Vágólapra másolva!
Február óta nem beszél egymással a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője, Fischer Iván és Tarlós István főpolgármester, akik között az utóbbi időben éles nyilatkozatháború alakult ki a zenekar önkormányzati támogatásának csökkentése miatt.
Vágólapra másolva!

Február óta nem beszéltünk, amit igazán sajnálok, sokkal jobb lenne megbeszélni, hogyan szolgálhatjuk együtt eredményesen Budapestet – mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője a Népszabadságnak adott interjúban.

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője Forrás: Akos Stiller/Akos Stiller

Vita azért alakult ki közöttük, mert, mint arról az Origo is beszámolt, a főváros jelentősen csökkentette a zenekar önkormányzati támogatását, majd amikor Fischer emiatt bírálta a főpolgármestert, Tarlós a maradék támogatás megvonásával fenyegetett.

„Valami elcsúszott a fővárosnál”

Az interjúban Fischer azt mondta, váratlanul érte őket, hogy kihagyták a zenekart a február végi költségvetésből, majd konzultáció nélkül értesültek áprilisban a kétszázmilliós támogatásmegvonásról.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere Fotó: Szabó Gábor - Origo

Arról is beszélt, hogy a magyar állam nagyra értékeli a Fesztiválzenekar munkáját, és stabilan, a szükséges mértékben támogatja, miközben tudják,

számos politikai döntésükkel nem értek egyet”.