Mai magyar nyelven adták ki Széchenyi Hitelét

1848
Gróf Széchenyi István a fontolva haladás híve volt
Vágólapra másolva!
Hat szakértő egy éven át dolgozott gróf Széchenyi István Hitel című munkáján. Legalább 7000 aposztrófot ütöttek ki a szövegből, a somogyi tájszavakat lecserélték és a másfél oldalas elkalandozásokat is tagolták. 
Vágólapra másolva!

A szakemberek törekedtek megőrizni a szöveg pontos tartalmát és Széchenyi mondatainak ízeit is, de sokat változtattak az eredeti mondatszerkezeteken és szavakon is. A ragozást is a korszerű nyelvtani szabályokhoz igazították.

A mai magyarra ültetéssel a Széchenyi Alapítványnak egyértelműen az volt a célja, hogy

minél többen olvassák Széchenyi majdnem 200 éves Hitel-ét,

azaz a magyar gazdasági szakirodalom egyik első művét. Buday Miklós, az alapítvány elnöke azt mondta az MTI-nek, hogy a Hitel-t sajnos nagyon kevesen olvassák, pedig az 1830-as első megjelenése óta szinte

semmit nem veszített aktualitásából.

A hitel tagoltan, átírva is aktuális Forrás: Origo

Buday Miklós azt mondta, annak ellenére aktuális a Hitel, hogy a Széchenyi által tárgyalt gazdasági problémák eltértek a maiaktól, és az akkori feltételek, körülmények is különböztek. Azt is mondta, hogy "a Hitel nem csupán a gazdasági értelemben vett kreditről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy

Buday Miklós szerint az önismeret fontosságától a másik meghallgatásának jelentőségéig komoly erkölcsi kérdések és alapvető emberi mondanivaló szövi át a művet. A Hitel emellett kiemelt figyelmet fordít a nemzeti sajátosságok megőrzésére is, mivel Széchenyi István hiszi, hogy nem lehet egy az egyben átvenni angol, német vagy francia példákat.

Mindenki Hitele

A magyarításra főleg azért volt szükség, mert a Hitel Széchenyi későbbi műveihez képest is

nagyon régies, és szótár nélkül alig értelmezhető,

ezért a nehézkes szöveggel nagyon kevesen képesek megbirkózni. Az eredeti szöveg átírásán Buday Miklós mellett öt másik szakértő (Dudás Márta, Horváth Attila, Velkey Ferenc, Kovács Anna és Rigó Mihály) dolgozott egy egész éven át.

Buday Miklós egyébként mindenkinek ajánlja a Hitel-t, aki szeretne javítani a sorsán. Az új kötetet egyébként rengeteg jegyzettel és kísérőtanulmánnyal látták el.