Dédanyám, a Lilaruhás nő

2016.07.24. 11:36

Ritkaságokat, Szinyei-festmények másolatait és a Szinyei család birtokában lévő negatívokról készült kópiákat állítottak ki a fonyódi Velics-villában, ahol egyébként száz évvel ezelőtt járt először Szinyei Merse Pál. Az első világháború idején két nyáron át festett itt Szinyei, összesen tíz képet. A kiállításról, az emlékekről és a hagyatékról a művész dédunokájával, Szinyei Merse Anna művészettörténésszel beszélgettünk.

Éppen száz évvel ezelőtt járt Fonyódon először Szinyei Merse Pál – ezért nyílt ez a kiállítás is. Mikor gondoltak először arra, hogy emléket kellene állítani itt Szinyei Merse Pálnak?

Húsz évvel ezelőtt kerestek fel először, hogy ezt a villát – a Velics-villát – renoválni kellene, és emléket kellene állítani dédapámnak, aki 1916-17-ben, két nyáron át dolgozott Fonyódon, és itt lakott a családjával. Akkor emléktáblát helyeztek ki a villa oldalára, és én mondhattam az avatóbeszédet. Magyarországon egyébként igen kevés a mester emlékhelye, ugyanis a Felvidéken, Szinyeújfaluban született, később Jernyére költözött a család.

 

Közelebb szeretnék hozni Szinyei Merse Pál művészetét az emberekhezFotó: Talán Csaba

Addig, amíg Fonyódon nem állítottak emléket Szinyei Merse Pálnak, csak a Magyar Nemzeti Galériában volt látható néhány fő műve az állandó kiállításon, illetve egy-két képe vidéki múzeumokban. 1990-ben én rendeztem a mindezidáig legteljesebb életmű-kiállítását, ahol kortársai, tanítványai körében volt látható a munkássága.

Ebből az alkalomból jelenhetett meg végre, több év pihentetés után, a róla írott nagymonográfiám, egy évvel az Akadémiai Kiadó által publikált dokumentum kötetem után, amelyben a művész levelezését, önéletrajzait és a családtagok emlékezéseit közöltem, számos korabeli dokumentumfotó, kíséretében. Közöttük már szerepeltek fonyódi felvételek is. Családunkban többen is igyekeztünk összegyűjteni és megőrizni a dédapám életével és munkásságával kapcsolatos anyagokat, kutattuk a forrásokat, és mindig arra törekedtünk, hogy közelebb hozzuk a művészt az emberekhez. A tudományos feldolgozás aztán persze az én kitüntető feladatom maradt, mind a mai napig. Ennek a munkának az egyik újabb fontos állomása Fonyód. Ahogy már említettem, húsz évvel ezelőtt kitették az emléktáblát, tíz éve a már rendbe hozott házban emlékeztek meg a 90 éves évfordulóról, most pedig megrendezték ezt a centenáriumi kiállítást, ahol nemcsak Szinyei Merse Pál itt készült festményeinek másolatait állították ki, hanem azokat is, amelyeket a gyermekei festettek Fonyódon. Valamint a hagyatékban megmaradt negatívokról készült fotókat is meg lehet nézni. Néhányat ezek közül első alkalommal láthat most a nagyközönség, akárcsak a festményeknek a felét.

Az első világháború éveiben nyaralt a Szinyei család a BalatonnálForrás: Talán Csaba

Amikor száz évvel ezelőtt itt töltötte a nyári hónapokat a dédapja, akkor éppen ebben a villában lakott, ugye?

Igen. A villa hátsó frontján van egy szép fafaragásos veranda, egy terasz, ami a nyaralóházaknak egy tipikus építészeti megoldása volt a Felvidéken is, és itt, a Balatonnál is. A kiállításon látható egy fotó, amelyen a fronton lévő nagyapám kivételével ott ül az egész család – még a kamasz korú unokák felügyeletére meghívott akkori festőnövendék, Molnár C. Pál is. Ennek a fényképnek az alapján újították fel a verandát.

A festmények megörökítik a gyönyörű balatoni tájatForrás: Talán Csaba

Miért éppen Fonyódon töltötte 1916-ban és 1917-ben a nyarat Szinyei?

Ez a világháború időszaka volt. Szomorú időszak – nemcsak történelmileg, hanem a családunkban is. Apám és nagybátyám édesanyja, Zeyk Janka – tehát a festő menye – a háború elején meghalt. Akkoriban hatalmas járványok voltak, ő tüdővészben ment el. A festő fiát, Félixet pedig behívták katonának. Huszár hadnagy volt.

Az unokák tehát a nagyapjukra – Szinyei Merse Pálra – és egyetlen életben maradt leányára, Rózsira maradtak. Úgy döntöttek, hogy egészséges és szép helyre viszik nyaralni az unokákat, ahol festeni is lehet. A háború előtt ez nem jelentett gondot, mert a felvidéki birtokon nyaralhattak. A háború miatt viszont 1916-ban már nem mehettek oda.Szinyei Merse Pál 1905 óta a budapesti Képzőművészeti Főiskola igazgatója volt és jóbarátja, koronghi Lippich Elek fonyód-bélatelepi villatulajdonos tanácsára érkeztek Fonyódra.

Szinyei Merse Pál tíz képet festett FonyódonFotó: Talán Csaba

Hány képet festett Fonyódon Szinyei Merse Pál?

Úgy tudjuk, hogy összesen tízet. Nem mind látható a kiállításon, hiszen hollétüket sem ismerjük, de néhány olyan dokumentummal is találkozhat itt az érdeklődő, amelyekről korábban még én sem tudtam. Varga István helytörténész kutatásai sokat segítettek abban, hogy ezen a kiállításon és főként az azt kísérő kiadványban számos új, eddig ismeretlen anyagot is megismerhessen a látogató, illetve az olvasó.

Gyerekként hogyan tudatosult önben, hogy a dédapja egy nagyon híres festő?

Őt persze nem ismerhettem, hiszen 1920-ban meghalt.
Dédanyám, a „Lilaruhás nő", Probstner Zsófia viszont 101 éves korában hunyta le örökre a szemét. Utolsó éveiben az Ódry Árpád művészotthonban lakott, ahol az összes leszármazott összegyűlt a születésének centenáriumán. Nekünk, gyermekeknek döbbenetes élmény volt a Dédivel való találkozás: mint mindig, akkor is szálfaegyenesen ült a széken, királynői alkattal – ahogy a lilaruhás képén is láthatjuk.Mindig nagyon kedves volt velünk, dédunokákkal. Szinyeitől nagyapám volt az egyetlen fia és Rózsi az egyetlen leánya, aki megérte idős korát - bár mindketten egy évvel megelőzték őt a halálban. Hat gyermekük volt összesen, de négy leányka korán meghalt diftériában vagy agyhártyagyulladásban. Emiatt és persze a meg nem értettsége és a bántó kritikák miatt alkotói válsággal küszködő nagy tehetségű festővel folytatott viták miatt is eléggé szomorú volt az élet a Szinyei családban, hiszen dédanyám egészen más, sikerekkel teli művészéletről álmodozott, nem pedig egy Isten háta mögötti kis faluról. Tönkre is ment végül a házasságuk, dédanyám újra férjhez ment egy közeli birtokoshoz, akitől aztán elég korán megözvegyült. Második házasságából további öt gyermeke született, akiket még én is jól ismertem. A 11 gyermek világra hozatala tehát egyáltalán nem ártott meg a matuzsálemi kort megért Dédikénknek.

Hatéves korában értette meg, hogy a dédapja nagyon híres festő voltFotó: Talán Csaba

Ami pedig a Szinyeitől származó két gyermekét illeti, mindketten felnőtt korukban kezdtek festeni. Rózsi nem csak apjától leste el a mesterséget, hanem a Képzőművészeti Főiskolára, sőt a nagybányai szabad festőiskolába is járt, a Magyar Képzőművésznők Egyesületének tagjaként kiállító művész lett, bár elég korán abbahagyta ezt a mesterséget, mondván hogy úgy sem tudja utolérni zseniális apja nagyszerű eredményeit. Nagyapám is festegetett, de sosem képezte magát, amatőr maradt. Az ő mindösszesen tucatnyi műve, Rózsi néni pár tájképe, meg dédapám fő műveinek reprodukciói között nőttem fel, hiszen minden fontos Szinyei alkotás akkor már a Szépművészeti Múzeum, majd a Nemzeti Galéria falán függött. Ma már sajnos jóval kevesebb van közülük az állandó kiállításokon, a többit raktárban őrzik, vagy nagy ritkán időszaki kiállításokra kölcsönzik. A legtöbb Szinyei kép akkor volt egyszerre látható, amikor saját rendezésemben, főmúzeológusként, külön Szinyei termet alakíthattam ki a Budavári Palotában a 19. századi állandó kiállítás részeként - ez mintegy 25 évig nem került átrendezésre. Aztán 1990-ben a nagy gyűjteményes Szinyei kiállítás is az én örömteli feladatom lett. Sokat dolgoztam mindezek előkészítésén, és boldogan idéztem fel magamban dédapámnak a mindössze hat éves koromban látott nagy kiállítását is. 1845-ben született Szinyei Merse Pál, de a második világháború miatt a centenáriumi Szinyei-kiállítás nem 1945-ben, hanem 1948-ban volt – erre például már tisztán emlékszem.

A Szépművészeti Múzeumban voltunk, ahol rengeteg Szinyei-képet állítottak ki. Azt hiszem, akkor értettem meg először, hogy itt valami nagyon izgalmas dologról van szó, hogy az én dédapám tényleg nagyon híres festő.

Arról beszéltek a családban, hogy Szinyei Merse Pál milyen habitusú ember volt?

Az egész családunk meglehetősen szangvinikus. Apai és anyai ágon is. Ezenkívül mindenkibe szorult egy kis művészi véna. Ha nem festészetben, akkor zenében vagy másban. A nagyobbik leányom például idegenvezető-tolmácsként számos nyelven beszél és közben remekül fotózik, a négy gyermekes kisebbik meg faszobrász-restaurátor. De unokáink is szépen rajzolnak, akárcsak az egyik unokahúgom. Szinte mindenkiben megvan a művészet iránti affinitás.
Arról, hogy milyen volt a dédapám, nem sokat meséltek a családban – nyilván azért, mert túl fiatalnak találtak, és nem akartak minket a részletekkel terhelni. Nagyapám csak a vidám dolgokról mesélt, például arról, hogy dédapám szeretett vadászni, ugyanakkor igen kényelmes ember volt. Szívesen adomázott.Később, amikor már a forrásokat és a családtagok írásban rögzített visszaemlékezéseit is olvashattam Szinyeiről, akkor értettem meg igazán a nehéz életét és természetét. Az 1989-ben megjelent, de már öt évvel korábban összeállított dokumentum-kötetemhez sajnos nem tudtam édesapámat kikérdezni, mert ő 1958-ban már meghalt, töredékes visszaemlékezéseit azonban, Rózsi néniével együtt, publikálhattam. Ezek jó kulcsot adnak a szerencsétlen sorsú, meg nem értett zseniális festő problémáinak megértéséhez. Apám testvére, Fekó bácsi azonban még élt és segített is bizonyos dolgok megvilágításában, amelyeket azután a nagymonográfiámban is megírtam. Mindig arra törekedtem ugyanis, hogy a szavahihető dokumentumokból, tanúságtételekből és természetesen magukból a festményekből, rajzokból kiindulva fejlesszem ki az egyes nagymesterek monográfiáit, amelyeket az elmúlt fél évszázad alatt publikálhattam. Fekó bácsi idős kori fonyódi látogatása alapján írt újságcikke indította el a Velics villa fontosságának felismerését. És egyetlen fiának, Lászlónak az elsőszülöttje, Bálint révén folytatódik fiúágon a családfánk, így nem hal ki a Szinyei Merse név.

Szinyei Merse Anna úgy érzi, nem esik reflektorfény festőművész dédapja életművéreForrás: Talán Csaba

A család lezárta a Szinyei-életmű feldolgozását, vagy még mindig találnak meglepetéseket?

Bár 25 évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy a család és a magam részéről lezárhatom a Szinyei-kutatásokat, időnként érnek meglepetések, így folytatom az anyaggyűjtést egy újabb kötethez. Talán szükség is van erre, mert úgy érzem,
nem esik túl nagy reflektorfény Szinyei Merse Pálra.Éppen ezért is fontosak és meghatóak a helyi törekvések, például ez a fonyódi.

Sajnos nem lesz Szinyei-múzeumForrás: Talán Csaba

Abba már beletörődtem, hogy tavaly óta egyelőre csak Szlovákiában, az ősi Szinyei-birtok Jernyén van Szinyeiről elnevezett képtár az Európai Uniós forrásokból szépen restaurált családi kastélyban kiállított nagyszámú reprodukcióból és az általam adományozott sok-sok dokumentumból. Ki tudja, hogy Magyarországon lesz-e valaha igény egy Szinyei-múzeum felállítására? Pedig közeledik a születése 175. és halála 100. évfordulója, amely kiváló alkalmat nyújtana a Szinyei-kultusz kiszélesítésére, hogy minél többen felismerhessék, milyen korszakalkotó remekműveket köszönhet nemzetünk az ő géniuszának. Sok művészünket megtisztelt már az utókor emlékmúzeummal, Szinyei is megérdemelné ezt a figyelmet. És időszerű lenne egy legalább száz színes reprodukciót tartalmazó komoly kötet kiadása is, akár az én nagymonográfiám frissített, a legújabb kutatásokat is tartalmazó, ám rövidített szövege alapján. Nem életszerű ugyanis, hogy a magyar művészet egyik legnagyobb koloristájának csak kevés művét ismerheti az utókor az idejét múlt fekete-fehér reprodukciók helyett teljes színes kiadásban. A kiadók eddig megrettentek a feladat nagyságától, Remélem, amíg élek, még meg tudom csinálni, és nem az unokák generációjának kell befejeznie ezt a munkát.