Ez izgalmasabb is lehet annál, hogy egy DJ önmagában dülöngél

Lost Freqencies, Balaton Sound, Fesztivál, Interjú, DJ 2016. 07. 08.
Vágólapra másolva!
Volt egy mindössze 20 éves srác, aki hobbiból hálószoba-mixerkedett: összepakolt mindenféle kellemes kis lötyögős muzsikákat, aztán azokat feltöltögette a Soundcloud oldalára. Egy napon rátalált Easton Corbin amerikai countryzenész Are You With Me című, slágerközelbe közel és távol sem kerülő dalára. Saját ízlése szerint átszabta, és hamarosan maga Mr. Világhírnév kopogtatott az ajtaján. Így jött el a Balaton Soundra is, és így beszélgethettünk Felix De Laettel, akit Lost Frequencies néven ismert meg a világ.
Vágólapra másolva!

Az Are You With Me volt az a sláger, amivel berobbantál a köztudatba. Ez ugye eredetileg egy countrydal. Nagy countryrajongó vagy?

A helyzet az, hogy mindig is szerettem volna remixet készíteni egy dalhoz, amiben csak gitár és ének van. Régóta keresgéltem már, de sosem találtam rá. Aztán egy napon egészen véletlenül belefutottam ebbe a countrydalba a Soundcloudon. Rögtön úgy voltam vele, hogy wow, ez az, amit kerestem! Egyből le is töltöttem, és meg is csináltam a saját verziómat. Igazából ez már nem is csak egy remix, sokkal inkább egy cover, hiszen újra feljátszottuk a gitártémát és felvettük az éneket is mással. Ez már egy adott dal elektrofeldolgozása.

És az már a legelején megvolt benned, hogy ebből majd egy egész komoly sláger lehet szerte a világon?

Nem, dehogy! Sok különböző számot raktam össze akkoriban és rakosgattam fel őket a netre. Ez egyfajta hobbi volt számomra. Csak úgy a magam örömére remixelgettem. Rengeteg mindent találhatsz a Soundcloudon, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy az enyémet bárki is felfedezné. Persze elküldtem sok mindenkinek a profilomon lévő számokat, és jólesett, amikor érkezett egy-két pozitív visszajelzés.

Lost Freqencies örömmel adott interjút az Origónak a fellépése előtt Zamárdiban, a Balaton Soundon Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ez világos, de mégis hogy történt pontosan? Ültél a nappalidban, és egyszer csak jött a telefon, hogy bocs, Felix, de épp világsláger lett a feldolgozásodból?

Nem, azért ennél valamivel átgondoltabban történt. Megkerestem olyan YouTube-csatornákat, amelyeknek sok követője van, hogy osszák meg ezt a feldolgozást. Ugyanígy Soundcloudon is megkerestem népszerű Soundcloud-felhasználókat, hogy tegyék ki a számot. Így haladtam lépésről lépésre, aztán egyszer csak ez átbillent, és elkezdett magától működni. Egyre többen osztották tovább, és egy napon felhívtak egy kiadótól, hogy ők szeretnének foglalkozni ezzel a számmal. Úgyhogy így született az első kislemez.

Nekem úgy tűnik, hogy ez aztán egyre komolyodott. A következő számodhoz, egyúttal saját szerzeményedhez, a Reality-hez készült videó már elég összetett munkának tűnik. Gyanítom, jelentősebb büdzsére volt szükség hozzá.

Ne hidd! Egyáltalán nem volt drága videó. Szinte baráti áron készítette el ugyanaz a csapat, akik az első klipet is. Megkérdeztem őket, hogy lenne-e kedvük a következő számomhoz is forgatni, ők pedig boldogan elvállalták. Áron alul. És a végeredmény elég menő lett.

Mi a helyzet most? Ez még mindig egy hobbi? Vagy most már vannak komoly elvárások veled szemben?

Olyasmi. Hát figyelj, most éppen itt vagyok a Balaton Soundon, de ezen kívül meghívtak még csomó másik fesztiválra is. Ez azért őrület! Lesz két nap pihenőm, aztán repülök is Ibizára. Közben nemrégen jött ki a legújabb számom, a Beautiful Life, ami szintén egyre népszerűbb. Szeptemberre időzítettem aztán a következőt. Szóval, igen, már vannak komoly elvárások.

Aztán megmozgatta a soundereket rendesen Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Szerinted miért működik a zenéd? A Nagyszínpad például tele van veretéssel. Azokhoz képest a tiéd egészen más vonalat képvisel, mégis népszerű.

Ezt az ún. EDM-et nem nehéz szeretni. Ha egyáltalán nem ismered az elektronikus zenét, és odamész a Nagyszínpadhoz, akkor is valami rendkívül szórakoztatót kapsz. Könnyen el tudsz rá lazulni. Rögtön ugrálni kezdesz, megőrülsz, meg ilyenek. És ez megy mindenhol. Az enyém ezzel ellentétben sokkal nyugodtabb, visszafogottabb, de továbbra is jól táncolható. Mélyebb élményt kaphat az én közönségem, de azért nem viszem túlzásba. Bőven szórakoztatóak az én szettjeim is. Nem is igazán tennék ilyen szempontból különbséget. A Nagyszínpad zúzdájában és az én lágyabb szettem alatt is egyformán jól érezhetik magukat az emberek. És egyébként nem árt a változatosság. Az a jó egy ehhez hasonló fesztiválon, hogy sok mindenbe bele tudunk kóstolni.

Hogy születnek a számaid? Összeállt mögéd már egy egész csapat, vagy van legalább egy producered, aki a segítségedre van a dalszerzésben, a stílus meghatározásában, vagy valaki, aki külső szemként rá tud nézni a produkciódra?

Nem nagyon van segítségem, egyedül álmodom meg a számokat. Bár ez sem mindig igaz, hiszen például az énekesek, akikkel együttműködöm, sok mindenben tudnak támogatni. Velük többnyire interneten keresztül beszéljük meg a dolgokat. Egyeztetjük az elképzeléseinket, aztán végül átküldik nekem az énekhangokat egy-egy fájlban. A most készülő albumom olyan szempontból más, hogy lesznek együttműködők, meg olyanok, akik valamilyen módon részt vesznek a munkában, de ők főleg azért, mert szeretik, amit csinálok, és maguk is szeretnének a projekt részeivé válni. Rendszerint azért elég határozott elképzelésem van arról, hogy mit szeretnék csinálni, és hogyan.

Valami újat szeretne a fellépésein Fotó: Adrián Zoltán - Origo

És akkor mi a helyzet most? Híres vagy, fellépésekre jársz, és ennyi?

Úgy néz ki, hogy egész nyáron turnézni fogok. Szeretnék új számokat kihozni, ráadásul a terveim szerint ősszel jön az első albumom. Nem mellesleg szeretnék összehozni egy ún. live tourt is.

Ez mit jelent?

Szeretném, ha egy-két zenész lenne velem a fellépéseimen. Azt nehéz összehozni, hogy az ilyen típusú zene teljes egészében élőben szólaljon meg a színpadon, de azért lehet izgalmasabbá tenni annál, minthogy egy DJ önmagában dülöngéljen a keverő mögött. Nem tudom még, hogy pontosan mit tudunk majd megvalósítani az elképzelésekből, hiszen az albumot is csak most fejeztem be az autóban.

Mármint tényleg pont most?

Igen. Pontosabban fogalmazva most állt össze minden. Még átküldöm egy srácnak, aki meghallgatja, hogy rendben van-e a hangzás, még keverünk rajta, meg alakítgatunk egy-két dolgot, de alapvetően már megvan. Szóval a következő lépés az, hogy valamilyen formában ezt majd színpadra vigyem. Lehetőleg élő hangszeres kísérettel.