Megnyílnak a Nemzeti Színház kapui a hétvégén

2016.09.22. 14:00

A héten indult a tűzfalfestő fesztivál Budapesten, szombaton nyílt nap lesz a Nemzeti Színházban, de lesznek kiállítások is, ráadásul a Punnany Massif is a hétvégén zárja a nyári szezont. Hétvégi kulturális programajánló.

Koncert

Még lehet jegyet kapni a Punnany szombati koncertjére, de korlátozottan, mert a legolcsóbbak már elkeltek, így legkevesebb 3499 forintért lehet már csak bejutni annak, aki nem vette meg korábban a jegyét. A kapunyitás 17 órakor lesz, 18:45-től kezd az előzenekar, a Marge, és 20 óra 10-kor indít a Punnany. 

Kiállítás

A Müpában szerdán nyitották meg a Lucien Hervé fotóiból válogatott kiállítást, amelyet az Európai hidak 2016 - Francia napok a Müpában részeként rendeznek. Lucien Hervé a modern építészeti fotózás megteremtője, aki 1910-ben született Budapesten Elkán László néven. Budapesten szerzett érettségije után hagyta el Magyarországot, először Bécsbe utazott, majd Párizsban telepedett le.

1949-ben találkozott Le Corbusier-vel, aki egyből meghívta állandó fotósnak, miután látta egy akkor épülő marseilles-i lakótömbjéről készült fényképeit. Ettől kezdve szisztematikusan végigfényképezte a Le Corbusier-épületeket, és természetesen más építészek munkáit is. Érdekes, hogy Le Corbusier azt mondta, hogy Hervé képeinek segítségével ő maga is jobban megismeri saját épületeit. A kiállított fotókat a Müpa Előcsarnokban lehet megnézni - ingyenesen.

Gutenbergtől Zuckerbergig

mottóval, első alkalommal rendezik meg Budapesten a Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát. 2016. szeptember 24-25-án brit, dán, francia, holland, japán, német, olasz, orosz, osztrák, svájci és magyar antikváriusok várják a szakértőket, gyűjtőket és a könyveket szerető, ritkaságokra kíváncsi közönséget. A kínálat állítólag nagyon széles és minden pénztárcához igazodik. A könyvek mellett egyébként

kéziratokat, kottákat és nyomatokat is is lehet majd találni. 

A rendezvény mindkét hétvégi napon délelőtt 10 órától este 18 óráig várja az érdeklődőket a Pesti Vigadó épületében. Olyan ritkaságok lesznek ott, mint Albert Einstein eddig még nem publikált, kéziratos levele, amit 1928. december 10-én írt akkori asszisztensének, Herman Müntznek. Ezen kívül a Földvári Antikvárium elhozza Horthy Miklós Adolf Hitlernek címzett autográf levelét. A fejléces levélpapírra, 1938. november 19-i keltezéssel írt levélben Horthy arról tájékoztatja Hitlert, hogy ígéretéhez híven megküldte a kóstolót az almafajtákból.

A Lopott képek megnyitójának plakátjaForrás: Facebook.com/GodotGallery

A múlt héten nyílt Nagy Kriszta x-T kiállításaLopott képek címmel a Godot Galériában. Nagy Kriszta a Facebookon lévő családi képeket lopta el magánemberektől, és mixelte műalkotássá. Profilképeket, posztok fotóit és szelfiket lopott el, amelyek a kiállítás ideje alatt (október 8-ig)

vissza lehet vásárolni a galériában. 

Pénteken nyílik a World Press Photo kiállítás – szokás szerint – a Néprajzi Múzeumban. Idén 83 ezer fotó közül választották ki a nemzetközi World Press Photo pályázat díjazott felvételeit. A Múzeumban a kiválasztott 42 fotós 155 képét lehet megnézni, amelyek 45 ország 100 városába kalauzolják majd a látogatókat. 

A pályázat képanyagára idén erősen rányomta a bélyegét egy az egész világot érintő téma, a migráció. Ezzel foglalkozik a 2016-os kísérő kiállítás is Emberár - A modern népvándorlás szemtanúi címmel.

Színház

Szeptember 24-én, szombaton lesz a Nemzeti Színház nyílt napja. A programok 14 órakor kezdődnek és egészen 22 óráig tartanak. Érdemes folyamatosan figyelni a színház honlapját, mert vannak programok, amelyeken csak előzetes regisztrációval lehet résztvenni, és ezek folyamatosan telnek be. Az egyik sikerprogramra, a kulisszajárásra például már biztosan nem lehet jelentkezni.

Minden generációnak készül programokkal a színház. A gyerekeket külön zenés- és kézművesfoglalkozásokkal is várják a szervezők, de lesznek

kifejezetten fiataloknak szóló programok is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Volt egyszer egy Kaposvár címmel indul színházi sorozat a Gödör Klubban. A rendezvény célja, hogy bemutassa a '80-as évek legendás kaposvári színházát. Minden alkalommal a színház művészeit szólaltatják meg. A nyitóest szeptember 24-én, szombaton lesz a Gödör Spicc színpadán, ahol Jordán Tamás beszélget Csákányi Eszterrel, Molnár Piroskával, Lázár Katival, Pogány Judittal, Koltai Róberttel, Lukáts Andorral, Máté Gáborral és Bezerédi Zoltánnal. A belépő 500 forint.

A nyitóest házigazdája, Jordán TamásForrás: Bonyhádi Károly

A színészek az akkoriban született előadásokról, a színház mindennapjairól mesélnek majd érdekes sztorikat. A sorozat következő, már ismert állomásai október 9., 21. és 30. Itt már a beszélgetéseken kívül

önálló estekkel is készülnek a színészek. 

Fesztivál

Vasárnapig tart a Spinoza zsidó fesztivál, amely két programmal készül a hétvégére. Szombaton, 19 órától lesz Szakcsi-Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi közös koncertje, akik Seress Rezső és George Gershwin műveit adják elő. A fesztivál zárónapján, vasárnap este pedig Ki volt Sólyom Janka? című zenés est lesz, amellyel az egykoir dizőz-színésznőre emlékeznek. Mindkét program a Dob utcai

Spinoza Színházban lesz.

Pénteken kezdődik a 13. Design Hét Budapest, amelynek díszvendégei idén a visegrádi országok, mivel idén 25 éves a Visegrádi Együttműködés. Ráadásul ebben az évben kezdett működni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának partnerintézménye, a Visegrádi Szabadalmi Hivatal is. A szervezők azt írják, az együttműködés országai sok más mellett a dizájnban is hasonlóságot mutatnak.

Ezt a hasonlóságot az idei Design Héten a Központi értékek – Közös örökségünk a közép-európai kortárs designban című kiállítással mutatják be. Az idei rendezvény sztárdizájnerei a brit Benjamin Hubert és a francia Ionna Vautrin lesznek. A rendezvényhez applikáció és részletes program is készült.

Az idei Színes Város Budapest Fesztivál első átadott tűzfala az Arany János és a Sas utca sarkánForrás: Farkas András

Szerdán indult a harmadik Színes Város Budapest Fesztivál, amely idén a Színes Város Csoport, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Budapest2024 összefogásával valósul meg. A fesztivál idén is egyhónapos, és a fő téma a tűzfalfestés lesz, de

több kulturális és zenei programmal is készülnek a szervezők. 

A fesztivált szerdán nyitották meg, és át is adták az első lefestett tűzfalat az Arany János utca és a Sas utca sarkán. A két művész FatHeat és Ciripp volt. A 2016-os év a városra és a vízre, valamint az Olimpiára épül Budapesten. A város különböző pontjain lévő alkotásokat magyar és külföldi (lengyel, spanyol, orosz, francia, brit) művészek készítették, vagy ebben a pillanatban is készítik.