Szabó István is rendezni fog a Vígszínházban

NE használd!!!
NE használd!!! Budapest, 2015. június 20. A Vígszínház műemlék épülete a főváros XIII. kerületében, a Szent István körúton. MTVA/Bizományosi: Lehotka László *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.MTVA/Bizományosi: Lehotka László *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Megkezdődött a Vígszínház 121. évada: egy hét alatt négy készülő produkció próbái is elindultak, az első hétvégén pedig közel háromezren látogattak el a Víg és Pesti előadásaira. A színház tíz új bemutatóra készül a 2016/2017-es évadban.
Vágólapra másolva!

Újra a Vígszínházban rendez a nagyszerű alkotó, Michal Dočekal, aki ezúttal a Bűn és bűnhődést állítja színpadra. Raszkolnyikov szerepében Orosz Ákos, Porfirijként Stohl András látható. A Vígszínház az előadást a 100 éve született Jurij Petrovics Ljubimovnak ajánlja, a premier október 15-én lesz.

Az Audiencia, az utóbbi évek egyik sikerdarabja a Broadway és a West End színházai után a Pesti Színházba érkezik

Valló Péter rendezésében. II. Erzsébet királynő, azaz Halász Judit audienciáin fogadja miniszterelnökeit, Churchillt, azaz Lukács Sándort, John Majort, azaz Fesztbaum Bélát, Harold Wilsont, azaz Hegedűs D Gézát. Az előadást október 14-én mutatják be a Pestiben.

Négy új magyar bemutató is lesz: szeptemberben Márai Sándor sokáig kiadatlanul kallódott, Hallgatni akartam című művét mutatják be a Házi Színpadon. A Hallgatni akartam Hegedűs D. Géza előadásában egy vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak. A művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai Sándor, amely Marton László rendezésében lesz látható.

Szikszai Rémusz Bartis Attila a Vígszínház számára írta új darabját, a Rendezést állítja színpadra, és egy filmrendező is bemutatkozik saját művével. Kincses Réka A Pentheszileia Program című darabja szintén a Házi Színpadon lesz látható Szilágyi Csenge főszereplésével. A próbák augusztus 29-én délelőtt kezdődtek el a Németországban élő és alkotó filmrendező, író vezetésével, a premier október 16-án lesz.

A Pál utcai fiúkból a Dés László- Geszti Péter szerzőpáros Grecsó Krisztián íróval készített zenés színházi adaptációt,

a koreográfus Horváth Csaba, a rendező Marton László. A darab premierje november 5-én lesz.

Tavasszal érkezik a Víg nagyszínpadának harmadik bemutatója Shakespeare Szentivánéji álma, az előadást Kovács D. Dániel állítja színpadra, ezzel folytatva a Vígszínház immár hagyománnyá vált Shakespeare-sorozatát. Puck szerepében Eszenyi Enikőt, Zubolyként pedig Stohl Andrást láthatja a közönség.

A Pesti Színház harmadik bemutatója pedig Woody Allen nagysikerű filmjének adaptációja, a Szentivánéji szexkomédia lesz, amelyben Kern András egy szórakozott filozófia professzort alakít. Az előadás a kiváló orosz rendező, Aleksandr Bargman rendezi.

A Házi Színpadon a Távoli dal című színművet is bemutatják, amelyet a hosszú idő után újra színházban rendező, Oscar-díjas Szabó István állít színpadra.