A magyar daraboké lesz a főszerep a Rózsavölgyi Szalonban

Vágólapra másolva!
Négy magyar szerző, Szabó Magda, Agota Kristof, Molnár Ferenc és V. Kulcsár Ildikó műveit mutatja be a Rózsavölgyi Szalon 2016-2017-es évadában.
Vágólapra másolva!

"Minden évben törekszünk arra, hogy magyar darabot is bemutassunk, de

- mondta Zimányi Zsófia művészeti vezető a Szalon keddi évadnyitó tájékoztatóján Budapesten.

Az évad szeptember 16-án, Lucy Prebble Mellékhatások című darabjának magyarországi bemutatójával veszi kezdetét, amelyet Valló Péter rendezésében és Tóth Ildikó, Lengyel Ferenc, Sodró Eliza és Porogi Ádám előadásában láthat a közönség.

A magyar szerzők közül elsőként Szabó Magda Az őz című művének ősbemutatóját tartják október 15-én.

Az írónő 1959-ben megjelent regényéből készült színpadi darabot Őze Áron rendezi Nagy Mari, Gáspár Sándor, Spolarics Andrea, Erdélyi Tímea és Sipos Imre szereplésével. A darab főhősnője a szerelme sírjánál felidézi életét, és emlékeiből egy különleges női történet bontakozik ki.

A második magyar bemutató Agota Kristof Az analfabéta című művéből készült darab lesz november 8-án. Az 1956-ban Svájcba emigrált szerző műve aktuális témákat feszeget, szól az asszimiláció és a gyökértelenség problémáiról, az identitás, az országhatárok, a nyelv és a művészet kapcsolatáról. A darab főszereplője Kováts Adél lesz, rendezője Galgóczy Judit.

Ezt követi november 24-én Fesztbaum Béla önálló színházi estje "Szülőfalum, Pest" címmel, amelyet

Molnár Ferenc publicisztikáiból állított össze

a színész. Fesztbaum Béla a tájékoztatón elmondta, hogy Molnár Ferenc drámaírói életműve mögött ott van egy szenvedélyes, szellemes, elkötelezett és egyéni hangú újságírás, amellyel az elismert szerző egy kávéházi asztal mellől tart görbe tükröt az ő szeretett Pestjének. "Ez nem új színdarab, hanem szerkesztett, válogatott est lesz ezekből a Molnár-publicisztikákból, amelyeket a közönség kevéssé vagy talán egyáltalán nem ismer" - mondta. Az előadást Fesztbaum Béla szerzeményeiből álló zeneszámok kísérik.

December 15-én Valami csaj(ok) címmel, Pokorny Lia és Őze Áron főszereplésével Neil Labute komédiáját mutatja be a Szalon. A történet szerint egy középkorú férfi nősülni készül és elhatározza, hogy végigjárja élete nagy szerelmeit. A darab különlegessége, hogy

mind a négy különböző női karaktert Pokorny Lia alakítja.

A 2017-es elő bemutató Eric Assous Mesterhármas című darabja lesz, amely a házasfelek közötti apró titkokról rántja le a leplet. Szintén a párkapcsolatok kuszaságára világít rá két házaspár groteszk humorral megírt történetén keresztül Ivan Viripajev Illúziók című darabja, amelyet március 3-án mutatnak be.

Az évad bemutatóinak sorát V. Kulcsár Ildikó Három szótag: Sze-ret-lek című estje zárja április 20-án. A Hirtling István, Sütő Udvari András, V. Kulcsár Ildikó és Kádek Heny szereplésével, az ismert újságíró jókedvű, ironikus és szomorkás írásaiból összeállított zenés darab szituációs játékok sorozatát és rendhagyó párkapcsolati tréninget ígér a közönségnek Czeizel Gábor rendezésében.