Folytatódik a budapesti tűzfalfestés

2016.06.14. 16:16

Idén nyáron is megújulhat több budapesti tűzfal: augusztus végén újra megrendezik az egyhónapos falfestő programsorozatot, a Színes Város Budapest Fesztivált.

A 2014-ben indult fesztivál célja, hogy megszépítse Budapest belvárosának tűzfalait, és egyéb kültéri felületeit. Az idén készülő képek tematikája a városra, a vízre és a budapesti fejlesztésekre épül majd.

A fesztivál kurátora, Nádudvari Noémi elmondta, hogy élőfestés, gyerekprogram, koncertek, bulik és kiállítások is lesznek a programok között, amelyek a falfestéseket kísérik majd. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a vizuális művészeten kívül egyéb kreatív ágazatok is helyet kapjanak a szeptember végéig tartó rendezvények között.

A képek elkészítéséhez a szervezők olyan alkotók jelentkezését várják, akik nemcsak szeretnének kültéren alkotni, hanem képesek is erre, vagyis megvan hozzá a megfelelő tudásuk, amit örömmel mutatnák meg a közönségnek is. A pályázathoz ezért egy portfóliót kell elküldeni a szinesvaros.hu-n található elérhetőségek bármelyikére. Az alkotókat és a terveket szakmai zsűri bírálja el.

Eddig 22 művész, több mint 20 művészeti projektet valósított meg a fesztivál keretein belül, amelyet a Színes Város Csoport szervez. 

Szürkemarha a Kazinczy utcábanForrás: Színes Város Csoport