennyezésben korlátozni kell az emberek szabadságát. 
  • Az Izraelről szóló cikke azért kavart botrányt, mert elfelejtette, hogy világhírű író, és nem csak Norvégiában olvassák. 
  • A mostani menekültek között is sok a klímamenekült, és a számuk egyre csak nőni fog. 
  • A vita és a harc elmaradhatatlan része az életünknek. 
Javíthatatlan optimista vagyokFotó: Polyák Attila - Origo

Ön is retteg a globális felmelegedéstől és következményeitől, mint legutóbbi regényének főhőse? 

Inkább azt mondanám, hogy aggódom miatta, hiszen mélyen érintve érzem magam a kérdésben. Különleges, átmeneti korszakban élünk, amikor az emberiségnek alapvetően újra kell gondolnia a hozzáállását bizonyos dolgokhoz. 

Ez nem könnyű, de javíthatatlan optimista vagyok, 

és hiszek benne, hogy szembenézünk a kihívásokkal, és megoldást találunk, mielőtt még túl késő lenne.

Tegyük fel, hogy mégsem sikerül megjavulnia az emberiségnek. Ön szerint akkor tényleg olyan sötét és apokaliptikus jövő vár ránk, ahogy a könyvben lefesti 2082-t? 

Az Anna világa természetesen fikció, így a sötét jövőről szóló rémképek sem teljesen az enyémek, hanem a főhős álmodja őket. Ezek miatt válik rögeszméjévé, hogy tennünk kell valamit, ha meg akarjuk előzni a katasztrófát. Ezzel maximálisan egyetértek. 

A legfontosabb az állami szabályozásFotó: Polyák Attila - Origo

Optimistaként előrelépésnek értékeli az olyan politikai egyezményeket, mint a tavalyi párizsi klímacsúcs, amelynek a célkitűzéseit épp mostanában írták alá? 

A párizsi egyezmény önmagában semmit nem ér, de legalább már megvolt az egyetértés szándéka. Ez első lépésnek épp megteszi. Azért vallom magam optimistának, mert a bizakodásnak nincs elfogadható alternatívája. A pesszimizmus az én szememben egyenlő a felelősség elhárításával.  Aki azt mondja, úgysem tehetünk semmit, csak a lustaságát próbálja ezzel leplezni. Ám a pesszimizmus és az optimizmus között van egy köztes kifejezés is: a remény, ami ugyan számol a realitásokkal, de mégis hisz a javulás lehetőségében. Szerintem egyre többen helyezkedünk erre az álláspontra. 

Jostein Gaarder
1952-ben született Oslóban, az egyetemen skandináv nyelveket és teológiát tanult. Számos gyerekkönyv szerzője, 1991-ben lett világhírű a filozófiatörténetet egy kislány szemszögéből bemutató Sofie világával, amit hatvan nyelvre fordítottak le, és több mint negyvenmillió példányt adtak el belőle. Gaarder nagy környezetvédő, évekig finanszírozta a 100 ezer dollárral járó Sofie-díjat, amelyet környezetvédelmi fejlesztésekért ítéltek oda. Számos könyve megjelent magyarul, legutóbbi regényét, az Anna világát a Noran Libro kiadó adta ki.

A politikusok felelőssége egyértelmű, de mit tehetnek az egyének a klímaváltozás ellen? Gondolom, ön is repülővel és autóval utazott ide Budapestre, ahogy a könyveiből eladott sok millió példányhoz is kisebb erdőket kellett kivágni. 

Szerintem az előttünk álló kihívások alapvetően kollektívek, amiket csakis közös erővel tudunk megoldani. Ez természetesen azt jelenti, hogy az egyéneknek is változtatni kell a hozzáállásukon. Kevesebbet kell utaznunk repülővel és úgy általában energiatudatosabbá kell válnunk az életben. Ennél azonban sokkal fontosabb az állami szabályozás, ami a helyes magatartásra ösztönöz mindenkit, például azzal, hogy jóval költségesebbé teszi a környezetszennyezést és a szén-dioxid-kibocsátást. 

Mert ezen a téren igenis korlátozni kell az emberek szabadságát, ha meg akarjuk őrizni a bolygónk élővilágát. 

És ez bizony globális kérdés, mivel a szén-dioxid sem áll meg az országhatárokon, hogy bemutassa az útlevelét. 

Norvégia jó példa a változásraFotó: Polyák Attila - Origo

Norvégia és a skandináv államok elég tudatosak ezen a téren, de hogyan lehetne a kevésbé fejlett országokat rávenni arra, hogy mondjanak le a szén-dioxid-kibocsátással járó gazdasági előnyökről? 

Ez nehéz kérdés, de Norvégia nagyon jó példa a változás lehetőségére. Itt egy olajban gazdag ország, ami a közvetlen gazdasági érdekei ellenére mégis korlátozza az olajkitermelést. A jelenlegi kormánykoalíció kijelentette, hogy amíg ők vannak hatalmon, megtiltják a kitermelést azokon az olajmezőkön, ahol ez nagyban veszélyeztetné a környezet érintetlenségét. 

De minek köszönhető az efféle önkorlátozás? A társadalmi nyomásnak? 

Az alulról és a fölülről érkező nyomásra egyaránt szükség van, a kettő ráadásul egymást gerjesztheti. Húsz évvel ezelőtt például sokkal drágább volt repülni, mint vonattal utazni. Ma ennek a tökéletesen fordítottját éljük, ami elég aggasztó. Ezen azonban lehetne változtatni új adók kivetésével, amelyek drágábbá teszik a környezetszennyező közlekedést.  Hatalmas szükség van az ilyen politikai ösztönzőkre. Ezért is fontosak a zöldpártok, mert a saját begyűjtött szavazataikon túl a többi pártot is arra kényszeríthetik, hogy gondoljanak valamit a környezetvédelemről. 

A tüneti kezelés nem nyújt megoldástFotó: Polyák Attila - Origo

Az Anna világában nemcsak állat- és növényfajok halnak ki naponta, de muszlim klímamenekültek karavánjai indulnak el Európa felé. Mintha a jelenlegi menekültválságot is előrevetítette volna 2013-ban, még ha egyelőre a legtöbben nem is a klímaváltozás, hanem háborúk elől menekülnek. 

Az Európába érkezők többsége tényleg a háborúk elől menekül, de a szakértők szerint szép számmal akadnak már köztük klímamenekültek is. Sőt, az afrikai és közel-keleti háborúk kirobbanásában is egyre nagyobb szerepet játszik a globális felmelegedés, és ez csak erősödni fog a következő évtizedekben. 

Egyelőre úgy tűnik, hogy a menekültválság csak a megosztottságot erősíti. Hogy lesz ebből globális összefogás, ha még az EU-n belül is minden ország egymásnak esett? 

Teljesen természetes, hogy komoly feszültséget és problémákat okoz, ha menekültek milliói tűnnek fel Európa határainál. Senki nem mondta, hogy ez könnyű helyzet, és szerintem a tüneti kezelés nem hozhat megnyugvást.  Egyedül az hozhatna megoldást, ha azokat az okokat próbálnánk meg felszámolni, amelyek miatt az emberek tömegesen kényszerülnek az otthonuk elhagyására. Bizonyos mértékben a nyugati világ is felelős a kialakult állapotért, elég csak az utóbbi évtizedek végiggondolatlan háborúira gondolni. 

Sokkolt, amikor rájöttem, hogy nem foglalkoztam a klímaváltozássalFotó: Polyák Attila - Origo

Egyszer azt nyilatkozta, hogy az életben sokkal jobban érdeklik a kérdések, mint a válaszok. Még mindig így van ez? Csak mert mintha az Anna világában már nagyon határozott válaszai lennének, míg kérdéseket nem nagyon találtam benne. 

Erre még nem gondoltam, de lehet, hogy igaza van. Viszont szerintem az utánunk jövő generációkért aggódó Anna egész története egy nagy és alapvető kérdést fogalmaz meg. Nevezetesen: hogyan tudnánk megelőzni az életfeltételek elpusztítását a bolygónkon? 

Gondolja, hogy mára ez fontosabb lett a régi nagy filozófiai kérdéseknél, amelyeket a csaknem hatvan nyelvre lefordított Sofie világában járt körül? 

Szerintem egyértelmű, hogy ez korunk legfontosabb filozófiai kérdése. Ezért sokkolt, amikor a Sofie világát pár évvel ezelőtt újraolvastam, és rájöttem, hogy ott egyáltalán nem foglalkoztam ezzel a problémával. Részben ezt a mulasztást pótoltam az Anna világában, ami kicsit ki is lóg a többi könyvem közül. Persze ez is regény, de bizonyos értelemben környezetvédelmi propagandát folytatok benne.

Vállalom a kockázatotFotó: Polyák Attila - Origo

És nem fél, hogy ez a propagandisztikus hangnem veszélyezteti a könyv irodalmi értékét? Könnyen rásüthetik, hogy ön az új Coelho, és mindenkinek meg akarja mondani a végső nagy létigazságokat. 

Ez a kockázat kétségtelenül benne van, de vállalom. Ha az ember a klímaváltozásról ír, nem hagyhatja szó nélkül a kérdés morális oldalát. Ezt az olvasó könnyen moralizálásnak érezheti, már csak azért is, hogy eltávolítsa magát a kényelmetlen üzenettől. A kommunizmus alól felszabadult országokban, mint Magyarország is, különösen rossz emlékeket idézhet a propagandisztikus irodalom, de Nyugaton is voltak ennek hagyományai a 70-es, 80-as években. A veszélyei tehát kétségtelenül megvannak, de ezért is volt izgalmas művészi kihívás számomra.  Korábban nem foglalkoztam a könyveimben társadalmi, politikai kérdésekkel, ilyen értelemben ez nekem is új terep volt.

Ha nem is irodalomban, de foglalkozott politikával. Tíz éve írt egy cikket Izraelről, ami nemzetközileg is nagy port kavart, és sokan antiszemitizmussal is vádolták miatta. Sikerült azóta tisztázni ezt az ügyet? 

Szerencsére igen. A cikket az izraeli–libanoni háború idején írtam, épp aznap, amikor harminc libanoni gyerek halt meg egy iskolába csapódó izraeli rakéta által. Többen félreértették a mondandómat, és azt olvasták ki belőle, hogy a zsidóságot támadom. Ez részben az én hibám, mert nem fogalmaztam elég pontosan: az Izrael szó ugyanis egyszerre jelenti az államot és a zsidó népet. Én természetesen az előbbit bíráltam, de nem számoltam azzal, hogy sokan az utóbbit értik alatta. Egyébként ugyanabban a lapszámban, amelyikben a cikk megjelent, lejött egy velem készült interjú is, amiben egyértelműen kifejtettem, mire gondolok, ahogy azt is, hogy remélem, ez nem sértő a zsidó barátaim számára. Teljesen kiment a fejemből, hogy világhírű szerző vagyok, így akár más országokban és nyelveken is leközölhetik a cikkem.  Persze, amikor később bocsánatot kértem a pontatlan fogalmazásért, azt sajnos már nem hozták le a külföldi lapok, így kissé hosszan tartott, mire elült a botrány. 

Sosem érjük el a tökéletes béke állapotátFotó: Polyák Attila - Origo

Akkor azóta jobban odafigyel, hogy mit ír le?

Azóta is írok kritikus cikkeket, akár Izrael államról is. De olyasmit többé biztos nem írok le, amiről azt gondolom, hogy könnyen félreérthető, ha mondjuk Amerikában vagy Izraelben is olvassák. Norvégiában mindenki pontosan tudja, hogy nem vagyok antiszemita, de egy izraeli újságolvasó nem biztos, hogy tisztában van ezzel, ezért a kontextusból kiragadva könnyen felhördüléshez vezethet egy félreérthető mondat. 

De ha még egy cikk üzenete is ennyire célt téveszthet, hogyan reménykedhet abban, hogy a világ majd egyetért a nagy kérdésekben? 

Emberek vagyunk, így a vita és a harc elmaradhatatlan része az életünknek – ez még a házastársakra is igaz, nemhogy a világpolitikára. Sosem fogjuk elérni a tökéletes harmónia és béke állapotát. Szerintem három dolog soha nem veszik ki az emberiségből: az erőszak, a vallás és a szex iránti érdeklődés annyira mélyen belénk van kódolva, hogy száz, ezer, sőt százezer év múlva is velünk lesz, ha még élnek majd leszármazottaink ezen a bolygón.  Az erőszak miatt szomorú vagyok, és sokszor a vallás is konfliktusok forrása, de ezek ellenére is megegyezésre kell jutnunk egy-két alapvető kérdésben. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK