Groteszk alakok és a Szent Korona ékkövei is felkerültek a Rákóczi híd pillérére

2016.10.12. 11:15

Eddig 20 ezernél is több négyzetméter falfelületet színeztek már ki. Fesztiváljuk még mindig tart, folyamatosan adják át a lefestett köztéri falfelületeket szeptember vége óta. Céljuk a színezés, de örülnek, ha az ember elgondolkodik a művészi falak előtt állva. Ők a Színes Város Csoport, akik már fesztivált is gyúrtak a Budapestet szépítő mozgalmukból. Ez a Színes Város Budapest, amely szeptember 21. óta tart egészen október 19-ig. Az Origónak a csoport művészeti kurátora, Nádudvari Noémi beszélt munkájukról és a fesztiválról. Az idei fesztivál egyik alkotóját, Borbás Mártont pedig arról kérdeztük, milyen kihívásokkal kell megküzdenie annak a művésznek, aki több száz négyzetméteres falat készül kifesteni. Márton a Rákóczi híd egyik pillérét festette le, és munkáját szerdán adták át hivatalosan a fesztivál keretében.

A Színes Város Csoport Magyarország első tűzfal- és köztérszínesítő szervezete. A civil alapokon nyugvó projekt már évek óta foglalkozik a köztérszínesítés legális formáival. A mozgalommá nőtt csoport munkája a Vasarely-féle 1983-as Színes Város koncepciójára épül, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára. 

Nádudvari Noémi, a Színes Város Csoport művészeti kurátoraFotó: Mudra László - Origo

Mióta létezik a csoport, és mióta rendeznek fesztiválokat?

A Színes Város Csoport 2008-ban alakult, és indította el a városszínesítő mozgalmat. Az elején még egy-egy projekttel kezdték a munkát, például a Merlin falát festették meg a Károly körúton, vagy a Flórián teret, később középiskolás diákokkal is dolgoztak. Nemcsak Budapesten, hanem vidéki városokban is aktívan dolgozott a csoport már a kezdetektől fogva. Én nagyjából 2013-ban találkoztam többek között Flór Péterrel.

Sokat beszélgettünk a tűzfalfestés műfajáról, kultúrájáról, és arról, hogy ki hogyan képzeli el a megvalósítást Magyarországon.

Eleinte szakmai tanácsadóként vettem részt a csoport munkájában, például zsűritagnak hívtak projektekbe. Aztán 2014-ben sikerült annyi szponzorációt összegyűjteni, hogy már fesztiválban tudtunk gondolkodni, ez a formátum egyébként külföldön akkor már egy jó ideje működő dolog volt.

Mit jelent a festés esetében a fesztiválforma?

A lényeg, hogy adott idő alatt, koncentráltan történjen a festés. Az időszak pedig ne nyúljon el hónapokig. 2014-ben azzal a céllal indítottuk az első fesztivált, hogy nagyjából egy hónap alatt le tudjunk festetni 10 falat Budapesten.

„Az idei tematikában az is jó, hogy nagyon sok teret ad a művészeknek”Fotó: Mudra László - Origo

Az idei már a harmadik ilyen fesztivál... A falak száma változott 2014 óta?

Igen, változó a mennyiség. A cél mindenképpen az lenne, hogy egyre több falat tudjunk lefestetni, de azt tudni kell, hogy ez egy elég költséges műfaj. Ráadásul rengeteg engedélyre is szükség van ahhoz, hogy egy-egy fal elkészüljön. Akár a fesztivál ideje alatt is történhetnek változások az eredeti tervhez képest. Tehát indulunk egy számról, és a végén nagyjából összejön a tíz festés,

ami nem mindig tűzfalat jelent, mert kisebb-nagyobb méretekkel is foglalkozunk.

A fesztivál tehát valójában nem csupán tűzfalakról, hanem inkább köztéri művészetről szól, aminek ugye nem kell minden esetben tűzfalon megvalósulnia.

A főváros mindig támogatta a fesztivált?

Már az első, 2014-es fesztiválban is mellénk állt Tarlós úr fővédnökként, idén pedig a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Budapest2024 a két legfőbb támogatónk, ezért idén jóval nagyobb lendületet kapott a fesztivál.

A fesztivál szeptember 21-től október 19-ig tart. Kőbe van vésve, hogy ki mikor és mit fest?

Általában a festések egy része már a fesztivál előtt elkezdődik, és természetesen van olyan, ami a legvégén készül el. Ha valaki nyitott szemmel jár a városban, akkor már több, újonnan festett falat is láthat, amelyek tavaly még egyszerű tűzfalak voltak.

Az idei téma Budapest, a víz és az olimpia. Ezeket a csoport adja ki a művészeknek?

A szponzorokkal közösen találjuk ki a témákat. Az idei tematikában az is jó, hogy nagyon sok teret ad a művészeknek, és ez egy nagyon fontos szempont ebben a műfajban is.

Nádudvari Noémi kurátor és Borbás Márton alkotóFotó: Mudra László - Origo

Azt lehet tudni, hogy külföldön jóval nagyobb hagyományai vannak ennek a műfajnak. A csoport törekszik a nemzetközi kapcsolatok ápolására?

Ezzel főleg én foglalkozom, és nagyon jó eredménynek tartom, hogy idén már hat külföldi művészt tudtunk meghívni a fesztiválra. Két lengyel, egy spanyol, egy francia, egy orosz és egy brit művész alkotott idén.

Ez nem azt jelenti, hogy kiszorítanák a magyarokat, mert a külföldiek párban is dolgoztak.

Nagyon sokat adnak a fesztivál sokszínűségéhez. Szeretnénk minél több stílust egyszerre bemutatni. Emellett pedig egy jó alkalom a művészeknek, hogy egymástól technikákat tanuljanak el.

Kik tartanak legelőrébb a műfajban?

A lengyelek kimagaslóan jók, náluk a művészeti képzés másmilyen. Mindenképpen ott vannak a tűzfalfestés nemzetközi élvonalában. Rajtuk kívül a britek és a spanyolok is nagyon jók, de a németekről sem szabad megfeledkezni, hiszen ott van Berlin, amelyről tudjuk, hol helyezkedik el Európa művészeti térképén. Egyébként ezek a szintek nincsenek kőbe vésve, mivel évről évre újabb tehetségek tűnnek fel különböző országokban. Mi azon dolgozunk, hogy a magyar alkotók minél többet tudjanak külföldön is dolgozni.

Hogyan történik a művészek kiválasztása, meghívása? Sejthető, hogy több a fal, mint ahányan festeni szeretnék azokat...

Igen, ez így van. Idén pályázatot is kiírtunk, tehát bárki jelentkezhetett, akinek volt megfelelő portfóliója. A beküldött jelentkezések közül a mi szakmai szűrőnk válogatta ki azokat, akik bekerülnek a második körbe. Itt már konkrét helyszínekre kértünk tervet a művészektől. Ezeket a terveket megmutattuk a szponzoroknak és az illetékes hatóságoknak, és végül ők döntöttek az utolsó körökben. A pályázókon kívül pedig vannak olyan magyar és külföldi művészek, akiket eddigi munkájuk alapján mi hívtunk meg a fesztiválra.

Mi a céljuk ezeknek az alkotásoknak, túl azon, hogy jóval szebbek, mint egy tűz- vagy akármilyen csupasz és koszos fal?

Az fontos, hogy olyanok legyenek a munkák, amelyek előtt elidőznek az emberek. Elgondolkodjanak, mielőtt továbbmennek, emellett természetesen évek óta a Színes Város Csoport az egyetlen, amely nem pusztán festi, hanem komplexen hőszigeteli is a falakat.

Borbás Márton a Rákóczi híd lefestett pillére előttFotó: Mudra László - Origo

Márton, hogy került kapcsolatba a csoporttal és a fesztivállal?

Én mesterképzésben tanulok tervezőgrafikát a MOME-n, közben pedig freelancerként dolgozom. A Színes Várost én is ismertem már korábbról. Az egyik tanárom, Pálfi György pedig már régóta kapcsolatban van a szervezőkkel, ő szólt nekem, hogy vannak még helyek az idei fesztiválra. Így vettem fel a kapcsolatot Noémiékkel. Váltottunk néhány e-mailt, amelyekben már kaptam helyszíneket. Ezekre kellett grafikákat terveznem. Három ilyenem volt, de volt köztük két hatalmas tűzfal. Ezeket visszautasítottam, mert többnyire digitálisan dolgozom, ráadásul a léptékváltás is erős lett volna, így maradt a harmadik helyszín, a Rákóczi híd egyik pillérje, ami egy fokkal „könnyebbnek” bizonyult.

Korábban dolgozott már nagyobb felülettel és nem digitálisan?

Igen, dolgoztam már fallal a pillér előtt is. Szentendrén volt egy művésztelepünk régebben, és ott festettünk ki egy komplett házat. Úgy nézett ki, hogy ebben a házban laktunk 10 napig, és mindennap került egy-egy új grafika a ház kültéri vagy beltéri homlokzatára. Nagyon jó élmény volt, és tapasztalat.

„Nem a legjobb dolog egy létra tetején állni, miközben tehervonat zúg el az ember feje fölött”Forrás: Farkas András

Ez úgy néz ki, hogy az embert kiküldik a helyszínre, és akkor festhet kedvére?

Ha megvan az engedély, akkor lényegében igen. A csoport természetesen minden segítséget megad. Legyen szó a fal előkészítéséről, vagy akár az alapanyagokról. A Rákóczi hídnál három pillért is festettünk, ebből az egyik volt az enyém. A másik két alkotóval nagyjából egyszerre csináltuk a falakat, így nagyon sokat tudtam tőlük tanulni. Ők ugyanis rutinosabbak ebben a műfajban, már jóval több hasonló projektben vettek részt.

Tényleg ekkora a különbség a digitális tervezés és a falon való munka között?

A méretekből adódóan a falak speciális felkészültséget igényelnek. Például fizikumot, vagy akár bátorságot is, azon túl, hogy aki nekiáll, azért értsen is a grafikához. Az, hogy valaki nagyon jól tud digitálisan tervezni, vagy szabad kézzel rajzolni, nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy a falon is jól tudjon dolgozni. És akkor az arányokról nem is beszéltünk.

Akkor tényleg nagy ugrás volt a Kopaszi-gátnál a hídpillér...

Igen, mindenképpen. A pillér falának festésére én

legalább három napig készültem mentálisan.

Rengeteget gondolkodtam, hogy melyik elemet hova fessem. Többször kimentem előtte, és rengeteg fotót készítettem. Ilyenkor egyébként sokat segít, ha a képen van valami olyan dolog, amihez lehet viszonyítani, például igyekeztem úgy fényképezni, hogy valaki éppen elsétáljon a fal előtt. Nálam csak ezek után jött a látványtervezés.

„Én pont azt szeretem ebben, hogy folyamatosan képes változni az alkotás”Fotó: Mudra László - Origo

Melyik volt a legnehezebb rész?

Nálam a legtöbb időt a karakter felvázolása vette igénybe. Egy falnál sokkal bonyolultabb elosztani az elemeket, többször át kell mindent gondolni, hogy mi hova kerüljön. A legnagyobb kihívás az elején az arányokkal volt. Főleg akkor, ha az ember nem ezt csinálja mindennap. A tervezés után pedig már jöhetett a cicoma, de az már jóval rövidebb ideig tart.

Ez mennyire mérnöki munka? Olyan értelemben, hogy mennyire kell ragaszkodni a tervekhez?

Én pont azt szeretem ebben, hogy folyamatosan képes változni az alkotás. Tehát a terv a legtöbb esetben nem tökéletesen úgy valósul meg, ahogy korábban a papíron vagy a számítógépen elkészült. Én a pillérnél kértem is, hogy a fal ne legyen teljesen fehér, mert

szeretem, ha a kicsit koszos alap átüt a festék mögül.

Ráadásul rengeteg lyuk és repedés is volt a pilléren, amelyek sokszor hozzá tudnak tenni a grafikához. Nálam egy-két helyen nagyon jól jöttek ki a fal adottságai.

Mekkora ez a fal a pillérnél?

Nagyjából 8 méter magas, és körülbelül 25 méter széles, vagyis legalább 200 négyzetméter. Vannak olyan részek, amelyeket fehéren hagytam. Egyrészt mert így is terveztem, másrészt pedig azért is, mert nem a legjobb dolog egy létra tetején állni, miközben tehervonat zúg el az ember feje fölött 5 percenként.

Mennyi ideig készült a festés?

Körülbelül 5-6 napig csináltam. Általában délelőtt 10 körül kezdtem, és este 7 óráig csináltam. Esténként pedig foglalkoztam az iskolai dolgokkal és az ügyfeleimmel. Ebből a szempontból szerencsés, hogy a fesztivál szeptemberben kezdődik, hiszen akkor még a tanév is éppen csak elindul.

„Ha csak megállnak az ember munkája előtt, akkor már megérte”Fotó: Mudra László - Origo

És mit láthatunk a pilléren?

Én már elég régóta foglalkozom illusztrációval, és próbáltam egy sajátos, kicsit groteszk karakterrendszert létrehozni. A pillérre festett grafikánál is ezeket a karaktereket használtam. Igazából ez egy hatalmas lebegő lény, amelynek az egyik oldalát benőtték a sziklák és a fák – ez szimbolizálja a város budai oldalát. A másik pedig lakóparkos, háztömbös, tehát pesti feelinget kapott. A háttérben

van pár szabályosabb geometriai forma, amelyek a Szent Korona ékkövei alapján készültek.

Ezekkel a tradicionális vonalat próbáltam belevinni a konceptbe. Ennek ellenére szinte biztos vagyok benne, hogy ha egy laikus megnézi a falat, eszébe sem jut, hogy azok a koronáról lehetnek.

Igaz, hogy nem a Rákóczi híd a város legforgalmasabb része, ha a gyalogosokra gondolunk, de biztosan volt, aki megállt a készülő mű előtt.

Igen, többen is. És nagyon meglepődtem, hogy főleg idősebbek mondták, hogy tetszik nekik. Például volt egy hatvan körüli férfi, aki azzal a kérdéssel kezdte, hogy van-e engedélyem. Akkor egyből arra gondoltam, hogy esetleg bele akar kötni... Elkezdtünk beszélgetni, elmondtam neki, hogy mi az a Színes Város, meg persze meséltem a grafikámról. A férfi körülbelül 10 perc után mondta el, hogy miért is szólított meg: Kelenföldön lakik, közel ahhoz a részhez, ahol új vonatsíneket fektettek le nemrégiben. A sínek mellé pedig hatalmas hangfogókat húztak fel, és nagyon szomorú, hogy az ablakai azokra a komor, egyszínű falakra néznek. Azt szeretné, ha azokat is ilyen színesre festené valaki. Egyébként nagyon sokan megálltak, és megkérdezték, hogy mi ez, és a legmeglepőbb, hogy a gyerekek mellett az idősebb korosztály volt a leglelkesebb.

Volt olyan járókelő, aki esetleg méltatlankodott?

Igen, volt, akinek nem tetszett annyira, de a negatív kritikának is tudni kell örülni vagy elengedni. Hiszen az, hogy megáll, már azt jelenti, hogy olyat csináltam, ami felkeltette az érdeklődését. Ha csak megállnak az ember munkája előtt, akkor már megérte. Függetlenül attól, hogy tetszik nekik, vagy sem.