Klasszikus vonal erős kortárs hangsúllyal

Máté Gábor színész, a Katona színház igazgatója ad interjút 2015. március 16-án
Máté Gábor színész, a Katona színház igazgatója ad interjút 2015. március 16-án
Vágólapra másolva!
Nagyon erős "klasszikus vonal" jellemzi a budapesti Katona József Színház 2016/2017-es évadának bemutatóit, amelyek közül azonban nem hiányoznak a fontos kortárs művek sem - mondta el Máté Gábor igazgató hétfői online tájékoztatóján.
Vágólapra másolva!
Máté Gábor Fotó: Szabó Gábor - Origo

A direktor bejelentése szerint a nagyszínpadon az első bemutatót, Moliere A nők iskolája című színművét Ascher Tamás rendezi.

A Kamrában Dömötör András viszi színre Ferdinand von Schirach Terror című darabját. A kortárs szerző munkáját tavaly Németországban tizenhárom városban mutatták be - mondta el Máté Gábor. A darab súlyos morális problémát feszeget:

egy vadászpilótának kell döntenie arról, hogy lelő-e egy utasszállítót, amelynek a fedélzetén terroristák azzal fenyegetőznek, hogy a repülőt a müncheni stadion 70 ezer nézője közé vezetik.


Az előadás után a néző szavazhat, hogy a darab két alternatív befejezése közül melyiket játsszák el: bűnösnek vagy ártatlannak tartják-e a pilótát - árulta el az igazgató, hozzátéve: az a céljuk, hogy

a nézők gondolkodóként legyenek jelen a színházban.

Karácsony előtt két bemutatóval készül a Katona: a nagyszínpadon Székely Kriszta rendezi Ibsen Nórá-ját Ónodi Eszter főszereplésével, Hegymegi Máté pedig Günther Grass Bádogdob-jának színpadi adaptációját mutatja be a Kamrában.

Máté Gábor viszi színre Frances Ya-Chu Cowhig A tökéletes boldogság világa című darabját, amelynek témája a mélyszegénység, majd Gothár Péter rendezésében lesz látható Martin McDonagh Hóhérok című műve, amely a halálbüntetés előtti utolsó angliai akasztásról szól; a főszereplő Fekete
Ernő.

Zsámbéki Gábor rendezi Puskin Borisz Godunov című drámáját a nagyszínpadon, a Kamra utolsó bemutatója pedig Brecht Kaukázusi krétakör-e lesz Székely Kriszta rendezésében, Pálmai Anna és Ötvös András főszereplésével.

A Sufniban is készülnek egy premierrel, Duncan McMillan Lélegzet című kétszemélyes, "lírai hangvételű, költői erejű" darabjában Nagy Ervint és Pálos Hannát láthatja a közönség Forgács Péter
rendezésében.

Máté Gábor elmondta: új tag ebben az évadban nem érkezik a társulatba, a nemrég távozott Haumann Péter szerepeit pedig más művészek veszik át. Az egyetemi hallgatók közül Kovács Tamás, Vizi Dávid és Lestyán Attila játszanak majd a Katonában ebben az évadban.

Az igazgató ismertette

az idei Vastaps-díjasok névsorát is:

különdíjat ítéltek meg Kolonits Klára operaénekesnek, a legjobb férfi mellékszereplő Bezerédi Zoltán lett, a legjobb női mellékszereplő díját megosztva Jordán Adél és Pálmai Anna nyerte el.

A legjobb férfi főszereplő díjával Mészáros Bélát tüntették ki, Rezes Judit a legjobb női főszereplő díját érdemelte ki, a legjobb rendezés díját Máté Gábor kapta.