Az 1956-ban történtek 60. évfordulója alkalmából az írótábor résztvevői azt vizsgálják majd, hogy Magyarország 20. századi történelmének egyik legmeghatározóbb eseménye mennyire és milyen formában épült be a művészek alkotásaiba, legyen az akár az irodalom, a zene, a képzőművészet, a színház és filmművészet, vagy éppen a tánc.
Szentmártoni János szerint az írótábor résztevőinek fontos és méltó arról is beszélniük, hogy az 1956-os szabadságharc az irodalom- és történelemoktatásban elegendő mértékben van-e jelen. Szerinte érdekes kérdés, hogy
vajon elégedettek lehetünk-e az eredménnyel, beépült-e kellőképpen forradalmunk a kulturális és – rajta keresztül – a társadalmi köztudatba?
A szervezők azt szeretnék, hogy konkrét művek, jelenségek és folyamatok, kezdeményezések és eredmények tükrében foglalkozzanak az írótábor résztvevői a témával. Külön
vizsgálják 1956-ot és 1989-et és az 1989-től máig terjedő időszakot.
A Tokaji Írótábor nagy hagyományokkal rendelkezik, az egyik legrégebbi regionális, nemzetközi irodalmi-közéleti fórum, amely a kezdetektől befogadta a különböző nézeteket valló írókat, közéleti szereplőket, hogy
fejtsék ki nézeteiket, ütköztessék azokat.
A hetvenes évektől itt vetődtek fel először olyan társadalmi kérdések, mint a népességfogyás, a környezetvédelem, a kistelepülések helyzete, a lakótelepi elszigetelődés vagy a határon túli magyarság sorsa, és
itt foglalkoztak először a magyar irodalom jelenlétével Európában.
Az írótábor elindítóinak szellemi hátterét a Tokajjal szomszédos Tiszaladány szolgáltatta, amelynek lakói ma is híven őrzik a népi írókkal – Sinka Istvánnal, Somogyi Imrével, Szabó Pállal, Móricz Zsigmonddal, Veres Péterrel – való kapcsolatuk emlékét.