Csütörtökön kezdődik a Hello Wood nyári egyeteme

2016.07.13. 16:55

Csütörtökön kezdődik el az idei Hello Wood nemzetközi nyári egyetem és fesztivál a Kapolcs melletti Csórompusztán, ahová idén is több mint 30 országból érkeznek hallgatók és oktatók.

Július 14-én indul a Hello Wood nyári egyeteme.Forrás: Hello Wood

A Hello Wood résztvevői ebben az évben a nemzetközi építészeti diskurzus egyik fontos témájára, a letelepedés és a közösség otthonteremtésének kérdéseire igyekeznek majd reflektálni építményeikkel, a tavaly indult Falu Projekt (Project Village) keretében - közölték a szervezők.

Tavaly a cél egy olyan alternatív, kísérleti faluközösség létrehozása volt, amelyben az elkészült installációk és épületek egymásra és a közösség igényeire adnak lehetséges válaszokat. Így született meg a guruló kocsma (Rolling Pub), a falumozi (Village Cinema) vagy éppen a migrációs ház (Migrant House) is.

Mindenkinek a fejében más kép él arról, milyen egy falu.Forrás: Hello Wood

Az egyhetes program alatt a résztvevők napközben az építkezés, délután az előadások és vitasorozatok, este pedig a bulik folyamán alakítják ki az építészek által ideálisnak tartott falu szerkezetét. A terv egy olyan Hello Wood falu megépítése, amely évről évre helyet ad a nyári egyetemnek, ezzel biztosítva a campus folyamatos megújulását.

Idén olyan elismert építészek és művészek fognak projektet vezetni, mint a német installációs művész, Markus Heinsdorff vagy az interdiszciplináris kutatásokkal és kortárs urbanisztikával foglalkozó Urban Think-Tank. Vendég lesz még az építészet szociális vonatkozásait elméletben és gyakorlatban kutató lisszaboni FORA, a Moszkva-Bázel-New York háromszögben mozgó Kosmos Architects csapata, a berlini művészeti egyetem, az UDK kutatói, valamint számos független építész a világ 12 országából.

Az elkészült installációk és épületek egymásra és a közösség igényeire adnak lehetséges válaszokat.Forrás: Talaber Géza

A Hello Wood egy független oktatási platform, amely évente rendezi meg Európa egyik vezető építészeti nyári egyetemét, mindemellett a program jó lehetőséget biztosít a nemzetközi csapatokban dolgozó magyar diákoknak, hogy konkrét helyzetekben gyakorolhassák az angol építészeti szaknyelvet is. A tábor 2015-ben elnyerte a rangos Architizer A+ Awards Learning kategóriájának díját, valamint a kategória közönségdíját is a magyar csapat kapta.