Per lehet egy Wellhello-koncertből

2016. 07. 09., Balaton, Balaton Sound, fesztivál, Party, Telekom, Zamárdi, Wellhello
Vágólapra másolva!
Nem teljesítette a Wellhello a szerződésben vállalt kötelezettségeit egy pécsváradi koncerten a hétvégén. A polgármester szerint akár per is lehet a dologból.
Vágólapra másolva!

A Bors információi szerint a zenekar 2,5 millió forintért vállalta a 90 perces szombat esti fellépést a Pécsváradi Leányvásáron, amely idén ünnepelte ötvenéves jubileumát. Egy rajongó azonban a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az este 9-től fél 11-ig meghirdetett koncertnek alig egy óra után hirtelen vége lett, amit a közönség értetlenkedve fogadott.

Zádori János polgármester a lapnak megerősítette, hogy a Wellhello nem teljesítette a 90 perces vállalást.

– mondta a Borsnak.

Diaz és Fluor Tomi, azaz a Wellhello az egyik legkeresettebb magyar zenekar, a kép az idei Balaton Soundon készült Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Wellhello is elismerte közleményében, hogy hamarabb befejezték a koncertet, amit a zenekar egyik tagjának betegségével és a rossz idővel indokoltak.

"A szerződésben szereplő időtartamra hivatkozni jogos Pécsvárad részéről, ténylegesen

hisz fel sem merült a lehetőség, hogy ez ne kerülne rendezésre, perre biztosan nem lesz szükség" – írták a Borsnak.

Azt viszont tévedésnek tartják, hogy mindössze 60 percet játszott volna a zenekar, és azt is kiemelték, hogy még ráadást is adtak. Azt is írták, hogy sajnálják, ha a Borsnak nyilatkozó rajongó csalódott és becsapva érzi magát, de a közönség a visszajelzések alapján jól szórakozott, és meg volt elégedve a koncerttel, ahol a fesztiválokon megszokott, rövidebb programot adták elő.