Díjat kapott Snétberger Ferenc

Snétberger Ferenc gitárművész
Snétberger Ferenc gitárművész
Vágólapra másolva!
Mintegy száz tehetséges, hátrányos helyzetű fiatal zenész tanulhat a Snétberger Zenei Tehetségközpont nyár végéig tartó kurzusán, amely ma kezdődött, a tanévnyitó ünnepséggel.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára köszöntő beszédében kiemelte:

A kormányzat kiemelt feladatának tartja a tehetségek támogatását, ezért az idei évben a korábbi 40 millió forintos támogatást több mint háromszorosára emelte - hangsúlyozta az államtitkár. Novák Katalin szerint a zenei tehetségközpontban folyó oktatás

egyedülálló színvonala mellett kiemelkedő az itt történő nevelés közösségépítő szerepe is,

amely egész életükön át elkíséri a diákokat.

Snétberger Ferenc gitárművész a megnyitót követően az MTI-nek elmondta, hogy a zenei tehetségközpont programjában

egy éven keresztül vesznek részt zeneileg tehetséges, hátrányos helyzetű, többségében roma gyerekek és fiatalok.

Snétberger Ferenc gitárművész. Fotó: Bielik István - Origo

A növendékek évente három alkalommal, összesen 12 héten át kétezer tanórát látogatnak, a nyári kurzuson 26 tanár és 5 tanársegéd irányítása mellett.
A gitárművész hozzátette, hogy

az elmúlt 5 évben 300 diák volt részese a programnak, és 54 különböző jazz- és komolyzenei formáció alakult a tehetségközpontban,

amelyeknek jelentős része máig aktív.

Az eseményen Székely László, az alapvető jogok biztosa Snétberger Ferencnek

Justitia Regnorum Fundamentum díjat

adott át, amelyet minden évben annak ítélnek oda, aki sokat tett az esélyegyenlőség megteremtéséért.