Többet látott a világból, mint mi, többiek

Könyvhét, Megnyitó, Esterházy Péter, 2016. 06. 09. Esterházy Péter Könyv Könyvhét megnyitó
Esterházy Péter a 2016-os Könyvhéten.
Vágólapra másolva!
"Többet látott a világból, mint mi, többiek" - méltatta a csütörtökön elhunyt Esterházy Péter írót az MTI megkeresésére korábbi alkotótársa, Szüts Miklós képzőművész, akivel tavaly közös kötete jelent meg.
Vágólapra másolva!

Tudni lehetett, hogy hamarosan bekövetkezik - szólt a Kossuth-díjas író haláláról Szüts Miklós, hozzátéve: Esterházy Péter addig akart élni, amíg mondatokat tudott írni.

- idézte fel a festőművész.

Szüts Miklós szerint

Esterházy Péter halálával mindenki szegényebb lett,

nem csak azok, akik használták a könyveit, hiszen mindenkiért írt, legfeljebb nem mindenkinek" - fogalmazott.

Esterházy Péter a 2016-os Könyvhéten. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Esterházy Péter és Szüts Miklós 2015 végén A bűnös címmel közös kötettel is jelentkeztek, amelyet mind a kritika, mind a közönség jól fogadott.

Szüts Miklós hangsúlyozta: Esterházy Péterrel nem együtt, de közös munkán dolgoztak: "ő csinálta az ő dolgát és én az enyémet, míg ezek egy áldott pillanatban, szerencsésen összefonódtak".

"Nagyon boldog voltam ezzel a könyvvel tavaly novemberben, és

az utolsó naplójából kiderül, ő is nagyon örült, hogy kitaláltunk valamit: a képek és a szöveg együtt dolgoznak,

egyik a másik vállára áll, és úgy másznak fölfelé" - szólt közös munkájuk eredményéről Szüts Miklós.

Esterházy Péter halálának hírét családja és a Magvető Kiadó jelentette be csütörtökön este. A 66 évesen elhunyt író hasnyálmirigyrákban szenvedett, betegségét tavaly hozta nyilvánosságra, és könyvet is írt róla. Alig több mint egy hónapja még megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet, Hasnyálmirigynapló című kötete a rendezvény budapesti programjainak legnépszerűbb kiadványa volt.