Vágólapra másolva!
Ismét pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztjára.
Vágólapra másolva!

Augusztus 4-ig várják a pályázatokat, és a nyertes

legkorábban szeptembertől töltheti be a pozíciót.

A www.kormány.hu-n olvasható kiírás szerint a pozícióra olyan középtávú program benyújtásával lehet jelentkezni, amely javaslatokat tesz az intézmény fejlesztésére, tevékenységének társadalmi elismertetésére, és a nemzetközi kapcsolatok bővítésére.

A pályázókat egy legalább öttagú szakmai bizottság fogja meghallgatni, amelynek munkájában részt vesz Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter képviselője is. A főigazgató személyéről a pályázati határidő lejára utáni 30 napon belül a bizottság javaslata alapján Balog Zoltán dönt, a kinevezés pedig öt évre szól majd.

A pályázatot már 2015 novemberében is kiírták, mivel 2016 elején járt le a mostani főigazgató, E. Csorba Csilla mandátuma, de januárban Balog Zoltán egy évvel meghosszabbította a kinevezését.

E. Csorba Csilla az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy nem indul a most kiírt új pályázaton.