Ma estétől KLASSZ a pARTon!

Érdi Tamás, Érdi Szabó Márta, Interjú, Zongoraművész 2016. 06. 07. Interjú Párosinterjú Zongoraművész Érdi Szabó Márta Érdi Tamás 2016. június. 7-én készült páros inerjú képei Érdi Tamás zongoraművészről és édesanyjáról Érdi Szabó  Mártaról
Érdi Tamás zongoraművész és édesanyja, Érdi Szabó Márta.
Vágólapra másolva!
Június 23-án a Cimbora Alapítvány rendezésében nyáresti komolyzenei koncertsorozat indul, KLASSZ a pARTon! címmel. Több híres előadóművész és zenekar, valamint a MOL Tehetségtámogató Program nyertesei lépnek fel a Balaton, a Velencei-tó és a Duna partján. A 30 koncertből álló sorozat arca Érdi Tamás zongoraművész, a helyszínei pedig Velence, Kápolnásnyék, Balatonalmádi – Vörösberény, Balatonfűzfő, Tihany, Keszthely, Balatonfüred, Gyenesdiás, Gyulakeszi, Paloznak, Csopak, Szigliget, Esztergom, Alsóörs, és Tapolca. A zárókoncertre Budapesten, a Várkert Bazárban kerül sor, augusztus 28-án. Az idén már másodszor megrendezett Klassz a pARTon! születéséről és az idei programokról É. Szabó Márta producerrel és Érdi Tamás zongoraművésszel beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

2016-ban a Klassz a pARTon! keretében több olyan zenészt hallhat a közönség, akik

a nemzetközi zenei életben is hírnevet szereztek

– ilyen résztvevő például Gulyás Dénes, Kertesi Ingrid, Csordás Klára, Fenyő László, Görög Enikő, Görög Noémi, Szabó Ildikó, Vida Mónika, Ránki Fülöp vagy Uri Mayer. Velük együtt

a legjelentősebb magyar zenekarok muzsikusaiból alakult kamarazenekarok is fellépnek,

többek között az Eckhardt Quartet /Budapesti Fesztiválzenekar/, az Ewald Rézfúvós Együttes, az Accord Quartet, a Kelemen Quartet, a Grazioso Quartet /Nemzeti Filharmonikusok/, valamint az Anima Musicae Kamarazenekar. Annak, hogy az idén már másodszor megszülethetett a koncertsorozat, több előzménye is van.

Érdi Tamás zongoraművész és édesanyja, a koncertsorozat producere, Érdi Szabó Márta. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

„A Balaton partján születtem, és televíziós szerkesztőként minden nyáron több száz gyereknek zenei tábort szerveztünk Balatonalmádiban" - mondja az Origónak a programsorozat producere, Érdi Szabó Márta. - „Ez, tulajdonképpen, Tamás fiamnak köszönhető, mert akkor,

amikor kiderült, hogy nem lát, s hogy a zene milyen csodákat tett vele, az én életem is megváltozott.

Azt gondoltam, hogy akkor a többi gyereknek is csak ajándék lehet a zene. Így jött létre a Cimbora összművészeti tábor, főszerepben a zenével, ahol több tucat televíziós műsor is megszületett. 100 tagú zenekart szerveztünk, a határon innen és túlról a legtehetségesebb zeneakadémistákból. Olyan karmesterek vezényelték őket, mint Uri Mayer Kanadából, Vásáry Tamás vagy Rico Saccani, a betanító karmesterek pedig Kesselyák Gergely és Hamar Zsolt voltak. Ebből szerveződött Vásáry Tamás irányításával a Magyar Rádió és Televízió Ifjúsági zenekara, ami éveken keresztül nemcsak itthon, de határon túl is hatalmas sikereket aratott."

„Fantasztikus dolgunk volt, hogy ilyen közegben kamarázhattunk és koncertezhettünk, miközben világklasszisok próbáltak velünk. Ebből a csapatból ma már többen világhírű muzsikusok lettek.

Felejthetetlen volt a táborok hangulata,

és az a tíz év, amelyet Balatonalmádiban töltöttünk, mindnyájunk számára maradandó élmény!" - teszi hozzá Érdi Tamás.

Érdi Tamás számára felejthetetlen élményt jelentettek az egykori zenei táborok a Balaton partján. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

„A dolog másik része az," - folytatja É. Szabó Márta - „hogy a nyarakat azóta is a Balaton partján töltjük, s

A Cimbora Alapítványon keresztül összefogtunk az Óbudai Danubia Zenekarral, és elhatároztuk, hogy pályázunk, és legnagyobb örömünkre sokan mögénk álltak.

Ez életem egyik legnagyobb ajándéka,

feléleszteni egy értékes múlt századi hagyományt, a Magyar Televízió egyik első, komolyzenei tehetségkutató kezdeményezését. Én igazán örülök a Virtuózok sikerének, s annak, hogy újra szól a klasszikus zene a képernyőn, mert ez egy több évtizedes zenei hagyomány folytatása, és megfelel a 21. század műsorszerkesztési verseny elvárásainak, de ha valaki végignézi az Archívum zenei anyagát, akkor rengeteg műsort talál, ami a múlt században is a komolyzenét népszerűsítette, ráadásul hihetetlen nézettséggel. "

„Tavaly 15 koncertünk volt, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy nagy sikerrel. Ezt

idén meg fogjuk duplázni: 30 koncertünk lesz!

S ami még a nyári koncert lehetőségeinkben örvendetes, hogy azok is eljutnak neves művészek koncertjeire, akiknek a budapesti lehetőségek nem adatnak meg, mivel a koncertjeink ingyenesek! " - mondja az ötlet fogadtatásáról és az idei tervekről Érdi Tamás.

É. Szabó Márta kezdetben maga is aggódott, hogy hogyan fogadják majd a kezdeményezésüket. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

„Izgalmas volt az első év, kezdetben bizony szorongtam" - vallja be É. Szabó Márta. „Hátha tényleg igaz, hogy manapság csak a könnyűzene vonzza nyaranta az embereket. Hát, nem! A 15 koncertnek akkora sikere volt, hogy ez minket is meglepett. Nem is tudtuk minden város meghívását ebben az évben teljesíteni, a 30 koncert is kicsit megterheli a büdzsénket, de a fő támogatónk, a Magyar Villamos Művek segítsége jókor érkezett. A sorozat érdekessége még, hogy a támogatóink kérésére lett Tamás a fesztivál arca."

„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra ez a választás, " - mondja erről a zongoraművész. „Ugyanis valóban klassz a parton! Klassz koncerteket adni, klassz ott lenni, és még példát is mutathatok: nemcsak muzsikustársaimnak, hanem sorstársaimnak is, hogy igenis

le kell, és le is lehet győzni a lehetetlent."

"Igenis le kell, és le lehet győzni a lehetetlent." Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az Érdi Tamás nevével fémjelzett koncertsorozat ötletgazdái elhatározták, hogy felkutatják a KLASSZ a pARTon! arcának muzsikusbarátait.

A bőség zavarával küzdöttek,

mert rengeteg név merült fel: Érdi Tamás a Járdányi Pál Zeneiskolába járt, ahonnan számos híres zongorista került ki, majd Torontóban végzett, így ott is, és a balatoni táborok tíz éves időszakából is sok a barátja. Nehéz az egyeztetés is, mert közülük sokan a legnagyobb koncertpódiumokon játszanak. De nemcsak a hírességek, hanem a fiatalok is részt vesznek a programokban. Évekkel ezelőtt a Budapest Music Centerben Tamás azt a feladatot kapta, hogy a Mol Tehetség Támogató programjának győzteseit mutassa be, és komoly dilemmát okozott ebből a névsorból is fellépőket választani, mert annyi a tehetséges muzsikus minden korosztályban. De akit felkértek, első szóra igent mondott.

„Annak örvendeztünk Tamással a legjobban, hogy

sikerült felsorakoztatnunk minden korosztályt"

- teszi hozzá a producer. "Itt lesz két ifjúsági zenekar is, akik tavaly is velünk voltak: Ők a legfiatalabb muzsikusaink, a budapesti Solti György Zeneiskola Vonószenekara és a veszprémi Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar, Bolla Milán illetve Demel Eszter vezényletével. További érdekesség, hogy Demel Eszter ugyanúgy örül Bolla Milánnak, ahogyan én örülök a cimboráimnak, - akiket tizenéves korukban láttam utoljára, - Milán ugyanis Eszter tanítványa volt. De a huszonéves korosztály sem maradt ki sorozatunkból, mert rátaláltunk az Anima Musicae remek csapatára, s bár ők korábban nem voltak velünk, örömmel fogadták a meghívást. A 40-es korosztályhoz az Óbudai Danubia Zenekar tartozik, majd a következő generáció a Nemzeti Filharmonikusok zenészeiből álló Grazioso Quartet, velük is sokat játszott már Tamás, s a barátság így született meg."

A sorozat igazi csemegéket is tartogat: Gulyás Dénes és Kertesi Ingrid a tanítványaikkal egy teljes Varázsfuvola-keresztmetszetet énekelnek végig, és néhány érdekes flashmobra is számíthatnak a füredi nyaralók.

Előfordulhat, hogy a Széchenyi sétányon Papagénóval vagy Papagénával találkoznak majd,

vagy egy ifjúsági zenekarba botlanak a mólónál.

"Nem is sejtettem, hogy ilyen hamar teljesül a kívánságom..." Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A 2015-ös koncerteken több ezren vettek részt. „A fellépők közé tartozó Ewald Rézfúvósok mesélték, hogy a csopaki strandon a vízből is kijöttek az emberek hallgatni őket" - idézi fel É. Szabó Márta. „Voltak olyan strandolók, akik hazamentek, majd visszajöttek ünneplőbe öltözve. Erről jut eszembe egy lengyelországi élmény, ami tulajdonképpen a KLASSZ a pARTon! alapötletét adta. Tamásnak volt néhány emlékezetes nyári koncertje Lengyelországban, a híres varsói Chopin-szobor alatt, ahol nyaranta évtizedek óta, minden hétvégén több ezer embernek játszanak Chopint. Ez az élmény felejthetetlen volt számomra, ahogy 4000 ember pisszenés nélkül hallgatta Chopint.

Már akkor felébredt bennem a vágy, hogy milyen jó lenne itthon is hasonló koncerteket szervezni.

Nem is sejtettem, hogy ilyen hamar teljesül a kívánságom..."

„Balatonfüreden, ahol a legtöbb koncertet fogadják be, viszont nincs olyan csönd, mint a varsói Chopin szobor alatt," - fűzi hozzá Érdi Tamás – „de a polgármester tavaly a segítségünkre sietett, mert amikor az Óbudai Danubia Zenekarral játszottam egy Weber- és egy Chopin-zongoraversenyt, akkor Bóka István

körbejárta az éttermeket és leállíttatta a könnyűzenét fél órára, hogy amíg játszunk, addig csend legyen.

Hihetetlen csend volt! S ezen a nyáron be is költözhetünk a Gyógy térre, a Szívkórház elé, egy csendesebb helyre, s két héten keresztül koncertezünk közvetlenül a víz pARTon!"

A tavalyi évhez képest természetesen teljesen új programkínálattal jelentkezik a KLASSZ a pARTon, valamint azzal az új koncepcióval, hogy egy-egy produkció több helyen is szerepeljen. Az Ewald Rézfúvósok és a Görög Sisters is három helyen, a japán Mirai Musicians - A jövő muzsikusai két helyen is fellépnek, akárcsak a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusaiból álló Eckhardt Quartet, vagy a MOL tehetségesei. „A programok záróakkordja ismét a Várkert Bazár lesz, ahol már tavaly is akkora volt az érdeklődés, hogy kígyózó sorok várták a bejutást, pedig majd ezer ember elfér, ha jól összehúzódunk..." – mondja É. Szabó Márta. „Ezúttal a két főszereplő zenekarunk, az Óbudai Danubia Zenekar az Anima Musicae-val együtt játszik egy Beethoven koncertet, annak az Uri Mayernak a vezényletével, aki a 70-es évek egyik karmesterversenyének kedvence volt, és a közönség díját is ő kapta. Zenei táborainkba is visszahívtuk a 90-es években, s majd egy évtizedig ő volt a vezető karmester. Örülünk, hogy elfogadta a meghívást, szeretettel várjuk vissza zenész cimboráinkkal együtt, mert még ma is ülnek a Danubia Zenekarban jó néhányan, akiket a 90-es években vezényelt."

Chopin után idén Beethoven és Mozart lesznek a főszereplők. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

„Tavaly Chopin volt a főszereplő, idén pedig Mozart és Beethoven lesz" - részletezi Érdi Tamás. „Én például egy Mozart C-dúr zongoraversenyt játszom, június 25-én, Kápolnásnyéken, az Óbudai Danubia Zenekarral, Hámori Máté vezényletével, akivel a debreceni Kodály Zoltán Világzenekar próbáján barátkoztunk össze. Vásáry Tamás betanító karmestere volt, amikor én Liszt zongoraversenyt játszottam a zenekarral, s ott tervezgettük, hogy jó lenne majd egyszer együtt is játszani, úgy, hogy aki nem tud eljönni velencei koncertünkre, később bepótolhatja, mert Mátéval a Sziget Fesztiválon is koncertezünk. Az Anima Musicae-vel pedig július 30-án, Esztergomban és augusztus 7-én Balatonfüreden hallhatnak tőlem két Mozart zongoraversenyt. Sőt, ha már Mozartról van szó, a gyerekek is több programból választhatnak. A Danubia Zenekar egyik csúcsprodukciója: 'Mozart a csokigolyók sztárja!' Hámori Máté műsorvezetése is bizonyára elvarázsolja őket, mert arra is gondoltunk, amikor őt választottuk nyári főszereplőnknek, hogy